Szerző: Driver
23
Megosztás
Június 24-én este a Microsoft megtartotta sokat vár Windows bemutatóját, ahol nem meglepő módon kiderült, hogy valamikor az év végén valóban érkezik a Windows 11. Ezzel együtt a rendszerkövetelmények is bejelentésre kerültek, melyek tartalmaznak több érdekes meglepetést is.
Azaz a Windows 11 már csak és kizárólag 64 bites formában lesz élérhető, a 32 bites változatban egyáltalán nem. De ami még inkább meglepő, hogy legalább TPM 2.0-ás modullal is rendelkeznie kell, majd az alaplapnak. Utóbbi elméletileg az újabb processzorba szerelt, AMD esetén fTPM, illetve Intel esetén PTT-nek nevezett technológia is kiválthatja (BIOS-ban engedélyezni kell), régebbi 5-6 évnél idősebb hardverek esetén azonban szükség lehet kifejezetten az alaplaphoz készült TPM modul megvásárlására.
Ugyanakkor ezek valójában nem teljesen a minimális rendszerkövetelmények, így előfordulhat, hogy valójában ennél valamivel gyengébb hardverre is telepíthető lesz a rendszer, a Windows Central forrásai alapján például a TPM 1.2-es verziója is szóba jöhet mint abszolút minimum a Windows 11 futtatásához.
Windows 11 kompatibilitás ellenőrző:
PC-állapotellenőrző
Megjegyzés: A fenti eszköz működése jelenleg nem 100%-os, mivel több modern egyébként megfelelő rendszer esetén is hibát jelezhet. A Microsoft jelenleg is dolgozik azon, hogy kijavítsa ezt, így a nap későbbi felében újabb verziót jelenhet meg a PC-állapotellenőrzőből
Hivatalos rendszerkövetelmények:
Processzor: | 1 GHz-es vagy gyorsabb, legalább 2 magos, kompatibilis, 64 bites processzor vagy egylapkás rendszer (SoC) |
RAM: | 4 GB |
Tárhely: | Legalább 64 GB kapacitású tárolóeszközMegjegyzés: További részletekért lásd az alábbi „További információk a Windows 11 naprakészen tartásához szükséges tárhelykövetelményekről” című részt. |
Rendszerfirmware: | UEFI, GPT Partíció, biztonságos rendszerindítás |
TPM: | Platformmegbízhatósági modul (TPM) 2.0 |
Videokártya: | DirectX 12-kompatibilis vagy újabb, WDDM 2.0 típusú illesztőprogrammal |
Képernyő: | Legalább 9" képátlójú, színcsatornánként 8 bites, nagy felbontású (720p) kijelző |
Internetkapcsolat és Microsoft-fiókok: | A Windows 11 Home rendszerben az eszköz első használat során elvégzendő beállításához internetkapcsolatra és Microsoft-fiókra van szükség.A Windows 11 Home S módú működéséről való átváltáshoz szintén internetkapcsolatra van szükség. Az S módról itt talál további tájékoztatást.A frissítések telepítéséhez, valamint bizonyos funkciók letöltéséhez és használatához valamennyi Windows 11-verzió esetén internet-hozzáférésre van szükség. |
Ugyanakkor ezek valójában nem teljesen a minimális rendszerkövetelmények, így előfordulhat, hogy valójában ennél valamivel gyengébb hardverre is telepíthető lesz a rendszer, a Windows Central forrásai alapján például a TPM 1.2-es verziója is szóba jöhet mint abszolút minimum a Windows 11 futtatásához.
PC-állapotellenőrző
Megjegyzés: A fenti eszköz működése jelenleg nem 100%-os, mivel több modern egyébként megfelelő rendszer esetén is hibát jelezhet. A Microsoft jelenleg is dolgozik azon, hogy kijavítsa ezt, így a nap későbbi felében újabb verziót jelenhet meg a PC-állapotellenőrzőből
A cikk a későbbiekben még frissülhet, így érdemes lehet visszanézni