Májusra halasztotta el a 2017-es //BUILD időpontját a Microsoft


A 2017-es //BUILD időpontjának Májusra csúsztatását a Hivatalos Microsoft Blog-on keresztül osztották meg, mely bejegyzés felsorolja a fontosabb eseményeket, amelyeket megrendezni kívánnak a 2017-es évben. A fejlesztői konferencia körül ezután mérsékeltebb lesz a figyelem, hiszen a "Redstone 2" érkezését is ekkora várjuk.


A bejegyzést olvasva láthatjuk, hogy az esemény - a szokásos Március-Április helyett - Május 10-12 között kerül lebonyolításra. Ez azt jelenti, hogy a hivatalos Patch Keddet követő napon kezdődik el a //BUILD, mely már magában kérdéseket vet fel. Az említett dátum esetleg jelentheti azt, hogy a "Redstone 2" kódnéven érkező következő Windows 10 frissítés végleges, azaz "RTM" változata a Májusi Patch Kedd alkalmával válik majd elérhetővé a Windows Update-en?

A blogbejegyzés elsősorban a fogyasztókat, vállalati vezetőket, fejlesztőket, és a cég partnereit tájékoztatja, így a fent említett eset könnyen előállhat. Az is említésre méltó, hogy általában San Francisco ad otthont a //BUILD-nek, de 2017-ben a "felsők városa", azaz Seattle kapja majd a kitüntető figyelmet. A "Cloud City" jelzést nyilván okkal emelte ki a Microsoft, így szinte biztos, hogy az Azure és a Microsoft Cloud is szóba fog jönni.

Az első jel arra vonatkozóan, hogy a "Redstone 2" márciusra készülhet el

A bejegyzés egyébként említi azt is, hogy a korábbi Worldwide Partner Conference (WPC) átnevezésre került, s jövőre már a Microsoft Inspire néven kerül megtartásra. Ennek időpontja Július 9-13 között lesz esedékes Washington-ban. Az átnevezésről: "Ez az új név tükrözi, hogy a Microsoft és a partner közösség inspirálja egymást, hogy innovációt és erőteljes új megoldásokat nyújtson ügyfeleinek." - írja a Microsoft blogjában.

A felsorolás végére a Microsoft Envision kerül, amelyet eredetileg februárra terveztek, de végül a Microsoft Ignite részeként Szeptember 25-29 között vehetnek rajta részt a szerencsések. Érdekesnek ígérkezik a 2017-es év, ahol a reményeink szerint láthatjuk majd sok újdonságot, mely érinti a Windows 10-et, XBOX-ot, Windows Phone-t és még sok más MS terméket, amely hatással van a világ informatikai irányvonalára, fejlődésére.

Megosztáshoz használjátok a cikk felső részében található gyors megosztási gombokat! (FaceBook, Twitter, Google+)
Küldj bátran üzenetet a hírrel kapcsolatban! Minden hozzászólás fontos nekünk!

A cikket írta: Kori

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Zsombi33
#1 Zsombi332016.12.18
Ez a negyedik komoly kiadás lesz , innentől már illene majd kilépniük az "apró hibák" terjedelmes
és hosszú sorából ! Nagyon kedvelem a Windows 10 -et , sokat tanultam is vele . De az Rs2 időszaktól
jó lenne , ha beállna a teljes nyugalom kora az userek -nél , úgy szoftveresen ( Rendszer Driverek stb )
mint hardveres kompatibilitásban is ! A leírt gépigényekkel az új szoftver , már minden konfigon lehetne
hibátlan . Persze ameddig maga a felhasználó , nem szúr el valamit ! Smile

Köszönet az infóért a cikkért ! Thumbs up Jó tudni hogy mégis mikorra várható az RTM !
Kori
#2 Kori2016.12.18
Pedig a hibákra mindig számíthatsz majd, mert minden nagyobb frissítést ezek szokták követni.
Ugyebár a "Redstone 3 és 4" is ígérkezik, és tudjuk, hogy a "Windows as a Service" szóval...
tresure
#3 tresure2016.12.18
Sziasztok

Surface phone t mikor mutathatják be ?
Kori
#4 Kori2016.12.19
Biztos vagyok benne, hogy a //BUILD-en is láthatunk majd Windows Phone szekciót,
de egyenlőre nincs hír a "Surface Phone"-ról, ha egyáltalán így fogják hívni.
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.

Legújabb letöltések

DFX Audio Enhancer 12.023
2 nappal ezelőtt 2
Kodi 17.0 Krypton RC3
2 nappal ezelőtt 2
FrostWire for Win 6.4.3
4 nappal ezelőtt 1
Opera Neon 1.0.2459.0
4 nappal ezelőtt 8

Online tagok: 3

plaguecomputer, tomko78, zaba

Szavazás

Hogy tetszik az útóbbi időben megjelenő cikkek változatossága?

Kifejezetten teszik az új stílus! Továbbra is várom a friss és különböző szegmensből érkező híreket!93 %
93% [99 szavazat]

A régebbi cikkek párosítása jobban tetszett! Azzal is tökéletesen elégedett voltam!7 %
7% [8 szavazat]

Szavazatok: 107
Szavazáshoz be kell jelentkezni.
Elindult: 2016.12.25

Archívum

MegaDance