Mától, vagyis október 1-től hivatalosan is megjelent és letölthető a Windows 11 24H2. Ahogy lenni szokott a frissítés beszerezhető a közvetlenül a Microsofttól ISO képfájlok, valamint a Media Creaton Tool és a telepítési segéddel is. Valamint azonnal nem mindenkinek, de szakaszosan már a Windows Update-en elérhető.
Ebben az évben is érkezik a Windows 11 legfrissebb kiadása, amely a 24H2 nevet kapja. A helyzet idén azonban valamivel bonyolultabb mint az elmúlt években, ugyanis a 24H2 technikailag már megjelent, de ugyanakkor mégsem. Cikkünkben ennek kifejtéséről és természetesen az újdonságokról olvashattok.
A Microsoft bejelentette és letölthetővé tette a Windows 11 első LTSC kiadását, ami nemcsak, hogy a 11 egy sallangmentes és leegyszerűsített kiadása, de az IoT variánsa esetén ráadásul sem támogatott processzorra, TPM-re és még csak UEFI-re sincs szükség a futtatásához. Akár minimum 2 GB RAM-mal és 16 GB-os tárterülettel is beéri, és ahogy az lenni szokott az LTSC kiadásoknál, 10 éven át támogatott lesz.
A Microsoft nagyon érdekes újdonságokat jelentett be a 2024-es Build rendezvényen, így érdekeznek az új hardver kategóriát teremtő Copilot+, azaz AI-al felvértezett PC-k. De akik nem az AI szerelmesei, azoknak érdekes lehet, hogy jön egy újabb, ezúttal életképesebbnek tűnő próbálkozás az ARM alapú PC-k terepén.
Október 31 óta hivatalosan is megjelent és letölthető a Windows 11 következő főverziója, a 2023-as frissítés, vagyis a 23H2. A frissítés szokás szerint beszerezhető a közvetlenül a Microsofftól ISO képfájlok, valamint a Media Creaton Tool és a telepítési segéddel is és már a Windows Update-en is frissíthetünk.
A Microsoft október elején egy kissé nehezen értelmezhető lépésre szánta el magát, ugyanis ekkor még egy új Windows 11 funkció frissítés helyett (23H2), egy opcionális frissítést adott ki a 22H2-höz. Ez több, eredetileg a 23H2-ben debütáló funkciót engedélyezett, mint az új fájlkezelő, új archívumtípusok támogatása, a címkéket a tálcán, valamint csak egyelőre EU-n kívül elérhető Windows Copilotot.
A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10 22H2 verziója a nyolc éves operációs rendszer utolsó kiadása. Tehát ez azt jelenti, hogy már nem fog új főverzió megjelenni a Windows 10-ből és így a rendszer végleges támogatási dátumáig, azaz 2025. október 14-ig ez a verzió fog frissítéseket kapni.
Az Internet Explorer nyugdíjazása fokozatos ütemben zajlik, miután annak támogatása 2022 közepén véglegesen megszüntetésre került. Következő lépcsőfokként, a böngésző automatikusan letiltásra kerül minden Windows 10-es rendszeren, mely onnantól kezdve már a Microsoft Edge-re tereli át a felhasználókat.
A napokban megjelent Insider Preview Buildek számos újdonságot rejtenek, melyek izgalmas hírekkel szolgálnak a tesztelő kedvű Insidereknek. A felfedett funkciók nagy része ugyan még letiltott állapotban van, de többek között érintik a Start menüt, a Fájlkezelőt, és próbálgatják a perifériák natív RGB támogatását is.
Nagyjából pont egy évvel a Windows 11 eredeti megjelenéséhez képest megérkezett az első nagyfrissítés, amely számos hiányosságot igyekszik pótolni. Többek között visszatért a tálcára a "drag and drop", a startmenübe az alkalmazás mappák, és átszabását kapott a feladatkezelő is. De további fejlesztések is érkezi fognak évközben a rendszerhez.
Hivatalosan is megérkezett a Windows 11 következő főverziója, amelyet a Microsoft egyszerűen a 2022-es frissítésként tart számon, rövidebben mint 22H2-őt azonosíthajuk be. A frissítés a megszokott módon beszerezhető a közvetlenül a Microsofftól ISO képfájlok, valamint a Media Creaton Tool és a telepítési segéddel is.
Egyetlen cikkbe összegyűjtöttük az október 5-én ingyenes frissítésként érkező Windows 11 minden újdonságát és fontosabb tudnivalóját. Akár anno a Windows 10 megjelenése, a Windows 11-é is egy kezdeti mérföldkő, hiszen a jövőben számos változáson fog még a rendszer átmenni, az évente érkező nagyobb frissítéseknek köszönhetően.
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Megjelenés
Auto módban az oldal operációs rendszered által preferált színsémát használ.