Megérkezett a Windows 10 Mobile új összegző frissítése (Build 14393.448)

Egy hosszabb kihagyást követően végre új nyilvánosan is elérhető összegző frissítést kapott a Windows 10 Mobile is. Vagyis ez a javítás minden Windows 10-es mobiltelefon számára elérhető a telefonfrissítés menüpontjában, illetve egyébként a tesztelők is elérhetik ugyanezen a verziót két frissítési gyűrűről is.

Windows 10 build 14393.447 nyilvános összegző frissítés

Eljött november második keddje, így megérkeztek a szokásos Microsoft frissítések. A Windows 10 legfrissebb stabil kiadása, vagyis az évfordulós frissítés is bővült egy újabb összegző frissítéssel, de egyébként a Windows 7 és a Windows 8.1-et futtató felhasználók is hasonló javításokat kaptak ebben a hónapban is.

Elérhető a Windows 10 Build 14959-es előzetes a gyors frissítési gyűrűn

Ismét új Windows 10 előzetes érkezett a tesztelőknek a gyors gyűrűn. Az új build 14959 az első előzetes a Microsoft hivatalos bemutatója óta, azonban ennek ellenére még túl sok ott látott funkció ebbe nem került bele. De egy másik érdekes módosítás igen, amely majd a jövőben megkönnyítheti az új kiadások telepítését.

Nyilvános összegző frissítés a Windows 10-hez (build 14393.351)

Újabb összegző javítást kapott a Windows 10 évfordulós kiadása, amely ismételten megváltoztatta a rendszerverziót. Ezzel a frissítéssel így a buildszám már 14393.351 lett, mindezen kívül persze már azt is tudni lehet, hogy milyen módosításokat végeztek a Microsoft fejlesztői.

2017 elején jön a Windows 10 "Creators Update"

Tegnap hivatalosan is bejelentése került a Windows 10 következő nagy frissítése, amelyet eddig mint "Redstone 2" ismerhettünk. A hivatalos megnevezés "Creators Update" lett, amely 2017 elején fog érkezni természetesen mint ingyenes frissítés. A név alapján pedig elsősorban a valamilyen alkotó tevékenységet végző felhasználókra helyezi majd a hangsúlyt.

Elérhető a Windows 10 Insider Build 14951 előzetes PC-re és Mobile-ra

Újabb kipróbálható előzetes verzió jelet meg a tesztelőknek a gyors frissítési gyűrűn. A várhatóan jövő februárban érkező Windows 10 "Redstone 2" ezen előzetese PC-n és mobilon is beszerezhető, valamint ismételten több újdonságot hozott, az általános fejlesztéseken és hibajavításokon túl.

Megjelent a Windows 10 Insider Build 14946 előzetes PC-re és Mobile-ra

Ezen a héten is új Windows 10 előzetest próbálhatnak ki a tesztelők. Ezúttal nem csak PC-n van lehetősége a Windows Insiderkenek beszerezni ezt az előzetest, de a Mobile felhasználóknak is. Utóbbi esetében pedig több fő újdonságot is hozott ez az előzetes, a több apró fejlesztés és hibajavítás mellett.

Teljes újratervezést kap a Windowsba beépített Paint

Egy teljes újratervezést kap a Windowsban már szinte kezdetektől megtalálható Microsoft Paint. Az új Paint egy teljesen újraszabott felületet és több eddig abban nem megtalálható beépített funkciót hoz majd magával, így például 3D-s alakzatok készítésére is alkalmas lesz majd.

Megérkezett a Windows 10 Insider Build 14942 előzetes PC-re

A hét ismételten nem telhet el úgy, hogy ne érkezne friss Windows 10 előzetes. Így nemrég kiadásra került a build 14942 a gyors frissítési gyűrűt használó Windows Insiderek részére. Ezúttal azonban csak a PC változat, de legalább a szokásos fejlesztéseken túl pár főbb újdonság is helyet kapott.
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.

Legújabb letöltések

DFX Audio Enhancer 12.023
2 nappal ezelőtt 2
Kodi 17.0 Krypton RC3
2 nappal ezelőtt 2
FrostWire for Win 6.4.3
4 nappal ezelőtt 1
Opera Neon 1.0.2459.0
4 nappal ezelőtt 8

Online tagok: 5

plaguecomputer, zaba, TZMedia, mondeo6, makarikornel

Szavazás

Hogy tetszik az útóbbi időben megjelenő cikkek változatossága?

Kifejezetten teszik az új stílus! Továbbra is várom a friss és különböző szegmensből érkező híreket!93 %
93% [99 szavazat]

A régebbi cikkek párosítása jobban tetszett! Azzal is tökéletesen elégedett voltam!7 %
7% [8 szavazat]

Szavazatok: 107
Szavazáshoz be kell jelentkezni.
Elindult: 2016.12.25

Archívum

MegaDance