A Debian 9 újdonságai


Már közel két hete elérhető az egyik legnépszerűbb és legrégebbi Linux disztribúció új fő verziója, a Debian 9. A Stretch névre keresztelt rendszert nem is ajánlhatták a fejlesztők másnak, mint a váratlanul, tragikus körülmények között elhunyt alapítónak, Ian Murdock-nak. Az új kiadás jelentős újításokat nem hozott, de a Debiannál sosem ez volt a lényeg, hanem hogy egy betonbiztos kiadást készítsenek.


Ami igazából a legnagyobb újdonságnak vehető, hogy ez az a kiadás, ami hosszú idő után alapból ismételten Firefoxszal érkezik az átkeresztelt, de lényegében azonos, Iceweasel nevű klón helyett. Hasonló a helyzet a Tunderbird levelezővel is, amit már szintén ezen a néven érhetünk el a csomagkezelővel, az Icedove név helyett. Ez másik technikai érdekesség, hogy a MySQL adatbázis kezelő rendszert a MariaDB váltotta, de ennek a gyakorlatban igazán nincs jelentősége.

A kiadásban a következő csomagok frissültek:
  • Apache 2.4.25
  • Asterisk 13.14.1
  • Chromium 59.0.3071.86
  • Firefox ESR 45.9 (52.2.0 manuálisan elérhető)
  • GIMP 2.8.18
  • GNOME 3.22 asztali környezet
  • Xfce 4.12 asztali környezet
  • KDE Frameworks 5.28, KDE Plasma 5.8 asztali környezet, KDE alkalmazások 16.08 és 16.04-es verziója
  • GNU Compiler Collection 6.3
  • GnuPG 2.1
  • Golang 1.7
  • LibreOffice 5.2
  • Linux 4.9
  • MariaDB 10.1
  • MATE 1.16
  • OpenJDK 8
  • Perl 5.24
  • PHP 7.0
  • PostgreSQL 9.6
  • Python 2.7.13 és 3.5.3
  • Ruby 2.3
  • Samba 4.5
  • systemd 232
  • Thunderbird 45.8
  • Tomcat 8.5
  • Xen Hypervisor
  • több mint 51 000 elérhető csomag

Ahogy a legtöbb Linux disztró, így a Debian is ingyenesen érhető el és használható. Az univerzális rendszer számos asztali környezettel telepíthető, mint GNOME, Xfce, KDE, CInnamon, MATE és LXDE. Persze a Debian nem csak asztali rendszerként, de beágyazott eszközökön, és szerverként is rendkívül széles körben kerül alkalmazásra. Így aki az utóbbi célokra keres egy jó disztribúciót, érdemes lehet kipróbálni a Debian 9-et.

Debian 9 letöltése

Mint minden Debian kiadás, úgy a Debian 9 is 5 éven át támogatott lesz, tehát könnyedén lehet vele hosszú távra tervezni. A korábbi 8-as kiadást használók az "apt-get dist-upgrade" parancs segítségével könnyedén átválthatnak a Stretch-re, ugyanakkor a 8-as is még 2020-ig támogatott, így jelenleg egyáltalán nem szükséges kapkodni a frissítéssel.

Forrás: Debian

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.