Nintendo - Bejelentésre került a Nintendo Switch


A Nintendo először 2015. márciusában beszélt arról, hogy dolgoznak egy új konzolon, ami „egy teljesen új koncepción alapszik” és az NX kódnevet adták neki. Nemigazán tudtunk meg többet erről a masináról egészen tegnap estig, amikor is felkerült a Nintendo amerikai kirendeltségének YouTube csatornájára a Nintendo Switch trailere. A videót egy nap leforgása alatt 10 millióan nézték meg és a fogadtatása a nézők felől jónak ígérkezik. Nézzük is meg, hogy mi szűrhető le ebből a 3 és fél perces videóból:



Ahogyan a legtöbb hírforrás megjósolta, a Nintendo Switch egy asztali/hordozható hibrid konzol, aminek a kontrollerét a felhasználó mindenhová magával viheti. Ez a Wii U GamePad továbbgondolásaként is értelmezhető, hiszen azt is lehet használni a konzol 10-20 méteres hatósugarában bárhol. A Switch fő része egy kijelzővel ellátott kontroller lesz, ami tartalmazni fog még 2 kisebb, leválasztható kontrollert, amik a Joy-Con L és Joy-Con R nevet viselik. A Switch kijelzős részét belelehet illeszteni egy dokkoló állomásba, a Switch Dockba, így lehet játszani vele a TV-n és tölteni a konzolt. Hiába a jó hordozhatóság, a Nintendo inkább egy otthoni rendszerként tekint rá, mintsem egy handheldre és a Nintendo szóvívője szerint a Switch nem fogja befolyásolni a Nintendo 3DS életciklusát, ehelyett inkább a Wii U-t fogja lassacskán nyugdíjba küldeni.


Nintendo Switch Dock

Nintendo Switch, rajta a Joy-Con kontrollerekkel

A Nintendo Switch kontrollere rengetegféleképpen lesz használható. Lehetséges lesz Wii U-szerűen használni, ekkor a két Joy-Con kontroller a kijelzős egységbe van becsúsztatva, de lehetséges lesz azokat leválasztani, így akár két ember is játszhat egy képernyőn, illetve négyen is két képernyőn, de lehet egyjátékos módban is használni, hasonlóan a Wii Remote és a Nunchuck kombinációjához. A Switch fő egységét fel lehet állítani a hátulján lévő kitámasztóval. Itt találhatunk még egy 3,5 inches fejhallgató jacket illetve a boltban vásárolt játékok befogadására való kazettanyílást. A Nintendo Switch kazettákat használ, de ezek inkább a Nintendo DS és 3DS játékaihoz hasonló kártyák lesznek és nem olyan nagy ROM-kazetták, mint amiket az NES vagy a Super Nintendo használt.



A Switch Joy-Con kontrollerei egyjátékos (felül) illetve multiplayer (alul) felállításban

A videó mutatott még két irányítási módszert: az egyik a videó elején látható, ahol a két Joy-Con kontroller egy kijelző nélkül hubba van betéve, miközben a kijelzős rész a dokkban tölt; a másik a videó végén látható Switch Pro Controller, ami egy hagyományos kialakítású kontroller, leginkább a jelenleg kapható Wii U Pro Controller-hez hasonlítható kinézetben. A videó végén szintén látható egy hatalmas eSport aréna, telis-tele Switch dokkokkal. A Nintendo ehhez kapcsolódóan elismerte, hogy több dokkolóállomás is összeköthető lesz LAN multiplayerhez. Továbbá vannak találgatások azt illetően, hogy a Wii U GamePad, a Wii U Pro Controller és a Wii U GameCube kontroller adapter is kompatibilis lesz a Switchel, de ezek még ezen sorok írásakor ezek még nem lettek elismerve.


A Switch kijelző nélkül kontrollere

A Switch Pro Controller, sok professzionális játékosnak lehet majd a kedvence

A Nintendo nem osztott meg semmilyen információt a hardvert illetően, de az nVidia már kijelentette, hogy a Nintendo Switch egy egyedi Nvidia Tegra SoC-ot használ, ami ugyanarra az architektúrára épül, mint a cég jelenlegi legerősebb GeForce videokártyái. A szemfülesek kiszúrhatták, hogy a dokkolóegységen található 2 darab USB port is. A Switch kompatibilis lesz a Nintendo Amiibo nevű NFC-s figuráival, amik a Nintendo 3DS és a Wii U egyik legjobban fogadott újdonságai voltak.


A Nintendo Switchre 12 játék is bejelentésre került eddig, ezek a következők:

  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild (Nintendo - 2017)
  • Just Dance 2017 (Ubisoft - 2017)
  • Project Sonic 2017 (SEGA – 2017)
  • Dragon Quest X (Square Enix – 2017)
  • Dragon Quest XI (Square Enix – 2017)
  • Riverside (Zockrates Laboratories – TBA)
  • RISE: Race the Future (VD-Dev – 2017)
  • NBA 2K17 (2K Sports – TBA)
  • nem megnevezett Mario Kart játék (Nintendo – TBA)
  • nem megnevezett Pokémon játék (Game Freak / The Pokémon Comany – TBA)
  • nem megnevezett Super Mario játék (Nintendo – TBA)
  • nem megnevezett Splatoon játék (Nintendo – TBA)

A videóban ezenkívül feltűnik a The Elder Scrolls V: Skyrim is, de ezt a fejlesztő Bethesda még nem ismerte el, mint olyan játék, ami biztosan elkészül, inkább csak egy techdemo-jelleggel volt benne a Switch trailerjében. A Nintendo összesen 48 Third-party kiadót listázott ki, akik támogatni fogják a konzolt, köztük vannak olyan nevek, mint az Activision, a Bethesda, a Bandai Namco Entertainment, a Capcom, az EA, a Konami, a Sega, a Square Enix, a Take-Two Interactive és a Ubisoft, csakhogy néhányat említsünk.


The Legend of Zelda: Breath of the Wild

az új Super Mario játék, ezelőtt sose láttuk

Az új Splatoon, mint eSport

A Nintendo Switch 2017. márciusában jelenik majd meg. Az ár, illetve a nyitócímek még bejelentésre várnak, ám a Nintendo vezérigazgatója, Tatsumi Kimishima azt nyilatkozta, hogy a piacon bevett gyakorlattal ellentétesen a Switchet nem fogják veszteségesen árulni, szóval ne számítsunk egy olcsó konzolra.

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

#1 makossuti6 hónapja
...mint a falat kenyér...
#2 WindowsFan6 hónapja
@makossuti Thumbs up Így van, kellett már ez az új konzol! Smile
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.