Már a héten elkészülhet a Windows 10 Creators Update


Már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy elkészüljön a Windows 10 következő kiadásának végleges verziója, amelyet mint "Creators Update" ismerhetünk, magyarul valószínűleg "Alkotói frissítés" lesz majd a hivatalos megnevezés, de a Microsoft "Version 1703" ként is szokta megkülönböztetni. Olyannyira, hogy már akár ezen a héten megkezdődhet az aláírási folyamat, amely során összeállítják az RTM, azaz gyártásra kész változatokat.


Ez azt jelenti, hogy a jövőhét során a Windows Insider Program részvevői már ezen RTM jelöltek egyikét kaphatják majd meg. Amennyiben pedig a Microsoft számára végül az a verzió minden tekintetben megfelel és átmegy a teszteken, akkor áprilisban ugyanazt nyilvánosan Windows Update-en is megkapják majd a Windows 10 felhasználók. Egészen pontosan a jelenlegi feltételezések szerint ez az áprilisi javító kedd, vagyis április 11-e lesz majd, ugyanakkor hivatalos megerősítés efelől eddig nem érkezett a Microsofttól.

A Windows 10 Alkotói frissítése akárcsak az Évfordulós frissítés szintén több hullámban válik majd elérhetővé a felhasználók számára, tehát nem fogja mindenki azonnal a kiadás napján megkapni. Például az szinte biztos is, hogy a Windows 10 Mobile, illetve Xbox One felhasználóknál valamennyivel el fog csúszni az első elérhetőség dátuma, hasonlóan mint az Évfordulós frissítés megjelenésekor.

Ami a Windows Insidereket illeti, nekik lényegében semmi dolguk nem lesz a megjelenéskor, hiszen ők már jóval a kiadás előtt az új rendszert fogják futtatni. A megjelenéskor, illetve azt követően, akárcsak az Évfordulós frissítés valamint az azt megelőző társai, a rendszer majd összegző frissítések formájában fog havi szinten további javításokat kapni, amelyet a buildszám segítségével lehet nyomon követni (pl. Évfordulós kiadás jelenleg: 14393.953).

Ami pedig a távolabbi jövőt illeti, természetesen az Alkotói frissítés kiadásával sem ér véget teljesen a Windows 10 fejlesztése. Idén várhatóan az év végéhez közeledvén lesz még egy újabb Windows 10 főkiadás, amely a "Redstone 3" kódnevet viseli. Ennek nagyon korai előzetesei pedig már akár áprilisban, közvetlenül a kiadást követően megérkezhetnek a Windows Insiderek számára. Tehát mint eddig is, a fejlesztés lényegében sosem áll meg igazán, mindössze vannak stabil megállók.

Forrás: Windows Central

Hirdetés

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást
Oldalunk sütiket használ a megfelelő működéshez. Az oldalon történő böngészéssel ön elfogadja a sütik használatát.