Szerző: Driver
25
Megosztás
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Microsoft bejelentette és elérhetővé tette a Windows 11 IoT Enterprise LTSC-t, amely egy igazi sallangmentes és letisztult kiadás, nem mellesleg nem rendelkezik a normál Windows 11 által megkövetelt hardveres követelményekkel. Így egy kiváló alap lehet azoknak akik egy régebbi hardverre szeretnék feltelepíteni, vagy csak az egyszerűség hívei és szeretnének egy minimál telepítésből kiindulni. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan lehet a rendszerre telepíteni a magyar nyelvet, hogyan lehet bizonyos funkciókat visszahozni, - mint például az Áruházat; valamint hogyan kell egyes beépített alkalmazásokat törölni.
Kattints a főcímekre az útmutatók megjelenítéséhez:

Miután a rendszert telepítettük és az asztal fogad, nyissuk meg a Settings alkalmazást, majd válasszuk a bal oldali navigációból a Time & language menüpontot, és középen válasszuk a Language & region menüpontot.

Kattintsunk az Add a language gombra, majd a felugró ablakban keressük rá a magyar szóra, jelöljük ki és kattintsunk a Next gombra.

Itt jelöljük be a "Set as my Windows display langauge" lehetőséget is, amellyel a rendszer a magyart fogja használni mint megjelenítési nyelvet is. Ezután kattintsunk az Install-ra.

Ezzel el kezdi letölteni és telepíteni a magyar nyelvet, amely pár percet igénybe vehet. Erről egy sárgán kiemelt felirat is tájékoztat, amelynél ha végzett megjelenik egy "Sign out" gomb. Erre kattintsunk is rá, mellyel ki fog jelentkeztetni a rendszer, vagy kijelentkeztünk manuálisan is. Miután kijelentkeztünk és újra belépünk, a rendszer már magyarul fogad minket.

Az így megnyíló Terület ablakban válasszuk az "Üdvözlőképernyő és új felhasználói fiókok" szekció alatt a "Beállítások másolása" gombot.

Az így megnyíló ablakban pipáljuk be a két lehetőséget: Üdvözlőképernyő és rendszerfiókok és az Új felhasználói fiókok. Ezzel az üdvözlőképernyő is mindig a magyar nyelvet fogja használni, továbbá, ha felvennék további felhasználói fiókokat, azok is a magyart fogják használni alapértelmezésként. Kattintsuk az OK-ra, de lehetőleg még ne indítsuk újra a rendszert (Később).

A terület ablakban ugyanis egyúttal érdemes beállítani a Unicode szabványt is, ehhez kattintsunk a "Területi beállítások módosítása" gombra, majd keressük ki a magyart és kattintsunk az OK-ra. Ekkor újból kéri a rendszer újraindítását, amit már meg is tehetünk, újraindítást követően alkalmazásra kerülnek a beállítások és teljesen a magyar nyelv lesz az alapértelmezett.
Kattints a főcímekre az útmutatók megjelenítéséhez:
Magyar nyelv telepítése




Magyar alapértelmezetté tétele
Ahhoz hogy rendszerszinten alkalmazzuk a magyart, még két beállítást el kell végezünk, amely újraindítással is jár. Ehhez először nyissuk meg az előzőekben is használt oldalt, csak immáron magyarul a Gépház → Idő és nyelv → Nyelv és régió menüpontokon keresztül. Itt pedig az oldal alján válasszuk a "Felügyeleti nyelvi beállítások" lehetőséget (Kapcsolódó beállítások rész alatt).


Opcionális: Angol nyelv eltávolítása
Ha szeretnénk még egy extra lépésként az angol nyelvet is eltávolíthatjuk, ehhez ismét lépjünk a Gépház → Idő és nyelv → Nyelv és régió oldalára és az angol nyelvnél lévő három pontra kattintva válasszuk az eltávolítást. Ezzel törlésre kerül az angol nyelv és vele együtt a nem szükséges billentyűzetkiosztások is.Microsoft Store és alkalmazások visszaállítása
Az IoT Enterprise LTSC kiadásban alapértelmezésként nem található meg a Microsoft Áruháza, de rendkívül egyszerűen vissza lehet állítani. Ehhez nyissuk meg egy PowerShell-t, vagy Parancssort és adjuk meg a következőt:
A parancs futtatását követően pár percen belül letöltődik és települ az áruház, ennek állapotát az értesítési központban (a tálcán a dátumra kattintva) követhetjük. A folyamat végeztével a startmenüben is megtalálhatjuk, el is indíthatjuk és telepíthetjük kedvünkre az alkalmazásokat. Pár gyári app-ot lentebb be is linkelünk, az egyszerűbb telepítés érdekében.

Microsoft Store visszaállítva
Kezdve pár olyan gyári beépített alkalmazással, amit érdemes lehet telepíteni és alapból nem része az LTSC-nek, de ezek is teljesen opcionálisak. Ezek egyike az Alkalmazástelepítő, amellyel nem meglepő módon alkalmazásokat telepíthetünk, illetve frissíthetünk (winget). Továbbá amennyiben játszunk és a jövőben terveznénk Xbox szolgáltatást használó játékokat futtatni, mindképpen szükséges az Xbox Idenity Provider-t telepíteni. Szintén játékosoknak telepíthető a Game Bar is. Ha pedig szeretnénk visszakapni a Widgeteket (Vezérlők), akkor a Windows Web Experience Pack-et is telepítenünk kell. Ezek mindegyike az Áruházon keresztül telepíthető, de rejtettek, így csak az alábbi közvetlen linkeken keresztül tehetjük ezt meg:
Pár további szokványos Microsoft alkalmazás, melyeket akár már az áruházban történő kereséssel is megtalálhatunk:
wsreset -i
A parancs futtatását követően pár percen belül letöltődik és települ az áruház, ennek állapotát az értesítési központban (a tálcán a dátumra kattintva) követhetjük. A folyamat végeztével a startmenüben is megtalálhatjuk, el is indíthatjuk és telepíthetjük kedvünkre az alkalmazásokat. Pár gyári app-ot lentebb be is linkelünk, az egyszerűbb telepítés érdekében.

Microsoft Store visszaállítva
Kezdve pár olyan gyári beépített alkalmazással, amit érdemes lehet telepíteni és alapból nem része az LTSC-nek, de ezek is teljesen opcionálisak. Ezek egyike az Alkalmazástelepítő, amellyel nem meglepő módon alkalmazásokat telepíthetünk, illetve frissíthetünk (winget). Továbbá amennyiben játszunk és a jövőben terveznénk Xbox szolgáltatást használó játékokat futtatni, mindképpen szükséges az Xbox Idenity Provider-t telepíteni. Szintén játékosoknak telepíthető a Game Bar is. Ha pedig szeretnénk visszakapni a Widgeteket (Vezérlők), akkor a Windows Web Experience Pack-et is telepítenünk kell. Ezek mindegyike az Áruházon keresztül telepíthető, de rejtettek, így csak az alábbi közvetlen linkeken keresztül tehetjük ezt meg:
Pár további szokványos Microsoft alkalmazás, melyeket akár már az áruházban történő kereséssel is megtalálhatunk:
Beépített alkalmazások és funkciók eltávolítása
Bár alapvetően az IoT Enterprise LTSC rendkívül sallangmentes, mégis lehetőség van szinte minden beépített alkalmazás és további rendszerfunkció eltávolítására. Ez jó lehetőség lehet arra is, ha helyettük inkább az előzőleg ismertetett áruházas megfelelőiket szeretnénk használni, vagy teljesen más alternatívákat.

Szinte minden alkalmazást eltávolíthatunk
Copilot eltávolítása: A Copilotnak bár elméletileg nem kellene az IoT Enterpise LTSC-ben szerepelni, frissebb telepítéseknél mégis felbukkanhat az alkalmazás. Ettől szintén megszabadulhatunk rendszerszinten, ha egy rendszergazdai PowerShell-t nyitva megadjuk a következő:

Szinte minden alkalmazást eltávolíthatunk
- Paint és Képmetsző eltávolítása: Amennyiben nincs szükségünk a Paint és Képmetsző korábbi Windows 10-ből is ismert változatára, azokat a Gépház → Alkalmazások → Telepített alkalmazások listájában megtalálhatjuk. Eltávolításuk viszont újraindítást igényel.
- Jegyzettömb, Windows Media Player és egyéb rendszer-összetevők: Amennyiben nincs szükségünk szintén a Windows 10-ből ismert Jegyzettömbre, azt a Gépház → Rendszer → Választható funkciók oldalán eltávolíthatjuk. Ugyanitt lehetőség van további nem használt komponensek eltávolítására, mint pl. Windows Media Player, Problémarögzítő, vagy éppen az Arcfelismerés is ilyen lehet , ha nem rendelkezünk Windows Hello képes IR kamerával.
- Számológép: Amennyiben a klasszikus Windows 7/8-as számológépre sincs szükségünk, akkor azt egy rendszergazdai PowerShell-t nyitva, a következő paranccsal távolíthatjuk el:
Dism.exe /Online /NoRestart /Disable-Feature /FeatureName:Microsoft-Windows-win32calc /PackageName:@Package
Get-AppxPackage *CoPilot* -AllUsers | Remove-AppPackage -AllUsers
OneDrive telepítése
A rendszernek nem része alapból a OneDrive sem, de ez is egyszerűen telepíthető rá, amennyiben nem elegendő a böngészőn keresztül történő használata. Ehhez nem kell mást tenni mint letölteni a Microsoft OneDrive-ot, majd telepíteni azt. Egyetlen hibával viszont szembesülhetünk, ami miatt a Fájlkezelőben, a bal oldalon lévő OneDrive gyors hivatkozása nem működhet (nem történik semmi ha rákattintunk). Ezt egy regisztrációs adatbázis bejegyzés helyreállításával meg is oldhatjuk, ehhez csak töltsük le és futtassuk a "Fix_OneDrive_Link_LTSC.reg" fájlt:
Reg fájl letöltése
A haladó felhasználóknak a reg fájl forráskódja a következő:
Reg fájl letöltése
A haladó felhasználóknak a reg fájl forráskódja a következő:
Windows Registry Editor Version 5.00
[HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FolderDescriptions\{5E6C858F-0E22-4760-9AFE-EA3317B67173}]
"Category"=dword:00000002
"Name"="Profile"
[HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\FolderDescriptions\{A52BBA46-E9E1-435f-B3D9-28DAA648C0F6}]
"Attributes"=dword:00000001
"Category"=dword:00000004
"DefinitionFlags"=dword:00000040
"Icon"=hex(2):25,00,53,00,79,00,73,00,74,00,65,00,6d,00,52,00,6f,00,6f,00,74,\
00,25,00,5c,00,73,00,79,00,73,00,74,00,65,00,6d,00,33,00,32,00,5c,00,69,00,\
6d,00,61,00,67,00,65,00,72,00,65,00,73,00,2e,00,64,00,6c,00,6c,00,2c,00,2d,\
00,31,00,30,00,34,00,30,00,00,00
"LocalizedName"=hex(2):40,00,25,00,53,00,79,00,73,00,74,00,65,00,6d,00,52,00,\
6f,00,6f,00,74,00,25,00,5c,00,53,00,79,00,73,00,74,00,65,00,6d,00,33,00,32,\
00,5c,00,53,00,65,00,74,00,74,00,69,00,6e,00,67,00,53,00,79,00,6e,00,63,00,\
43,00,6f,00,72,00,65,00,2e,00,64,00,6c,00,6c,00,2c,00,2d,00,31,00,30,00,32,\
00,34,00,00,00
"LocalRedirectOnly"=dword:00000001
"Name"="OneDrive"
"ParentFolder"="{5E6C858F-0E22-4760-9AFE-EA3317B67173}"
"ParsingName"="shell:::{018D5C66-4533-4307-9B53-224DE2ED1FE6}"
"RelativePath"="OneDrive"
Nem elérhető hálózati megosztások javítása
Akik több számítógép közötti hálózati megosztással, vagy éppen NAS-al rendelkeznek, belefuthatnak egy olyan jelenségbe, hogy a hálózati megosztások egyszerűen nem elérhetőek az LTSC rendszerről. Ennek oka, hogy az LTSC rendszerekben (vélhetően biztonsági okokból) nem engedélyezett az úgynevezett "vendég" (guest) megosztások elérése. Azonban ez a probléma is egyszerűen kiküszöbölhető, annak engedélyezésével. Ehhez csak töltsük le és futtassuk az "Enable_Guest_Shares_LTSC.reg" fájlt:
Reg fájl letöltése
A haladó felhasználóknak a reg fájl forráskódja a következő:
Bármilyen észrevételed, vagy esetleg további útmutatóval kapcsolatos ötleted oszd meg a hozzászólásoknál.
Reg fájl letöltése
A haladó felhasználóknak a reg fájl forráskódja a következő:
Windows Registry Editor Version 5.00
[HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\LanmanWorkstation\Parameters]
"AllowInsecureGuestAuth"=dword:00000001