Hiba történt! Nem működik a JavaScript!
A böngésződben le van tiltva a JavaScript futtatása, vagy nem támogatja a JavaScript használatát. Az oldal megfelelő használatához kérjük engedélyezd a JavaScript futtatását böngésződben,
vagy frissítsd egy újabb verzióra, amely támogatja a JavaScript-et:
Firefox, Safari, Opera, Chrome, vagy az Microsoft Edge legújabb verziója.

Windows XP - Mindössze 90 napja maradt hátra a Windows XP-nek

Szerző: Kori
Bár egyesek úgy vélik, hogy a Microsoft nem fogja megszüntetni a Windows XP támogatását 2014. Április 8.-án, a cég mindent megtesz ennek ellenkezőjéről, s jelezi: Nem támogatja többé, a 2001-ben kiadott operációs rendszerét. A frissítés tehát elkerülhetetlen annak, aki biztonságban szeretné tudni PC-jét.


Ennek bizonyítékául, a cég egy visszaszámlálót is közzétett az újév után, mely egyértelműen jelzi, hogy az elkötelezettségük szilárd, és megmásíthatatlan. A mottó: “Time for change”, vagyis szabad fordításban: Válts időben. Habár a Windows XP még mindig jelentős arányban uralja a világ számítógépeit, úgy néz ki, hogy a felhasználók végre ráléptek a frissítéshez vezető útra, s végre egy újabb jelentős tömeg váltott egy modernebb operációs rendszerre.

A NetApplications friss jelentése szerint, a Decemberi hónapban ismét nagyobbat apadt a Windows XP felhasználók tábora, az elmúlt hónapok stagnálásával szemben. A Szeptembertől- Novemberig terjedő időszakban, a 31 százalékos világpiaci részesedés, Decemberre 29 százalék alá eset, mely számokban kifejezve azt jelenti, hogy nagyjából 33 millió számítógépen váltották le jól megszokott rendszerüket a felhasználók.

A felhasználók tehát remélhetőleg rászánták - vagy szánják majd - magukat az elkövetkező 4 hónap során a frissítésre, de vajon teljesíthető a Microsoft által, Áprilisig kitűzött 13 százalékos piaci részesedés, vagy még akkor is több 100 millió PC lesz védtelen a hackerek támadásaival szemben? Idővel majd kiderül, azonban a tulajdonosnak jó alternatívát képeznek a Windows 7 (SP1), vagy a Windows 8 (8.1) rendszerek, melyek a mai kornak teljesen megfelelnek, vagy akár válthatnak egy nyílt forráskódú rendszerre is. (pl. Ubuntu

A cikket készítette: Kori
Hozzászólások megtekintése (eddig 18 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
tomburger · 9 év
Szerintem sokan lecserélnék, ha megtehetnék.
Szerintem 3 fő ok, amiért nem cserélik le:
1) Az oprendszerek magas ára, kb 40000 forint egy eredeti verzió (Persze nyilván van "egy pár ember" aki inkább letölti)
2) A hardvereik elavultak, épp hogy az Xp-t elbírják, nincs pénz fejlesztésre
3) Nem képesek alkalmazkodni, maradnak a régen bevált rendszernél

Engem egyébként tökre meglepett, hogy egy országos számítástechnikai üzlet (a nevét direkt nem említem) nem forgalmazza a Windows 8-at, csak a Windows 7-et. Pedig nem egy kis cégről van szó!!!
Kori · 9 év
Szerintem az operációs rendszer ára 12 évre vetítve már régen nem ok arra, hogy nem váltson az illető, illetve, a hardver sem lehet az, mely már 12 éves!

5-6 év alatt elhasználódnak a hardverek is...
Viszont a harmadik pont, az már jelentősebb. Smile
Terranova · 9 év
Szerintem, sokan kényszerből fognak váltani, sőt, ez a váltás nagy beruházásra fogja kényszeríteni őket. Már csak abból kiindulva gondolom ezt, amit a környezetemben látok, mert sokan közülük csak olyan olcsó géppel rendelkeznek, ami egy XP-nél erősebb operációs rendszert nem képes elvinni.
Tehát, ha új operációs rendszert akarnak, akkor új gépet is kell venniük. 20-40 GB-os gépen nem fog elmenni egy Windows 7 vagy Windows 8.1.
Marad esetleg az Ubuntu a számukra, ha váltani akarnak. De akkor ezt újra meg kell tanulniuk, meg kell ismerniük.

Igaz, sokan azért ragaszkodnak az XP-hez, mert megszokták, megbízható, és az új gépeikre is inkább ezt teszik fel, de nem mindenki van így.
vermilion · 9 év

Idézet

De akkor ezt újra meg kell tanulniuk, meg kell ismerniük.

Pont ez a legnagyobb baj ,az emberek nem akarnak tanulni ,váltani még ha rossz is jó az úgy ahogy van !
janika65 · 9 év
Új gépre nincs pénzem és lehetőségem, a régi asztalin a win7 is döcögve fut, az xp tökéletes rajta.
Frissitések kikapcsolva. Netre alkalmas, skype fut, más nem kell.
Laptopomon win7 ultimate.. 8 nem jött be semmilyen szinten, egy hét után visszatettem a 7-et.
Adam · 9 év
Én már speciel eléggé unom ezt az XP témát, könyörgöm, majd 13 éves rendszer, ne csodálkozzunk már, hogy megszűnik a támogatás. Persze, szép volt, jó volt, de eljárt felette az idő. Véleményem szerint a legtöbb "nyavajgó" (elnézést a kifejezésért, de nincs rá jobb szó) ember (persze tisztelet a kivételnek) lusta, vagy egyszerűen nem érdekli a váltás, jól mondjátok, hogy nem akarnak újítani, maradnak a megszokott rendszernél. A "nincs pénzem új gépre" szöveg meg már nagyon unalmas. A Win 7-re egy 5-6 (akár 7 éves) gép is tökéletesen megfelel, akinek meg ennél régebbi a gépe az meg alapból nem tudom hogy mit akar, hisz annak a gépnek a számítási kapacitása alapból gyenge már egy általános használatra is. Így marad a nem törődömség. Ez az én véleményem, de javítsatok ki, ha tévednék. Smile
vermilion · 9 év
@Adam:Én nem javítalak ki mert egyet értek veled ,ráadásul mikor kijött az xp akkor mindenki azon nyavajgot hogy túl sokat eszik nem kompatibilis stb azt ne felejtsük el hogy csak a mostani gépeken eszik keveset az xp amikor megjelent nem éppen volt ilyen kicsi a gépigénye azokhoz az akkori gépekhez ,de most is ugyan az a helyzet csak forditva!Wink
Adam · 9 év
vermilion: Király, akkor egy húron pendülünk (pedig azt hittem, hogy nem sokan vannak vele így). Wink
furrier75 · 9 év
Kár érte...Lehet, hogy "régi", de az utolsó Windows a sorban...A többi már csak nevében az...Tovább vitték a jól bejáratott márkanevet, mint a DirectX esetében...
vermilion · 9 év

Idézet

Kár érte...Lehet, hogy "régi", de az utolsó Windows a sorban

Azért az érdekelne miben is volt ilyen nagy ász az xp?
furrier75 · 9 év

Idézet

Azért az érdekelne miben is volt ilyen nagy ász az xp?


Kérdezd meg azoktól akik zenéléssel foglalkoznak...! Persze, aki teheti Mac-et használ...!
vermilion · 9 év
-

Idézet

Kérdezd meg azoktól akik zenéléssel foglalkoznak.

Mit hiányolsz ,mondjuk a hetesből !?
paradicsomleves · 9 év
Én már rég lecseréltem az xp-ét amikor kijött a vista xp-ét többé már nem használtam.
De a vistát azt utáltam úgy mint most a windows 8-at.
De azért már ftissítettem windows 8.1-re az jobb már mint a 8-asGrin.
Amúgy meg pentium 3-as gépekre simán lehet windows 7-et rakni és más hasonló gyenge gépeken is futna csak sok ilyen gyenge gépen nem lenne aero de az nem nagy gond már megszoktamaz aero hiányát.
WindowsFan · 9 év
Emberek! Meg van a megoldás: frissítsetek Windows Vistára. Aztán van még 3 éved, hogy kicseréld a hardvert. Grin (A Vista minimális igénye tudtommal egy Intel Pentium 4 proci; ennél gyengébbeket már nem igazán használnak.)
vermilion · 9 év
@WindowsFan:Amin a vista elmegy azon a hetes is elfog,és azért a kettő egy lapon nem említhetö!
furrier75 · 9 év

Idézet

Mit hiányolsz ,mondjuk a hetesből !?

Semmit...Máshogy kezeli a hardvert...

Idézet

Amin a vista elmegy azon a hetes is elfog,

Minden bizonnyal, hiszen a 7-es valójában egy Vista Second Edition Smile Wink
Sőt, még valószinűleg a 9-es is el fog menni rajta, ha igaz,
hogy még az is csak 6-os verzió, mint a Vista...
Magyar88 · 9 év
Nekem van egy ős régi masinám egy másik helységben kb 2004 ben volt még korszerű hát azzal én például nem tudok mit kezdeni. Hiába írja a windows test program h futtatja a win 7 et de amikor telepíteni próbálja az ember lehetetlenné válik hogy feltegyem rá. Így marad az xp helyett arra a linux pedig borsódzik már a linux név hallatán is a hátam tőle. Ez a mostani másik masinkám "csak" 2009-es de simán viszi a 8.1-et szóval már az első stabil friss rendszer kiadásoknál szoktam rendszert cserélni az elsők között ezáltal hála az égnek az Xp probléma már nagyon intenzíven nem érint.
pap szabolcs · 9 év
szia kori jó a cik és van az unokates vérm nek del laptop poci 1.6MHz
és 512MB ram és azt monta hogy ö marad az xp melet örökre mert w7t hez gyenge alaptopSmileWink

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (3)60 %
Nagyon jó (2)40 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!