Szerző: Driver
A hónap javító keddje ezúttal szeptember 11-ére esett, így helyi idő szerint aznap estétől elérhetővé váltak a Microsoft legújabb termékfrissítései. Ezzel új összesítő, illetve havi összesítő érkezett a Windows 10 több verziójához, a Windows 8.1-hez és a Windows 7-hez is. Azonban ebben a hónapban nincs semmilyen kiemelhető súlyos hiba, amely foltozásra került. A Windowsokban átfogóan az Internet Explorer, illetve a Microsoft Edge kapott biztonsági frissítéseket, továbbá egységesen pár rendszerkomponens is, mint a Windows Shell, Windows kernel, Windows Hyper-V, illetve a Linuxos alrendszer is.
A legutóbbi Windows 10 kiadás, vagyis a 2018-as Áprilisi frissítéséhez a KB4457128-es összesítő érkezett meg, mellyel a rendszer buildszám 17134.285 lett. A változási lista ezen rendszer esetén a legbővebb, ami mindössze három a Microsoft által kiemelt pont:
Ami a korábbi Windows 10 kiadásokra megjelent frissítéseket illeti:
A korábbi Windows verziókhoz megjelent frissítések:
Ezen kívül frissült még a Microsoft Office (2010, 2013, 2016) programcsomag, a .NET keretrendszer (3.5, 4.5.2, 4.6, 4.6.1, 4.6.2, 4.7, 4.7.1, 4.7.2), valamint az Adobe Flash Playerből is megérkezett Windows Update-re a legfrissebb verzió (31.0.0.108), a Windows 10 és Windows 8.1 számára.
A cikkben szereplő KB számokra kattintva, a frissítések önálló telepítői letölthetők a Microsoft Update katalógusából.
Forrás: Microsoft

- Védelem a Spectre Variant 2 (CVE-2017-5715) ellen, az ARM64-es processzort használó eszközöknél.
- Javításra került egy hiba, amely miatt a programkompatibilitási segéd (Program Compatibility Assistant) szolgáltatás olykor magas CPU használatot eredményezhetett.
- Biztonsági javítások a következőkhöz: Internet Explorer, Microsoft Edge, Microsoft scripting engine, Microsoft grafikai komponens, Windows média, Windows Shell, Windows Hyper-V, Windows datacenter, Windows virtualizáció és kernel, Windows Linux, Windows kernel, Microsoft JET Database Engine, Windows MSXML, és Windows Server.
Ami a korábbi Windows 10 kiadásokra megjelent frissítéseket illeti:
- Windows 10 Őszi Alkotói frissítés (version 1709) - KB4457142 (OS Build 16299.665)
- Windows 10 Alkotói frissítés (version 1703) - KB4457138 (OS Build 15063.1324)
- Windows 10 Évfordulós frissítés (version 1607) - KB4457131 (OS Build 14393.2485)
- Windows 10 főkiadás (version 1507) - KB4457132 (OS Build 10240.17976)
A korábbi Windows verziókhoz megjelent frissítések:
Ezen kívül frissült még a Microsoft Office (2010, 2013, 2016) programcsomag, a .NET keretrendszer (3.5, 4.5.2, 4.6, 4.6.1, 4.6.2, 4.7, 4.7.1, 4.7.2), valamint az Adobe Flash Playerből is megérkezett Windows Update-re a legfrissebb verzió (31.0.0.108), a Windows 10 és Windows 8.1 számára.
Bővítés
A szeptemberi javító keddet követően a Microsoft kiadott több új frissítést is a Windows 10-hez:- Intel microcode frissítések: Megjelent egy csak az Intel processzorok számára kiadott különálló frissítés, egészen pontosan az Intel Skylake, Kaby Lake, Coffee Lake, Broadwell, Haswell, Ivy Bridge és Sandy Bridge szériás CPU-khoz. A frissítés több Windows 10 verzióhoz is megjelent: KB4100347 - version 1803, KB4090007 - version 1709, és KB4091663 - version 1703.
- A hónap második összegző frissítése Windows 10-hez: Szeptember 17-től elérhető a Windows 10 Áprilisi és Őszi alkotói kiadásához egy újabb szeptemberi összegző, mely jellemzően egyetlen összefüggő hibát old meg, amely a Microsoft Intune-t és a VPN kapcsolatokat érintette. A frissítések: KB4464218 - version 1803, KB4464217 - version 1709.
A cikkben szereplő KB számokra kattintva, a frissítések önálló telepítői letölthetők a Microsoft Update katalógusából.
Forrás: Microsoft