Szerző: Driver
A Microsoft bár gőzerővel fejleszti tovább a Windows 11-et, de a Windows 10-ről sem felejtkezett meg, olyannyira nem, hogy már el is érhető a legfrissebb verzió, a Windows 10 21H2, vagy egyszerűbben a 2021. novemberi frissítés. Ez azonban akár korábbi társai, valójában nem egy túl jelentős frissítés, sokkal inkább ismételten egy szervízfrissítés, vagy klasszikus szervízcsomaghoz hasonlítható.
Így nem meglepő módon a ez a kiadás sem igazán egy önálló funkciófrissítés, az alapjának még mindig a tavaly megjelent Windows 10 Version 2004 tekinthető és éppen ezért mint egy összesítő frissítés települ majd, 20H2 és a 21H1 verziót futtató rendszerekre is.
Igazi újdonságból is mindösszesen csak kettő kerül be a korábbi kiadásokhoz képest:
Ahogy az lenni szokott a frissítés a Gépház → Frissítés és biztonság → Windows Update lapján fog felbukkanni, azonban most is több hullámban teszi azt elérhetővé a Microsoft, így nem fog mindenkinek azonnal megjelenni. De szintén a megszokott módon a Frissítési segéddel, illetve Media Creation Tool segítségével egyből frissíthetünk, vagy letölthetjük a 21H2-es telepítőket.
Windows 10 21H2 letöltése
A 21H2 természetesen nem az utolsó frissítés a Windows 10-hez, hiszen ezen verziónál a Home és Pro kiadások 18 hónap, míg az Enteprise és Edu kiadások 30 hónap támogatást kapnak majd. Ami érdekesség, hogy a 21H2-ből készül majd a 2021-es LTSC kiadás is, amely körülbelül 5 évig lesz támogatott. A Windows 10 végleges támogatása 2025. október 14-én szűnik majd meg, addig pedig várhatóan immáron évente egyetlen ehhez hasonló szervízfrissítéssel fogják naprakészen tartani a rendszert.

- Támogatást kap a WPA3 H2E biztonsági szabvány a Wifi kapcsolatoknál.
- A Linuxos alrendszerben (WSL) már támogatott lett a GPU számítás. Így több esetben jelentősen nagyobb teljesítmény érhető el, főleg olyan speciális területeken, melyek ezt használják (mesterséges intelligencia és gépi tanulás).