A Linux Kernel 4.0 újdonságai

Nemrégiben bejelentésre került a Linux új 4.0-ás kernele, a rendszer atyja Linus Torvalds által, amely egyébként saját bevallása szerint nem számít túl nagy újdonságokkal kecsegtető kiadásnak, inkább egy stabil verzió összeállítása volt a cél. A nagyobb újítások majd inkább a következő, 4.1-es kiadásban várhatóak.


Ennek ellenére azért akadnak fejlesztések a kernel ezen verziójában, a legnagyobb újítás ezek között egyértelműen az, hogy az a jövőben a kernelhez érkező új verziók esetén képes lesz magát egyből úgy frissíteni, hogy ne feltétlen kelljen újraindítani a rendszert. Ez talán asztali rendszerek esetén nem túl hasznos, de a szervereknél vitathatatlanul igazán előnyös újítás.

Ezeken kívül még több apróbb újdonság is belekerül a rendszerbe, mint több hardvert érintő fejlesztés, új illesztőprogramok és teljesítménybeli javítások. Ezek közül néhány fontosabb:
  • Fejlesztések az Intel Skylake platform terén.
  • Intel Quark SoC támogatás.
  • Különféle javítások, hogy a rendszer megfelelően futhasson Playstation 3-on.
  • TOpen-source AMD Radeon illesztőprogramok már támogatják a DisplayPort Audio-t.
  • Különféle HID illesztőprogram módosítások, mint például a Lenovo compact billentyűzetek, vagy a Wacom Cintiq 27QHD monitor.
  • Fájlrendszer fejlesztések: F2FS, BtrfFS, stb.
A Linux 4.0-ás kernele már elérhető, melyet használó rendszerek a jövőben hamarosan érkeznek. Persze aki tudja mit csinál, megpróbálkozhat maga frissíteni azt a korábbi verzióról, hiszen Linuxról beszélünk, persze nem kockázatmentesen. A hamarosan megjelenő nagyobb kiadású disztribúciók közül leghamarabb talán az Ubuntu 15.04 esetén találkozhatunk az új kernellel, bár a béta verziók alapján inkább még a 3.19-es verzió az esélyes.

Forrás: OMG Ubuntu

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
vermilion 2 év

Idézet

Ez talán asztali rendszerek esetén nem túl hasznos


Miért is nem hasznos??Shock
Az újraindítás nélküli kernel patch-elés szerintem azért nem annyira kicsi dolog,kíváncsi vagyok Redmonban hány évtized múlva jelenik meg ,akkor majd hasznos lesz !!!
Driver 2 év
Csak abból kiindulva, hogy gondolom a felhasználók többsége azért napi szinten legalább egyszer kikapcsolja a számítógépét. Ilyenkor pedig amúgy is frissíti magát a rendszer. Persze biztos van olyan hardcore felhasználó aki napokig nem teszi ezt meg, de az már szintén inkább a szerver jellegű felhasználás miatt lehet.

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (0)0 %
Nagyon jó (1)100 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!