Új Windows 10 Creators Update PC és Mobile előzetes (build 15048 & 15047)


Megérkezett a heti második PC-s és első adag Windows 10 Mobile-os tesztverzió a Windows Insider Program résztvevőinek. A PC-s build 15048, valamint mobilos 15047 már elérhető amennyiben a gyors Insider beállításokat használjuk. Mindkét rendszer esetén ezúttal sem lehet számottevő változásokról beszámolni, amely ebben a fázisban már teljesen normális.

Javított hibák

Mivel a legutóbbi előzeteshez képest észrevehető újdonságok nem igazán akadnak (ami PC esetén nem is meglepő), inkább a hibajavításokról ejtenénk pár szót. A blogbejegyzés alapján PC-n 12 kiemelt hibát orvosoltak, míg mobilnál 10-et. PC-n ezek nagy része a Microsoft Edge-et érinti, amely ennek köszönhetően valószínűleg már jóval stabilabban is fog működni mint korábban. Míg mobilon hasonlóan az Edge, valamint a Continuum mód kapott stabilitást javító foltozásokat.

Ismert hibák PC-n

  • Amennyiben az előző előzetesben módosításra került a regisztrációs adatbázis beállítása, akkor azt most vissza kell állítani. Útmutató erről itt.
  • Néhány felhasználónál előfordulhat, hogy a frissítés folyamata 71%-nál megakad. Részletek itt.
  • Amennyiben Symantec/Norton antivírust használunk, meghiúsulhat az erre az előzetesre történő frissítés 0x80070228-as hibakóddal. Részletek itt.
  • Amennyiben korábban nyelvi csomagokat telepítettünk rendszerünkre, ez az előzetes nem jelenhet meg frissítések keresésekor. Ennek megoldásáról itt olvashattok.
  • [Játékok] Néhány hardveres konfiguráción a játékos sávban sugárzáskor megjelenő kép zölden villoghat. Ez a hiba a nézőknél nem jelentkezik, tehát sem a képet sem a minőséget nem befolyásolja, csupán csak számunkra van jelen.
  • Az Edge fejlesztői eszköztárában nem megfelelően jelenhetnek meg az iframe elemek.
  • Az Edge F12-vel előhozható fejlesztői eszköztára néha nem kerülhet fókuszba.
  • Olykor az Edge fejlesztői eszköztárának ablaka a háttérben nyílhat meg.
  • Frissítést követően a több monitort használó felhasználóknál, a másodlagos monitorokon az asztal nem kerülhet kirajzolásra. A Settings > System > Display menüben egyszerűen csak engedélyezzük az elsődleges monitort, majd kapcsoljuk vissza a másodlagos monitorokat, és a probléma meg is oldódik. De egy újraindítás is elég lehet.

Ismert hibák mobilon

  • Ebben az előzetesben nem lehet beszéd csomagokat letölteni.

Bár már egyre több hibát orvosoltak a rendszerben, és az ismert hibák zöme sem túlzottan súlyos (főleg mobilon), ennek ellenére ne ugorjunk neki a telepítésnek azonnal. Még továbbra is egy nem végleges termékről van szó, amitől ha számítógépünk/mobilunk nem is fog felrobbanni, de esetlegesen ütközhetünk nem várt hibákba. Ezért is fontos lehet, hogy megosszátok véleményeteket az előzetesről például a hozzászólásokban, és a Microsoftnak is érdemes visszajelzést küldeni a Feedback Hub alkalmazáson keresztül.

Forrás: Microsoft

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

#1 gabesz13 hónapja
A PC-s verzión ismét van vízjel, és lejárati dátum...Shock
Hamar letöltötte, majd a telepítésnél 50%-nál egy kicsit megtorpant, majd rendben végigment a folyamat.
A Frissítési procedúra szerintem hosszadalmasabb, mint a 1607-en, vagy( nem számoltam)3-4 újraindulás van, közben mindig üdvözöl "Hi", és azt hinni vége, de ezt el játsza párszor. A Defendert nem próbáltam, hogy mit tud, túl sok reményt nem is fűzök hozzá, alapból mást használok!
#2 janicomp3 hónapja
A nyelvet mobilon át kell állítani angolra és már jön is le
#3 g03023 hónapja
janicomp
Nem bírtam megállni (pedig megfogadtam,hogy soha többé Relase Preview-n kívüli kiadás!) próbaképpen mégis frissítettem a 640 Lumiát.Nálam minden angol nyelvre átállítás nélkül frissült....sajnos. Első indulás után néhány perccel elsötétült a kijelző és újraindult a Lumia. Sad

Idézet

ennek ellenére ne ugorjunk neki a telepítésnek azonnal.

Most legalább van dolgom amire visszateszem a régi állapotba a telefont,senkit nem hibáztathatok csak magam. Smile
#4 Istvan782 hónapja
Sziasztok!
Nekem is Lumia 640LTE-m van de ilyet nem tapasztaltam amit te írtál.
Rendesen működik a rendszer. Semmi gond nem volt eddig vele.
Ja igen és át kellett állítsam angolra, miután a frissítés felkerült vissza raktam magyar nyelvre.
Üdv Istvan78
#5 makossuti2 hónapja
Hogy mer valaki Microsoft terméket használni? Vagy csak nem tudja, hogy van helyette sokkal jobb alternatíva: Linux. Nekem a könyékemen jönne már ki a sok semmit nem érő még is bugos frissítés, meg kémprogram MS részről, ocsmány GUI, erőszakos település, reklám miegymás.Egy Ubuntu Linux kezdőknek bőven elég. Egész életre. Nem lassul be a gép, nem kell újratelepíteni, csak működik. Nem én mondom: felhasználói vélemény akiket megtanítottam használni. A végén mindenki ezt mondja: Soha többet Microsoft Windows.
#6 geo592 hónapja
makossuti kedves user tag , akkor mit keresel itt? mi se fikázzuk a csodálatosnak tartott linuxodat. terelődj más vizekre.
#7 makossuti2 hónapja
Összeköt az élet a Windows -al, mert épp most gyakorlom a DEP megkerülést rajta (laikusoknak: Windows 10 feltörése). Ahhoz képest hogy a Microsoft cég biztonságosnak tartja a Winfos termékét, nekem kb 1 óra alatt (!) sikerült kicselezni a védelmét. Smile. Persze, hogy ezt is Linux segítségével teszem. Na most képzeljétek el kicsi Winfanboyocskák, hogy mit tud tenni egy általam profinak tartott szakember egy Windows rendszerrel. Én a redmondi cég helyében a föoldalon publikálnám a rendszer hiányosságait, meg hogy hazudnak elég sok mindenben az embereknek. Szerintem a Microsoft és a Windows emberi jogokat sért, börtönnel kéne sújtani a politikájukat. A javatokra válik ha nem használtok Windowst. A múlt is ezt mutatja. Ideje Linux -ot tanulni.
#8 vdaniel6552 hónapja
Kedves makossuti!
A legtöbb ember nem azért használ "Winfos"-t mert szereti hanem mert muszáj neki. Sajnos az általad hőn szeretett Linuxocskákra a szoftver támogatás egyenlő a nullával. Nincs rá normális a legtöbb cég által támogatott videóvágó program, grafikai program, zenei program stb. Én mint magán személy sem tudom használni a linux-ot mivel a szórakozásom (játékok) NEM FUT EL. Így a linux nem való semmire. Programozóknak tökéletes átlag felhasználóknak nem. Ja és ha már Windows hírről van szó minek kommentálod? Keress egy Linux imádó szektát és csatlakozz hozzájuk, minket meg hagyj békén ezzel.
#9 Lali2 hónapja
@makossuti
Már megint ezzel jössz, gondolj azokra akik játszanak (elég magas gépigényű játékokkal), és azokra is akiknek pl az Adobe PhotoShop-ra van szükségük, egyik sem supportált a Linux operációs rendszerre, hagyd már ezt, sose bírod magadat visszafogni ezek alól?
#10 paradicsomleves2 hónapja
Én is utálom a wint főleg a 10-es rendszereket ocsmány ronda gusztustalan az egész felület.
De erre vagyok kényszerülve gamer laptopom van és bizony szeretek nagy teljesítményű játékokat is játszani.
Így el kell viseljem azt az ocsmányságot amit az ms a pofámba tol.
#11 geo592 hónapja
Rejtett tartalom:
https://rg-adguard.net/2017/03/11/windows_10_redstone_2_build_15055/
újabb build. 86. 64-re
#12 makossuti2 hónapja
Van professzionális videovágó meg minden ami kell Linux rendszerre, csak kicsit keresgetni kell.
Itt kezdhetitek: https://opensource.com/
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.