Nemrég a Microsoft egy igen szokatlan frissítést kezdett el terjeszteni a Windows Update szolgáltatáson keresztül. A hivatalos oldal szerint ezt arra használja a szoftverióriás, hogy felmérje mely Office kiadások kerültek telepítésre a jelenleg támogatott Windows rendszereken. A frissítés az Office 2013, illetve korábbi verzióit pásztázza.
Az Office Insider Program lehetővé teszi a résztvevő személyek számára, hogy az Office Preview kiadásokon keresztül tesztelhessék, illetve segédkezzenek a szoftver végleges változatának elkészítésében. A nagyjából hét évvel ezelőtt elindított program most eltávolodik az Office márkanévtől, és Microsoft 365 Insider Program-ként folytatja tovább.
Idén ősszel a Microsoft nem csak a megszokott Windows 10 frissítésen, de az új Office elérhetőségén, az Office 2019-en is dolgozott. Az irodai csomag legújabb verziója már szeptember végén megjelent és letölthetővé is vált, mind az otthoni (Retail), mind pedig a vállalati (VL) változatai. Az Office 2019 ugyanakkor nem hozott magával jelentős újdonságokat.
Még az idei év végén meg fog jelelni az Office 2019-es kiadása. Bár túl sok információ arról nincs, hogy az új irodai csomag milyen újdonságokat tartogat, azonban arról már van, hogy az mennyi ideig és milyen rendszereken lesz támogatott. Ez alapján pedig, az csak a Windows 10 néhány verzióján lesz használható.
Az Office 2016. szeptember 22.-től már elérhető, azonban nem minden 365-ös felhasználó kapja azt meg azonnal. Például a magyar oktatás és felsőoktatásban résztvevők által ingyenesen elérhető Office 365 ProPlus is ilyen, ahol frissítésként csak jövőre érkezne meg. Azonban van rá mód, hogy azt már most telepítsük, ami nem túl magától értetődő.
Mától válik elérhetővé a Microsoft irodai csomagjának legújabb verziója, az Office 2016. Az új csomag elsősorban az Office 365 előfizetőien lesz elérhető, akik Windows Update-en meg fogják kapni frissítésként. Egyéb esetben a korábbi Office 2013 tulajoknak vagy a teljes, vagy a frissítőkulcs vásárlása mellet kell dönteni. A VL verzió nem ma, hanem majd a következő hónap elején érkezik.
Hivatalosan is megerősítésre került, hogy a Microsoft Office 2016 szeptember 22-étől válik majd elérhetővé. Az Office 2016 bár nem hoz túl sok jelentős változást, ennek ellenére apróbb hasznos újdonságok akadnak ,mint a "Tell me" kereső. A mennyiségi (volume) kiadás várhatóan majd csak október 1-én kerül kiadásra.
Egy kiszivárgott dokumentum árulkodhat arról, hogy pontosan mikor is fogják kiadni a Microsoft irodai csomagjának legújabb verzióját. Az Office 2016-ról annyit tudni lehetett eddig is, hogy valamikor még idén ősszel érkezhet, melyet ez is megerősíteni látszik. Ha mindez igaz is, akkor már kevesebb mint egy hónap múlva kiadásra is kerülhet az új csomag.
Elkészült a Microsoft Office mobilos változatának végleges Androidos kiadása, és már nyilvánosan is elérhetővé vált. Az alkalmazások új verziói már be is szerezhetőek a Google Play áruházból, ugyanúgy mint eddig, és továbbra is teljesen ingyen, közel minden Androidos telefon számára.
Végre nyitottá tette a következő Microsoft Office irodai csomagjának a tesztelését a Microsoft, így az már nyilvánosan is kipróbálható és használható. Tehát aki esetleg szeretné letölteni az új irodai csomagot ingyen megteheti, akár magyar nyelven is, illetve ezzel segíthet a fejlesztésben is.
Nemrégiben bejelentésre került a Microsoft Office 2016 előzetesének nyitott programja, de nem Windowsra, hanem Mac OS X-re. Az irodai csomag így kipróbálható az Apple rendszerén, melyből a legfrissebb 10.10-zes verzió szükséges. A telepítő mérete azonban eléggé méretes, körülbelül 2,5 GB.
A Mobile World Congress-en nem csak a Project Spartan-t, de a másik szintén nagy átalakításokat kapó Microsoft Office-t is bemutatta Redmond. Bár itt sem bonyolódtak bele a dolgokba túl részletesen, de pár érdekesség azért mégis akadt, amely megkönnyítheti majd a csomag használatát mobilon.
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Megjelenés
Auto módban az oldal operációs rendszered által preferált színsémát használ.