Hiba történt! Nem működik a JavaScript!
A böngésződben le van tiltva a JavaScript futtatása, vagy nem támogatja a JavaScript használatát. Az oldal megfelelő használatához kérjük engedélyezd a JavaScript futtatását böngésződben,
vagy frissítsd egy újabb verzióra, amely támogatja a JavaScript-et:
Firefox, Safari, Opera, Chrome, vagy az Microsoft Edge legújabb verziója.

Nintendo – Újabb információk derültek ki a Nintendo Switchről

Szerző: WindowsFan
2017. január 13-a hajnali 5 óra: magyar idő szerint ekkor kezdődött a Nintendo Tokióból közvetített prezentációja, amiben a cég a soron következő új konzoljuk, a Nintendo Switch képességeit és a rá készülő szoftvereket kívánta megmutatni a közönségnek. Ugyan a japán fővárosba csak a helyi befektetők tudtak elmenni; a YouTube-on és a Twitch-en élőben közvetített adást rengeteg játékos nézte világszerte. A Nintendo Switch már az októberben bemutatott trailere alapján is egy merőben új, a videojátékok történelmében is csak ímmel-ámmal érintett ösvényt hivatott kitaposni, ami pedig az otthoni és a hordozható konzolok egyesítése. Sajnos az időzónák nem voltak az európai játékosok barátai ezúttal, így itthon és a környező országokban is sokan lemaradtak a show-ról. Az előadás azért került ilyen korán megrendezésre, míg nálunk hajnali 5 van, addig Japánban meg délután 1 és ez egy tökéletes időpont volt a helyi befektetőknek, akiknek fontos a jelenléte a helyszínen. De most nézzük meg, hogy mi került bejelentésre a Nintendo 1 óras prezentációján!


A prezentációt Tatsumi Kimishima, a Nintendo vezérigazgatója nyitotta meg. Először elmagyarázta a Nintendo Switch funkcióját, miszerint ez alapvetően egy otthoni videojáték konzol, amit a felhasználó mindenhová magával vihet és útközben ott folytathatja a játékot, ahol az otthoni nagy TV-n abbahagyta. Ezután a megjelenési dátum, az ár és az online rendszer került részletezére. A Nintendo Switch 2017. március 3-án érkezik. Először Japánban, az USA-ban, Kanadában, nagyobb európai országokban és Hong Kong-ban lesz elérhető. Hogy a nagyobb európai országokba beletartozik-e Magyarország, még nem tudjuk. A konzol ára fixen 300 amerikai dollár lesz az Egyesült Államokban (Forintra átszámolva kb. 86 ezer Ft + ÁFA). Az online játékban nagy változások történnek: a szolgáltatás fizetős lesz (ezelőtt mindig ingyenes volt a Nintendo konzolokon az online játék) 2017 őszétől kezdve. A konzol márciusi megjelenése után ugyan lesz egy félévnyi próbaidőszak, amikor ingyenes lesz, de utána ősztől havonta elő kell majd rá fizetni. A Switch-csel a Nintendo abbahagyja a régiókódolást, ami egy biztonsági mechanizmus volt, ami megakadályozta, hogy például japán vagy amerikai játékokkal játszhassunk az európai konzolunkon. Ez a rendszer az összes eddigi otthoni Nintendo konzol szerves részét képezte, az NES-től kezdve.

Ezután a Nintendo kitért arra, hogy a Nintendo Switch mennyi mindent örökölt az elődeitől. A Nintendo Entertainment Systemet két kontrollerrel lehetett kapni. A Game Boy adta meg a lehetőséget, hogy videojátékokkal játszhassunk útközben. A Super Nintendo megkapta az X, az Y, az L és az R gombokat, a Nintendo 64 kontrollere pedig a világon elsőként tartalmazott analóg kart a 3D-s játékok precíz irányításához. Szintén ez volt az első kontroller, amibe rezgőmotort terveztek. A Nintendo GameCube kapott egy fogantyút a hátulján, aminek köszönhetően könnyen lehetett a rendszert szállítani. A Nintendo DS volt az első eszköz a játékiparban, ami érintőképernyőt használt és a Wii-vel vált lehetővé a valódi mozgásérkeléssel való játék. A Wii U pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a TV bekapcsolása nélkül élvezhessük a játékot. (A történet alapjáraton stimmel, de az első konzol, amit két kontrollerrel lehetett kapni az az 1972-es Magnavox Odyssey volt, az első kézikonzol pedig nem a Game Boy volt, hanem az előtte 10 évvel megjelent Microvision, de most ebbe ne menjünk bele!) A Nintendo Switch az összes itt felsorolt innovációt fel fogja használni.
Ezt követően a Nintendo Switch játékstílusairól esett szó. A Nintendo Switch-csel háromféle módon lehet játszani.
  • TV mode: A Nintendo Switch konzol a dokkolóban van, a játék a TV-n jelenik meg, a két kis Joy-Con kontroller a Joy-Con Grip-be van becsúsztatva.
  • Tabletop mode: A Nintendo Switch konzol képernyőjén jelenik meg a játék, a két Joy-Con kontrollert a játékos fogja a két kezében vagy odaadhatja az egyik Joy-Cont egy másik játékosnak, így lehet multiplayer módban játszani. A Nintendo Switch ilyenkor a hátulján lévő támasztékára van állítva.
  • Handheld mode: A játékos a kezében fogja a Nintendo Switch-et, amibe be van csúsztatva a két Joy-Con.


Balról jobbra: TV mode, Tabletop mode és Handheld mode

A Nintendo Switch egy feltöltéssel 2,5-6,5 órát bír ki játékoktól és beállításoktól függően. A konzol útközben is tölthető lesz a konzol tápkábelével vagy akármilyen USB-C szabványú hordozható akksival és töltővel. A konzol elején egy kapacitív érintőképernyő kap helyet és egyszerre 8 Switch konzolt lehet majd összekötni multiplayerhez. A Nintendo Switch konzol tetején található egy bekapcsológomb, egy hangerőszabályzógomb-páros, egy fülhallgató jack és a kazettanyílás, ahova a játékokat tehetjük majd be. A Nintendo Switch kazettákat használ, ránézésre kb. akkorák, mint egy SD-kártya, és a belső kapacitásukat 16GB-ra saccolják. A konzol alján található a USB-C port, amin keresztül tölthetjük a konzolt, illetve ezen keresztül megy a videójel, ha dokkoljuk a gépet. A konzol hátulján lesz a támaszték, illetve a támaszték alatt lesz a microSD kártyaolvasó, amivel a konzol 32GB-os tárhelyét bővíthetjük. A dokkon egy HDMI-port, egy tápkábel-csatlakozó és 3 db USB-port kap helyet.


A Nintendo Switch jellegrajza

Ezután a Nintendo a Joy-Con kontrollereket mutatta be részletesen. A Joy-Con egy két részből álló kontroller, amiket használhatunk egyedül egyszemélyes játékoknál vagy odaadhatjuk az egyik részét egy barátnak, így másik kontroller vásárlása nélkül is multiplayerezhetünk. Mindkét Joy-Con kontrolleren található egy lenyomható analóg kar, egy Release gomb (ennek a lenyomásával tudjuk kivenni a Joy-Con Gripből) és négy vállgomb. A négy vállgombból csak kettőt használhatunk egyszerre, hiszen a kontroller oldalán lévő SL és SR gombok nem nyomhatók le, ha az be van csúsztatva a Joy-Con Gripbe vagy a Nintendo Switchbe. Csak a baloldali Joy-Conon található egy – (Mínusz vagy Select) gomb, négy iránygomb, L és ZL vállgombok és egy Capture gomb, aminek segítségével képeket és videókat készíthetünk a játékokról, majd azt publikálhatjuk az Interneten. Csak a jobboldali Joy-Conon található egy + (Plusz vagy Start) gomb, a klasszikus Nintendós felállásban elhelyezett ABXY gombok, egy HOME gomb, R és ZR vállgombok, NFC-olvasó Amiibo-támogatáshoz és egy Infrared-szenzor, ami képes felmérni adott objektumok távolságát és formáját (például képes megmondani a különbséget, ha követ, papírt vagy ollót mutatunk a kezünkkel). Szintén van mindkét Joy-Conban 3-Dimenziós gyorsulásmérő és giroszkóp, amivel képes a rendszer a kéz mozgásának érzékelésére. Rezgőmotor is van mindkét kontrollerben, de ez komoly fejlesztéseken esett át és most már az HD Rumble névre hallgat. Az HD Rumble segítségével meg tudjuk mondani, hogy például hány jégkocka van egy pohárban vagy valósághűen érezhetjük, ahogy a pohár elnehezül a beletöltött víztől. Az egyszer biztos, hogy a Nintendo ismét egy rengeteg lehetőséggel rendelkező és bonyolult kontrollert készített, a kérdés már csak az, hogy hogyan tudják majd a külsős kiadók kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Márpedig ennek a konzolnak a fő célja a külső fejlesztők visszacsábítása, ezért részben bukott meg a Wii U.


A Joy-Con kontrollerek jellegrajza

A Joy-Con kontrollerek részletezése után a Nintendo bemutatott egy csomó játékot, ami jelenleg fejlesztés alatt áll. Elmondásuk szerint a Nintendo Switchre jelenleg 50 cég fejleszt több, mint 80 játékot. A prezentáción az alábbi játékok kerültek bemutatásra:

  • 1-2 Switch: az emberi reakcióidőre épülő partijáték (megjelenés: 2017. III. 03.)
  • ARMS: A Joy-Con kontrollerek mozgásérzékelő szenzorjait kihasználó verekedős játék, ahol gombok nyomkodása helyett a kezünkkel ütünk (megjelenés: 2017. tavasza)
  • Splatoon 2: A méltán híres külsőnézetű tintás-lövöldözős játék nyilván kap egy folytatást a Nintendo Switchen, miután az eredeti milliós eladási számokat produkált a Wii U-n (megjelenés: 2017. nyara)
  • Super Mario Odyssey: Természetes Mario sem hiányozhat egy valódi Nintendo konzolról sem, ebben a játékban modern városi környezetben irányíthatjuk a kis olasz vízvezetékszerelőt. A játék a Super Mario 64 és a Sunshine-hoz hasonlóan sandbox környezettel fog rendelkezni (megjelenés: 2017. december)
  • Xenoblade Chronicles 2: A Wii-n (majd később a New Nintendo 3DS-en is) nagy sikert elért, a Monolith Soft által fejlesztett RPG is kap egy folytatást a Switch-en, ami inkább az első Xenoblade-hez fog közelebb állni, mintsem a Wii U-n megjelent futurisztikus Xenoblade Chronicles X-hez (megjelenés: 2017 folyamán)
  • Fire Emblem Warriors: A Hyrule Warriors-sorozat utódja, ami ezúttal Fire Emblem karakterekkel pezsdíti fel a Dynasty Warriors játékmechanizmusát (megjelenés: Q4 2017)
  • Dragon Quest X, XI, Heroes I és Heroes II: A Square Enix már korábban is bejelentette, hogy tervei vannak a Dragon Quest-sorozattal az új konzolon, de most derült ki, hogy 4-et is kiadnak majd a Switch-re, szóval nem lesz RPG-kből hiány.
  • Project Octopath Traveler: Egy másik Square-RPG
  • The Elder Scrolls V: Skyrim: A Bethesda bejelentette a hónapok óta pletykált Switch-portját a Skyrimnek. Ez az első alkalom, hogy a Bethesda Nintendo konzolra ad ki játékot (megjelenés: 2017. ősz)
  • FIFA 18: Ismét fejleszt az EA Nintendóra. Az új FIFA-ról még nem tudunk sokat és nem is mutattak a játékból semmit, szóval a bejelentés inkább diplomáciailag volt számottevő (megjelenés: 2017)
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild: A tavalyi E3 legjobban várt játéka, a játék, amire már több, mint 4 éve várnak a sorozat rajongói idén végre megjelenik. Ez lesz az utolsó First-party játék a Wii U-ra, illetve a Nintendo Switch egyik nyitócíme lesz (megjelenés: 2017. III. 03.)






Ezek után volt egy 2 és félperces klip arról, hogy ezeken kívül milyen játékok várhatók még a Nintendo Switchre. Ebben az alábbi játékokat lehetett kiszúrni:
  • Mario Kart 8 Deluxe (Nintendo – 2017. IV. 28)
  • Super Bomberman R (Hudson Soft / Konami – 2017. III. 03.)
  • Puyo Puyo Tetris (SEGA- Q2 2017)
  • Sonic Mania (SEGA – 2017)
  • Skylanders Imaginators (Activision – 2017. III. 03.)
  • Just Dance 2017 (Ubisoft – 2017. III. 03.)
  • Has-Been Heroes (Nintendo – 2017. március)
  • Snipperclips (Nintendo – 2017. március)
  • Lego City Undercover (Warner Bros. Entertainment – Q2 2017)
  • Binding of Isaac: Afterbirth (Nicalis – Q2 2017)
  • NBA 2K18 (2K Sports – 2017. szeptember)
  • Minecraft: Story Mode (Telltale Games – TBA)
  • Minecraft (Mojang / Microsoft Game Studios – 2017)
  • Ultra Street Fighter II: The Final Challengers (Capcom – TBA)
  • Steep (Ubisoft – 2017)
  • Rayman Legends: Definitive Edition (Ubisoft – 2017)
  • Fast RMX (Shin’en Multimedia – 2017. március)
  • Dragon Ball Xenoverse 2 (Bandai Namco Entertainment – TBA)
  • Stardew Valley (Chucklefish Games – TBA)
  • Yooka-Laylee (Team 17 – 2017)
  • Seasons of Heaven (Any Arts Production – TBA)

(TBA = A végleges megjelenési dátum még bejelentésre vár.)


A Nintendo Switch doboza a következő dolgokat fogja tartalmazni:
  • Nintendo Switch konzol
  • Nintendo Switch dokkoló
  • 1 Joy-Con Grip
  • 2 Joy-Con kontroller (vagy mindkettő fekete vagy az egyik kék és a másik meg piros)
  • 2 Joy-Con karpánt
  • HDMI-kábel
  • Tápkábel

A sokat mutatott Switch Pro Controller nem lesz része a gépcsomagnak, külön lesz kapható.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 2

Éppen 2 felhasználó van jelen az oldalon.
  • 3 Vendég
  • 110 Tagok ma
  • 2 Szülinapos
  • 9,146 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!