Megjelent a Windows 10 21H2 frissítése

Megszokott módon megérkezett a Windows 10 őszi frissítése is, a 21H2. Akár korábbi társai azonban kiemelkedő újdonságokat nem hozott magával, mindösszesen a WPA3 H2E szabvány és a Linuxos alrendszer kapott fejlesztéseket a korábbi kiadásokhoz képest. Ugyanakkor ez a kiadás lesz a hamarosan érkező 2021 LTSC alapja is.

Már hivatalosan is letölthető a Windows 11

A Microsoft kicsivel a hivatalos megjelenés előtt már elérhetővé tette a Windows 11-et, így Windows Update-en is megtalálható, pár teljesen kompatibilis PC számára, illetve a hivatalos letöltési oldal is elérhetővé vált. Új Media Creation Tool és Telepítési segéd is megjelent a frissítéshez, sőt a Windows 11-el már közvetlenül a telepítő ISO is tölthető.

Tölthető az őszi alkotói kiadás frissítő és telepítőkészítő eszköze

Az új Windows 10 kiadás megjelenésével szokás szerint új verzió érkezett a meglévő Windows telepítések frissítésre és telepítőmédiumok készítésére egyaránt alkalmas Media Creation Tool-ból. Aki még az eszköz egy korábbi verziójával rendelkezik, annak mindenképpen ezt az új verziót kell használnia, hogy az őszi alkotói kiadást szerezze be.
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 0

Jelenleg nincs aktív tag.
  • 5 Vendég
  • 199 Tagok ma
  • 7 Szülinapos
  • 20,900 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!