Elhunyt a Debian alapítója

Hétfőn hunyt el Ian Murdock teljesen váratlanul, mindössze 42 évesen. Halála nem csak ezért drámai, hanem a körülmények miatt is, mivel azt megelőzően (valószínűleg többször) a hatóságokkal összetűzésbe keveredett, illetve öngyilkossággal fenyegetőzött az egyik szociális hálózaton. Így halálának pontos körülményei még jelenleg is tisztázatlanok.


A német születésű Ian mindössze 20 évesen, 1993-ban alapította meg a Debiant, a máig egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben használt Linux disztribúciót. A rendszer elnevezése az ő keresztneve, illetve akkori kedvese, majd későbbi felesége Deborah Lynn nevéből adódik. A rendszer első stabil változata 1996-ban jelent meg, ingyenes és teljesen nyílt forráskóddal, amely elképzelések nagy támogatója volt Murdock.

A pályája későbbi részeiben több szerepet is betöltött, dolgozott például a Linux Foundation-nél, illetve a Sun Microsystems-nél ahol az OpenSolaris operációs rendszer megalkotásában segédkezett. Az utóbbi éveiben pedig az indiai ExactTarget-nél, majd miután a céget felvásárolták, San Francisco-ban a Docker-nél dolgozott.

Legnagyobb "életművének" mégis a Debian tekinthető, nem csak maga a disztribúció sikeressége miatt. A legtöbb szintén híres Linux disztribúció, mint például az Ubuntu, vagy a Linux Mint, ugyanis szintúgy Debian alapú. A rendszer emellet nagyon széles körben használható (univerzális) köszönhetően rendkívüli stabilitása miatt, így például szerver rendszerként nem egy weboldalt meglátogatva találkozhatunk vele, anélkül, hogy tudnánk róla (VIP szerverünk is Debianon fut).

A részvétnyilvánításra az in-memoriam-ian@debian.org e-mail címen van lehetőség, melyeket a Debian projekt fog tárolni és archiválni.


Ian Murdock (1973 - 2015)
Nyugodj békében.


Forrás: Debian | Ars Technica

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
vermilion 2 év
R. I. P!
Két példaképem ment el 2 nap alatt, először Lemmy most meg Ian!
bandi1969 2 év
R. I. P!
gabesz1 2 év

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (0)0 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!