Steam - Ismét óriási leárazásokkal vette kezdetét a nyári kiárusítás


A PC játékosok számára talán a legjobban várt napok érkeztek el, hiszen kezdetét vették a hatalmas leárazások Steam-en. Így még a nagyobb címek is beszerezhetőek, anélkül, hogy mélyebbre kéne nyúlni pénztárcánkban.

Steam

A kiárusítás most kicsit hamarabb került megrendezésre, hiszen általában júliusban szokott lenni, de így legalább hamarabb szerezhetőek be a kedvencek. A játékok akár a 90%-os leárazást is elérhetik, de a legtöbb legalább 40-50% körül van. Így mindössze pár ezer forintért megvásárolható kedvencünk vagy kedvenceink, hiszen a több címet tartalmazó csomagok is leárazást kaphatnak. De a korai hozzáférés és az előrendelések árán is spórolhatunk.

Ha esetleg érdeklődnénk valamilyen játék után, érdemes gyakran felnézni, mivel a napi ajánlatok mellet, 8 óránkénti árcsökkenések is vannak, melyeket a közösség döntése alapján is válogatnak. Illetve még az ingyenes címek között is akadhatnak újdonságok. Az akció egészen a hónap végéig tart, vagyis június 30-ig.

Rajongók által készített videó

Akinek sikerült felkelteni a figyelmét, a Steam weboldalán böngészhet akciók után, ha pedig esetleg megtetszene valami, a regisztráció után és a Steam telepítését követően beszerezheti a kiszemeltet. Ti milyen játékot látnátok szívesen akciósan, vagy vásárolnátok meg?

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

#1 WindowsFan3 éve
Én maradok a konzolnál. Kevesebb varez, optimalizált játékok (nem igazán kell foglalkozni a hardveres frissítéseken) és amúgyis jobban kedvelem a fizikai formában lévő játékokat (kazettás vagy lemezes) Smile
Nem fognak ilyesmi leárazásokkal elcsábítani. Wink
Ja, és ha tönkre megy a merevlemez, akkor az összes játéknak annyi. Konzolnál max. a mentésekben meg néhány netről leszedett játékban merül ki a kár értéke. (Bár én még nem igazán töltöttem le játékot netről közvetlen a konzolra.)
#2 Kori3 éve
A játékgyártók elsősorban konzolra készítenek játékokat, és ezért is optimalizáltabbak, mint a PC-és kiadások. Ez tökéletesen látszik pl. a Watch Dogs-nál is, melyre a héten megjelenik az első hivatalos patch, így végre remélhetőleg javítják a számos grafikai és textúra hibát (És optimalizálják is.), s főképpen laggot.

A GTA 5 esetében pedig arra is megkapjuk a választ, hogy miért a konzol az első számú, hiszen ronggyá keresik magukat vele. (RockStar, Microsoft, Sony)
#3 Driv3r3 éve
Hát amit a Watch Dogs-al műveltek arra még a szégyen szó is dicséret. Nem tudom mennyire tudtok róla de egyébként van hozzá egy mód, amivel visszahozható az E3-on látott grafika. A vicc a dologban, hogy semmit sem ront a teljesítményen (legalábbis én úgy tapasztaltam). Egyébként javaslom a vsync kikapcsolását mert az elég durván belaggoltatja a játékot.

Idézet

Ja, és ha tönkre megy a merevlemez, akkor az összes játéknak annyi.
Ez az egyik hátránya, bár szerencsére nem gyakran megy tönkre egy merevlemez. Nekem nincs bajom a lemezekkel, mert szépen mutatnak egy polcon, de jobban ki vannak téve a fizikai sérülésnek. Főleg a mai lemezek, a régi kazetták azért jobban bírják a gyűrődést.

Egyébként a GTA 5 elég érdekes lesz, a régi generációsoknak, mert ami jön az új generációra és PC-re, fog tartalmazni plusz dolgokat bőven (már a tralier alapján elég sok van), ami abba nem volt benne. Így mondjuk joggal lehet olyan érzésük, hogy csak egy félig teljes játékot vettek meg.
#4 Kori3 éve

Idézet

Hát amit a Watch Dogs-al műveltek arra még a szégyen szó is dicséret.

Hát valóban, az Assasin's Creed 4 és a Far Cry 3 után elmondható. GTA 4 feelingje van a játéknak, de a kezdetleges problémáit is "áthozták"... Ott is kellett 3-4 patch mire egyenesbe hozták.

Idézet

Nem tudom mennyire tudtok róla de egyébként van hozzá egy mód, amivel visszahozható az E3-on látott grafika.

Hogyne tudnánk róla, de sok sz@rt nem érünk vele (vsync nélkül sem.), ide patch kell, de gyorsan. Olyan nincs, hogy megvan az FPS-ed, aztán laggol mint állat. (Hagyjuk, hogy kis, de nagy teljesítményű configokon is!)
#5 Driv3r3 éve
Nálam már lényegtelen, hogy lesz-e patch, végigjátszottam a sztorit így is, az meg a számomra zavaróbb problémákat úgysem fogja javítani, mint a fizika, vagy a vezetés.
#6 Adam3 éve
Szerintem a Watch Dogs egy nagyon jó játék, nem kiemelkedő, nem forradalmi, nem az, amit ígértek, de egy baromi jó kis sandbox élmény, rengeteg lehetőséggel és bejárható helyekkel. A sztori olyan, hogy szódával elmegy, Aiden karaktere szimpatikus lenne, ha jobban megismertették volna velünk, ha több drámát pakoltak volna bele, nagyobb fordulatokkal, meg hasonlókkal. Chicago durván jól néz ki (művészileg), egy tényleg élő, lélegző város. Maga a történet engem nem nyűgözött le, voltak jó pillanatai, meg 1-2 fordulat, de én jóval többet vártam ennél, a vége meg szerintem eléggé tré lett, nagyon hirtelen vége és semmi nagy katarzis. Ennek a játéknak igazából 2 nagy orbitális hibája van, ami ha nem lenne, akkor tényleg nem nagyon lehetne belekötni. Ez a brutális agyon hypeolás és az a fránya "E3-as grafika". Ezen "bukott" el igazából az egész (mondjuk ezt úgy, hogy rekordokat döntött. Hát igen, ez a hype hatása).

A patchekkel meg igazából az a baj, hogy legtöbbször (és most is) akkor adják ki, amikor már az ember kínyjában végigtolta az egészet és utánna Uninstall, többet nem foglalkozik vele. Persze később még előve(heti)szi, de azért az ilyet a a megjelenés után max. 1 héttel kéne orvosolni, nem majd egy hónap után. Szerintem.
#7 Prometheus3 éve

Idézet

Ja, és ha tönkre megy a merevlemez, akkor az összes játéknak annyi. Konzolnál max. a mentésekben meg néhány netről leszedett játékban merül ki a kár értéke.


Steam-nél még ekkora kár sincs. Tönkremegy a merevlemez. Mi történik olyankor? Az összes játékodat leszedheted újra, amiket megvettél, a mentések meg alapból a Steam Cloud-ban tárolódnak (egyre több és több játéknál), szóval még azok se vesznek el. Grin

Mondom ezt úgy, hogy nekem is sok doboz díszeleg a polcon. Smile

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek. Bejelentkezés vagy Regisztráció a szavazáshoz.
Felülmúlhatatlan! (1)50 %
Nagyon jó (1)50 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.