Tesztelhető a Windows 10 Insider Preview Build 16226


Megérkezett a Windows 10 következő, várhatóan ősszel érkező kiadásának legújabb korai teszt verziója. A build 16226 már elérhető PC-n a Windows Insider program tesztelőinek szokás szerint a gyors beállításokat használva. A mobilos felhasználók ezúttal ne keressenek frissítések után, mivel számukra nem érkezett új Insider kiadás.

Összefoglaló videó



Új OneDrive

Ebben az előzetesben végre kipróbálható formában is bemutatkozik az új OneDrive "Files On-Demand". Az új Windows 10 kiadás bejelentésekor bemutatott újdonság lényegében visszahozza a Windows 8-ből ismert működést. Vagyis már anélkül is böngészhetjük a fájlkezelőben a OneDrive-on tárolt dolgaink, hogy azokat mind ténylegesen le kéne tölteni és merevlemezünkön is tárolni.


Egy ezzel kapcsolatos újdonság, hogy értesítések formájában már az is látható, hogy mely alkalmazások kezdeményeznek letöltést a OneDrive-ról, illetve azok állapota hogyan áll. Így itt a letöltési állapot végigkövethető, sőt akár azonnal meg is szakítható.

Microsoft Edge fejlesztések



  • Könnyebb áttérés Chrome-ről: Már lehetőség van a sütik és beállítások importálására is Google Chrome-ból, így még egyszerűbb lehet a böngészőváltás.
  • Megjegyzések tollal: Az Edgbe-ben e-könyvek olvasásakor már lehetőség van tollal írott megjegyzések készítésére az egyes sorokhoz fűzve.
  • Könyvek szinkronizálása eszközök között: A Windows áruházból beszerzett könyvek már minden eszközön képesek szinkronizálni az elolvasott oldalak számát, azokban írt jegyzeteket és további beállításokat.
  • Új kedvenc mentési dialógus: Új kedvenc (könyvjelző) mentésekor már egy olyan dialógus jeleik meg ahol látható az összes mentési útvonal, illetve egyből új könyvtárakat is létrehozhatunk.
  • Szerkeszthető URL-ek: Ugyancsak a kedvenceink esetén már szerkeszthetőek az URL címek amit azok nyitnak meg.
  • Kedvencek kezelése vállalatoknak: Új csoportházirend beállítások érhetők el, amellyel pár előre megadott kedvenc zárolható, a felhasználó egyedi kedvencei mellett.


Beviteli fejlesztések


  • További nyelvekkel bővült a kis méretű (egykezes) érintő billentyűzet alakzattal történő (flow) beírásának nyelvi tudása. Így sok más nyelv mellet már magyarul is támogatja ezt, valamint szöveges javaslatokra is képes.
  • Egyszerűbben áthelyezhető mind a nagy, mind az egykezes érintőbillentyűzet, ettől az előzetestől kezdve. Az egykezes billentyűzet esetében több rögzített és egy szabadon mozgatható mód közül is választhatunk.
  • Ezen kívül számos további felületet érintő módosítást találhatunk még itt.



GPU teljesítmény a feladatkezelőben

A feladatkezelő teljesítmény lapján mostantól a processzor, memória, lemez és hálózat mellett már a GPU-k teljesítménye is követhető. Az itt megjelenő grafikon annak 3D-s (illetve videó kódolás/dekódolás alatti) kihasználtságát lehet nyomon követni. Ezen kívül annak memóriahasználata is nyomon követhető itt.

Gépház

  • Tárterületsegéd: A tárterületsegéd egy új felületet kapott, valamint most már képes korábbi verziófrissítéskor megmaradt Windows fájljaink (windows.old mappa) törlésére is.
  • Távoli asztali kapcsolat beállítások: Már a távoli asztal beállításai is elérhetőek a gépházon keresztül, a Rendszer → Távoli asztal menüpontban. Itt több új beállítás is szerepel, például az alvó módba való kapcsolás is kikapcsolható innen.
  • Windows Update fejlesztések: Amennyiben valamiért a frissítés meghiúsulna a rendszer most már részletesebb információt ad annak okáról. Maga a szöveg illetve a hibakód is könnyeben másolhatóvá vált.


Shell fejlesztések


Ettől az előzetestől kezdve elérhető az új kijelölési effektus, a "Reveal Highlight". Ez a megjelenés alapból a legtöbb listaelemnél és egyéb XAML elemnél is megtalálható, amelyet így a fejlesztők már használhatnak is.

A fájlok és mappák jobb klikkes kontextus menüjében mostantól megjelenik a megosztás (share) menüpont, amellyel rögtön kezdeményezhető a személyekkel és alkalmazásokban történő megosztás.


A felhasználói visszajelzések alapján a számológép kapott egy valutaátváltó funkciót. Ez egyébként nem csak az előzetes de a stabil kiadásokban is megtalálhatjuk (10.1706.1602.0 verzió). A számológépben egyszerűen csak hozzuk be a menüt, az átalakító részben pedig válasszuk a pénznemet. A valutaaltváltó funkció időnként természetesen frissíti az árfolyamokat, de képes offline módban is működni, így utazás közben sem kell aggódni, hogy nem tudjuk átváltásra használni azt.

További fejlesztések

A rendszer ezen kívül még kapott pár érdekes újítást, mint például az intelligens narrátor, amely már képeket is képes körülírni a gyengén látóknak. De kapott pár további technikai fejlesztést is a rendszer, így már hálózati titkosításnál az SMB1-es protokoll eltávolításra került. Ami pedig a Hyper-V-t illeti bekerült egy új módszer a virtuális gépek könnyebb megosztására, amivel a gépek tömöríthetőek, és így könnyebben hordozhatók.

Ismert hibák

  • Ha az előzetesre történő frissítés előtt be lett kapcsolva a .NET keretrendszer 3.5, akkor a telepítés meghiúsulhat. A megoldás ha telepítést megelőzően a Windows-szolgáltatásokban azt kikapcsoljuk, majd a frissítés végeztével visszakapcsolhatjuk azt.
  • Az automatikus URL kiegészítés a Microsoft Edge-ben nem minden esetben működhet.
  • Néhány UWP alkalmazás, mint a Twitter indításkor összeomolhat.
  • A Word 2016 összeomolhat, ha abban tollal próbálunk írni.
  • Néhány alkalmazás az "ms-resource:" előtag névvel rendelkezhet.
  • Néhány esetben előfordulhat, hogy az akku töltöttségjelző nem megfelelően frissülhet ha a telep nincs csatlakoztatva.
  • A tálcára rögzített weboldalak nem működhetnek erre az előzetesre való frissítést követően. A megoldás ha azokat levesszük, majd újra rögzítjük.
  • Ha egy vagy több bizonyos nyelvi csomag van telepítve a ctfmon.exe folyamatosan összeomolhat és így lehetetlenné válik a start és UWP alkalmazásokban történő gépelés. Szerencsére a magyar nyelv nem érintett.
  • Olykor a műveletközpont áttetszően jelenhet meg, így nehéz lehet kivenni az abban lévő információkat.
  • Ezen előzetes telepítésekor előfordulhat, hogy a gép egyszerűen csak újraindul és nem kezdi meg a tényleges telepítést. Ha ez történne, talán a Windows Update hibaelhárító segíthet.


Forrás: Microsoft

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

#1 Csicso8223 napja
Szép és jó de adja ég hogy stabil legyen.
#2 robi0122 napja
Már a 232-is húzható
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.