Microsoft Edge - Az új böngésző hivatalos neve


Azt már tudtuk, hogy az Internet Explorernek lényegében befellegzett, és a Microsoft e helyett egy új brand-el készül. Ezt eddig mint "Project Spartan" emlegették, amely csak egy kódnév volt, a böngésző végleges elnevezése nem volt ismert, eddig.


Ez pedig végül a "Microsoft Edge" lett, amely egyben utal a böngésző renderelési motorjának a nevére, amelyet szintén nem véletlenül, Edge-nek neveztek el a fejlesztők. Így végül a Spartan kódnév mégsem maradt meg, amelyet szintén sokan esélyesnek tartottak, egyébként ezen lehetőség mellet.


Már a böngésző logóját is megmutatták Twitteren, amely kicsit új, azonban egyben nagyon ismerős is. Ez sem véletlenül van így, hiszen sok felhasználó szokott hozzá, ahhoz a bizonyos E betűhöz, amely egy webböngészőt indít el. Így kellően más, egyben ismerős is lesz mindenkinek.

A Microsoft Edge végleges verziója a Windows 10 alapértelmezett böngészőjeként érkezik majd, nagyon hosszú idő után szakítva az Internet Explorer örökségével. A Spartan-ről a Build-en még többet tudhatunk majd meg, mivel a programban szerepel még egy külön róla szóló bemutató.

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Lali
#1 Lali2015.04.30
Tetszetős böngi, ha kész lesz teljesen akkor a Chrome-nak, és a Firefoxnak, fel kell kötni a nacit, ha lépést akar tartani az ms edge böngivel.. Igaz hogy csak alig másfél perces a videó, de nekem nagyon bejön...
Niagara
#2 Niagara2015.04.30
Lalika, ismered a mondást: A puding próbája az evés.
Ne a PR szakemberek szűrőjén átment videó alapján alkoss képet. Ha a böngésző megjelenik kipróbáljuk, ízlelgetjük, összehasonlítjuk a többi böngészővel, s utána majd véleményt alkotunk. Wink
gabesz1
#3 gabesz12015.04.30
Niagara: Jól mondod, egy videó alapján nem lehet véleményt mondani. Csak egyet nem értek, hogy a 10074-ben jelen van az IE, és a Spartan is. Most melyikre vonatkozik az Edge?Shy
mukkelek
#4 mukkelek2015.04.30
Mondjuk esetleg egy certificate error-nál ha akarom továbbléphetne (belső hálózat). Ötlet?
Lali
#5 Lali2015.04.30
NIagara Szia igazad van, de látásbol tetszik, de majd jövőhéten már énis tudom a Spartan (Edge) böngit tesztelni..
makarikornel
#6 makarikornel2015.04.30
Sziasztok! Smile

Nekem annyira nem tetszik a név... Shocked
tothjani
#7 tothjani2015.04.30
A Chrome és a Firefox a bővítményekkel nagyot tarolt, ha az MS nem követi őket akkor úgy jár mint a Nokia mikor azt mondták, nálunk nem lesz Android kinek kell az.
A jó Net élményhez pedig sajnos ma már nem jó böngésző kell, hanem irdatlan gyors kapcsolat, ami szerencsére egyre több helyen elérhető.
martin05
#8 martin052015.04.30
A Spartan jobban hangzott,
vfts69
#9 vfts692015.05.01
Egyetértek Martinnal a Spartan név sokkal jobb volt !
Lali
#10 Lali2015.05.01
Szintén nekem is a Spartan jobban tetszett, de az csak a böngi kódneve Wink , de az ms-nek nincs fantáziája még hogy "Edge" mobil hálózat ből csípték ki ezt a nevet..LOLPfft ..
Juxtapoz
#11 Juxtapoz2015.05.01
szerintem direkt lett olyan nevű , ami "E" betűvel kezdődik, hogy megtudják tartani az "E" ikont a böngészőnek
mert sok idős azt keresi, ha netre akar menni, és csak a gyári böngésző van
tehát a lényeg, hogy ismerős legyen az ikon!!
killjoy
#12 killjoy2015.05.02
Eddig egy dolog, ami nagyon szokatlan: ha bezárom az utolsó fület, akkor nem záródik be a program, hanem nyit egy új üres fület.
Lali
#13 Lali2015.05.02
Killjoy Lehet hogy ilyen maga a bömgi, sok ilyen vanWink
JonArbuckle1978
#14 JonArbuckle19782015.05.02
Igaza van juxtapoz-nak, ezért lett Edge, hogy az E ikon megmaradjon. Wink
vermilion
#15 vermilion2015.05.02
A névválasztás és ikon/logó választással csak annyi a probléma véleményem szerint, hogy az idősekbe és a gyerekekbe is azt nevelik sok helyen, hogy az "e" betűs böngészőt ne használd. Így lehet akármennyire is más vagy jó az adott termék, ha nem használják. Ha annyira meg akarnak szabadulni az IE márkanévtől, miért hasznosítják újra? Egy lépés előre, egy lépés hátra. Persze, tudom. Kritizálni könnyű, de nincs Redmondban egy olyan kreatív marketinges és dizájner, aki egy kicsit is többet gondolkodna a minimálisnál?
killjoy
#16 killjoy2015.05.03
Lalika: Tudom, csak eddig az IE-nél az utolsó fül bezárásával bezárhattam a programot is. Ezért írtam, hogy ez az új megoldás szokatlan.
Terranova
#17 Terranova2015.05.03
Hát, ez az új is régi. Ennél azért többet várt volna az ember. Ahhoz képest, hogy nagy változást harangoztak be a böngésző-fejlesztésben, nem tettek csodát. Ebből a nagy oroszlánbömbölésből csak egy kis macska nyávogás lett. Nem sikerült kilépni az IE árnyékából, hiszen a szimbólum továbbra is az IE böngészőre emlékeztet.
Greg28
#18 Greg282015.05.04
Én mindig Firefox párti voltam,de,ha ez valami újat hoz majd és észre is lehet majd venni akkor majd,ha Win 10-em lesz tuti váltok!
DrFantastiK
#19 DrFantastiK2015.05.04
Esetleg arra céloznak, hogy ezentúl max EDGE sebességre számítsál?

-
Pfft
Juxtapoz
#20 Juxtapoz2015.05.07
én adni fogok neki egy esélyt az tuti, de csak mint másodlagos böngésző
firefox az alap, de mellette ott lesz kitűzve az Edge ha beválik

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek. Bejelentkezés vagy Regisztráció a szavazáshoz.
Felülmúlhatatlan! (1)33.3 %
Nagyon jó (2)66.7 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.

Legújabb letöltések

Kodi 16.1 Jarvis
1 nappal ezelőtt 2
FrostWire for Win 6.4.3
1 nappal ezelőtt 1
Opera Neon 1.0.2459.0
2 nappal ezelőtt 5

Online tagok: 3

Aritea, Orosz666, bebsi

Szavazás

Hogy tetszik az útóbbi időben megjelenő cikkek változatossága?

Kifejezetten teszik az új stílus! Továbbra is várom a friss és különböző szegmensből érkező híreket!92 %
92% [96 szavazat]

A régebbi cikkek párosítása jobban tetszett! Azzal is tökéletesen elégedett voltam!8 %
8% [8 szavazat]

Szavazatok: 104
Szavazáshoz be kell jelentkezni.
Elindult: 2016.12.25

Archívum

MegaDance