Hangvezérléssel történő telepítéssel erősít a Microsoft (Build 14997)

Bár a Microsoft számos alkalommal frissítette a Windows 10 verzióinak telepítőjét, ilyen mértékű változtatásra a Windows 8 óta nem került sor. A "Redstone 2" tavasszal érkező verziójának telepítője (OOBE - out of box experience) alapértelmezés szerint várja a felhasználó hangutasításait, melyet a Cortana tesz lehetővé.



A Microsoft elérkezetnek látja az időt, hogy a személyi asszisztens szolgáltatásait a Windows telepítésre is kiterjessze, így az egér és billentyűzet használat nélkül is végbemehet. A cég a Windows 7 érkezésekor is kifejezetten hangsúlyozta, hogy a Windows telepítést lerövidítették, és pár kattintással végbemegy az egész "procedúra". A Windows 8-nál tovább egyszerűsítették az egészet, de a Creators Update esetében előfordulhat, hogy kattintásra sem lesz szükségünk. Smile



Persze a beviteli eszközök használata adott (valószínűleg a későbbiekben sem lesz másképp) a kiszivárgott Buildnél is, de a telepítő felülete kiegészült a hanggal történő utasítások fogadására is. Kissé bugos, így egyáltalán nem biztos, hogy a Windows Insider csapat elérhetővé teszi majd ezt az újdonságot (ne felejtsük el, hogy nem a jelenlegi, azaz a "rs_prerelease" ágról szivárgott ki az építés.) a január elején érkező következő Buildben.

Megosztáshoz használjatok a cikk felső részében található gyors megosztási gombokat! (Facebook, Twitter, Google+)
Küldj bátran üzenetet a hírrel kapcsolatban! Minden hozzászólás fontos nekünk!

A cikket írta: Kori

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Zsombi33 9 hó
Nagyon jól haladnak , már csak kis hazánkba kéne megérkeznie a cortanának !
Szívesen használnám Magyar rendszeren , de sajnos nem kapkodják el . Smile
Kori 9 hó
Mindig a nagyobb rétegé az elsőbbség, így várnunk kell...
Mondjuk a telepítésnél nem sokat kellene Magyar nyelvre fordítani.
Csak azt remélem, hogy ettől nem fog jelentősen nőni a telepítő mérete,
mert 8.1 óta csökkenést mutat. A hozzáadott hanganyag meg ugye biztos nem 1-2 MB...
gabesz1 9 hó

Idézet

Mindig a nagyobb rétegé az elsőbbség, így várnunk kell...
Mondjuk a telepítésnél nem sokat kellene Magyar nyelvre fordítani.

Számomra főleg az a legérthetetlenebb, hogy a Preview verziók miért nem érhetőek el több nyelven is
(köztük a magyar is) Nem tudom, kinek lenne a feladata, a Hun nyelv megvalósítása (Bár gondolom,
hogy a magyar MS-nek), de szerintem nem nagyon foglalkoznak, még a gondolattal sem.. Sad

Ha ezek megvalósulnának, talán még több infó látna napvilágot a visszajelzési központban, hiszem
magyar az anyanyelvünk, bármilyen kis ország is vagyunk. Ha meg az MS nem becsüli meg a
kissebbeket, akkor, nem értem azt a stratégiát amit kitűzött célnak.
Kori 9 hó
Az "RTM" kiadásakor már kész vannak a csomagok, szóval előzetest azokból is kitudnának adni.
De nem teszik, mert ugye jönnek az újabb és újabb funkciók, így mindig kellene egy újabb kiadás.
Az viszont könnyebb lenne, hogy csak a Slow ringes Buildekre készítenének, azok ritkábbak.
astefi 9 hó
Baromságok helyett inkább a 478 -as pentium 4 -ekre engednék telepíteni, hamár annyira odavannak a piaci részesedésért, mert a "Majd így sokan lecserélik a régi gépüket!" stratégiájuk a gondolkodó rétegre nézve halva született ötlet volt.
Mesant 9 hó
Nekem pl nem hiányzik a Cortana. A nyelvvel kapcsolatban csak annyit, hogy Magyarország népességénél jóval kisebb létszámú országok nyelvén is megjelennek a buildek. Nincs bajom ezzel, csak ez azt sugallja, hogy talán a Microsoft Magyarország ül a fenekén és arra a bizonyos galambra vár.
cobydick 9 hó
Nem kérdés, az MS magyarországi kirendeltsége felelős mindenért, ami magyar a Windowsban. Az Insider buildeknél meg is értem a lustaságukat. De hogy Cortanát nem képesek ilyen hosszú idő után sem elérhetővé tenni, ez engem mélységesen felháborít. Lusta g*cik, már bocsánat. Legalább annyit engedélyeznének, hogy régió módosítás nélkül lehessen angolul használni, de ezt sem képesek megtenni.
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ

Online tagok: 3

HEXXHUN, vgyula12, b_13

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!