Szerző: Driver
Egyre inkább kezdenek trendé válni az okosórák, így több gyártó is bejelentette saját terméküket. A nagyok között bemutatásra került az Apple Watch, és Microsoft Band, illetve a felsőbb kategóriás Android fronton érkezik a Moto 360 és a Samsung Galaxy Gear Fit-ről sem szabad elfeledkezni.

Az Apple Watch elég széles választékban érkezik majd ami a megjelentést illeti, a váza két méretben, rozsdamentes acéltól, alumíniumon át, akár 18 karátos aranyig is terjedhet, függően attól, hogy az a normál, a sport, vagy "edition" változat. A pántban is hasonlóan nagy a választék, fém, műanyag és bőr különböző színekkel és változatokban. Az órán az iOS egy módosított változata található, számos látványos felületet biztosítva. A beépített szenzorok segítségével az akár fitnesz kiegészítőként is remekül használható lesz.

A Microsoft Band az Apple órájától egy teljesen más kategóriába tartozik, ugyanis elsősorban fintesz és sport kiegészítőnek készült. Erről pedig a rengeteg különféle szenzor gondoskodik, amivel nem nagyon van olyan apróság amit ne tudhatnánk meg testünkről, vagy épp a környezetről. Az óra vagy inkább karperec, emellett képes ellátni mindent amire a többi okos óra is képes, mint a telefonhívás, üzenetek és közösségi események kezelése. Illetve a piacon azon kevesek egyike, amely platformfüggetlennek tekinthető, mivel támogatja az iOS, Android és persze Windows készülékeket is.

A Samsung Galaxy Gear Fit már körülbelül tavasz óta elérhető, így jó ideje a piacon van. Leginkább a Microsoft órájához hasonlítható, hiszen ez is elsősorban mint sport kiegészítő szolgál és szintén karperec vagy karkötő kialakítással rendelkezik. Az órán a Samsung által egyénileg tervezett operációs rendszer fut, amely a legtöbb igényt ki tudja elégíteni, viszont csak Galaxy készülékekkel kompatibilis.

A Motorola okosórája már az Apple órájával képvisel azonos kategóriát. A Moto 360-ra ránézve nem is lehet más benyomásunk, hiszen teljesen úgy néz ki mint egy klasszikus kerek számlapos karóra. Persze koránt sem az, az Android Wear operációs rendszer fut rajta, így sok panasz nem lehet rá, a rendszerrel alapból 6 számlapstílus jár. A választék bár nem drámai, de több bőr és fémszíjas változatból is válogathatunk és ha Android telefonunk van, a használata már biztosított (4.3 vagy újabb).
Amennyiben gondolkodóban esnénk egy okosóra vásárlásán, azért nem árt pár dolgot figyelembe venni. Bár az órák többsége jelenleg elég kecsegtetőnek tűnő funkciókkal bírnak, mint telefonálás (már ha nem zavar ha Michael Knight-nak néznek), SMS és egyéb üzenetek olvasása, értesítések megjelenítése és valamennyire azokra való reagálás (már amennyire az lehetséges egy órán), illetve valamilyen szintű navigációs képességek és a hangvezérlés. De az okosórák jelenleg még nem többek egyszerű kiegészítőknél a telefonok mellé, amik igazán olyan extra szolgáltatást nem tudnak nyújtani, amit azon eleve ne tudnánk elvégezni és alapból szükség van mindehhez azokra. Persze mint óra könnyedén helyt fognak állni, csak azt kell szem előtt tartani, hogy szinte napi szintű töltésre szorulnak.
Jelenleg ahol ezek az eszközök igazán tudnak pluszt felmutatni, az a fitnesz és sport, hiszen a legtöbb képes a testünket monitorozni, edzéstervet, vagy akár edzésútvonalat tervezni. Mindezt pedig úgy, hogy egyáltalán nem zavaró, ha magunkkal visszük, hordjuk. A jövőben talán ez jelentősen bővülni fog és egyre több pozitívuma is lesz ezeknek az eszközöknek, a cikkben bemutatottak leginkább a felső szintet képviselik, de olcsóbb változatokkal is találkozhatunk, ami sokszor egy árba esnek a szokványos karórákkal. Azt, hogy ki melyik mellet dönt, pedig a saját szempontjai és igényei alapján kell eldöntenie.
Ti tervezitek, hogy okosórát vásároltok?

Specifikációk összehasonlítása
Microsoft Band | Apple Watch | Samsung Gear Fit | Moto 360 | |
Dizájn | Csuklópánt | Szögletes óra | Csuklópánt | Óra |
Cserélhető szíj | Nem | Igen | Igen | Igen |
Kijelző | 1.4” TFT | 1.5/1.65” | 1.84” Super AMOLED | 1.56" Backlit LCD |
Felbontás | 320 x 106 px | Ismeretlen | 432 x 128 px | 320 x 290 px |
Akkumulátor | 320 mAh | Ismeretlen | 210 mAh Li-ion | 320 mAh |
Használati idő | kb. 2 nap | kb. 1 nap | kb. 3-4 nap, maximum 5 | kb. 1 nap |
Töltés | Töltő dock | Töltő dock | Töltő dock | Töltő dock |
Bluetooth | Bluetooth 4.0 | Bluetooth 4.0 | Bluetooth 4.0 | Bluetooth 4.0 |
GPS | Igen | Nincs | Nincs | Nincs |
Víz elleni védettség | IP 54 | Ismeretlen | IP 67 | IP 67 |
Értesítések | Hívások, Üzenetek, Közösségi... | Hívások, Üzenetek, Közösségi... | Hívások, Üzenetek, Közösségi... | Hívások, Üzenetek, Közösségi... |
Hangvezérlés | Cortana | Siri | Nincs | Google Now |
Pulzus mérő | Igen | Igen | Igen | Igen |
Gyorsulásmérő | Igen | Igen | Igen | Igen |
Giroszkóp | Igen | Nincs | Igen | Igen |
Bőr hőmérséklet mérő | Igen + Galvanikus bőr reakció | Nincs | Nincs | Nincs |
UV szint mérő | Igen | Nincs | Nincs | Nincs |
Kompatibilitás | Windows, iOS, Android | iOS | Android (Galaxy eszközök) | Android 4.3+ |
Ár | $199 (kb. 50 ezer Ft) | alap változat: $349-től (kb. 87 ezer Ft) | 39 900 Ft-tól | $249 (kb. 62 ezer Ft) |
Élérhetőség | USA, világszerte jövőre | USA: 2015 tavaszán | Világszerte elérhető | UK, hamarosan Európában |