Windows - Már nemcsak a Windows 8-al tudunk képfájlokat mountolni

Windows rendszer alatt ISO-fájlok mountolására, (csatlakoztatására) eddig csak Windows 8 operációs rendszer alatt volt lehetőségük a felhasználóknak, akik az új rendszer megjelenése után örömmel fogadták ezt az új funkciót. (Korábbi cikkünkben részletesen leírjuk, hogy működik ez.)


A Windows 8 ugyanis natívan támogatja az ISO-fájlokat, így azokat a felhasználók könnyen képesek csatlakoztatni egyszerűen csak azzal, hogy rákattintanak (Egy- vagy dupla kattintással) a képfájlra a Windows 8 Fájlkezelőjében. (Korábban Intéző.) A rendszer ekkor készít egy virtuális meghajtót, melybe csatlakoztatja az általunk mountolt ISO képfájlt.

Ez az új funkció, melyet a Microsoft tehát a Windows 8-ban debütáltatott, jelentős hasznára van a felhasználóknak, hiszen így külső program telepítése nélkül, csupáncsak a rendszer segítségével tudunk képfájlokat csatlakoztatni. Feleslegesség válnak az olyan programok, mint a Daemon Tools és társai, melyek csak lassítják rendszerünket.

A Microsoft a "Virtual CD-ROM Control Panel" nevű alkalmazás (Ráadásul, csak 60 KB!) elérhetővé tételével lehetővé tette, hogy ne csak Windows 8 rendszer alatt tudják a Windows felhasználók használni az ISO-fájlok mountolásának képességét, hanem ez működjön Windows 7, Windows Vista, és Windows XP rendszereken is.

A cég célja ezzel nemcsak az, hogy a korábbi Windowst használóknak új, és hasznos szolgáltatást adjon, hanem az is, hogy így szorgalmazza a Windows 8-ra való átállást. A rendszert ugyanis mountolt képfájlból is könnyedén lehet telepíteni. (Csatlakoztatás után, elindítva a setup.exe fájlt.)

Valószínűleg, ez az ingyenes alkalmazás majd jelentősen megkönnyíti rengeteg Windows felhasználó dolgát, mint azt tette a Windows 8 felhasználók esetében. (Én is elég gyakran használom, e Windows 8 szolgáltatást.)

Megjegyzendő azonban, hogy a Microsoft arra kér mindenkit, hogy csak saját felelősségére telepítse az alkalmazást. Figyelem! Adminisztrátori jogokkal telepítsük az alkalmazást.

A Virtual CD-ROM Control Panel nevű alkalmazás letölthető a Microsoft oldaláról innen:
Hozzászólások megtekintése (eddig 12 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Driver · 7 év
Ez egyébként nem egy új eszköz mivel maga a program 2003-as, csak valamiért frissült a dátum és a leírás a download centerben, ettől függetlenül hasznos... Úgymond újra eladták nekünk. Grin
classy57 · 7 év
na ná hogy frissült....2003-ban még Vista sem volt....
Driver · 7 év
Az nem jelent semmit, attól függetlenül még lehet kompatibilis vele...
Kori · 7 év
Igaz, hogy már régebben kiadták, de szerintem a franc sem hallott még róla... Grin Én biztos vagyok benne, hogy nem hiába frissítették, mivel a Wikipedia (Mellesleg, ott 2001-es kiadással szerepel.) szerint csak 23 KB volt. Ráadásul, csak Windows Vistaig volt kompatibilis. (A Wiki szerint.)
Steebee · 7 év
Érdekes, amint hazaértem, letöltöm. Smile
Fan · 7 év
Nagyon régen kipróbáltam ezt a Virtual CD-ROM Control Panelt, de azután már töröltem is le...

Ez sajnos nem kezeli az .img; .vhd; .vhdx fájlokat, a Windows 8 Fájlkezelője meg igen. Smile
Mikeee · 7 év
Én megszoktam a Daemon toolst, nekem jó lesz az is, win 8 ide vagy oda Smile
Kori · 7 év

Idézet

Ez sajnos nem kezeli az .img; .vhd; .vhdx fájlokat, a Windows 8 Fájlkezelője meg igen.


Nyilván nem olyan hatékony, mint a Windows 8-ban lévő társa, de ez várható is volt...

A Windows 8-ban lévővel én személy szerint megvagyok elégedve, hiszen minden olyan dolgot képes vagyok elvégezni vele, melyre szükségem van.

A Daemon Tools meg ahogy írtam visszafogja a rendszer teljesítményét, ez kisebb gépeken elég jól érezhető. (Személyes vélemény, tehát nem kell egyetérteni vele.) De persze, mindenki döntse el használja-e vagy sem. Smile
classy57 · 7 év
na kérem.....
ez itten egy s@rt sem ér.....sajnos ......sőőőőőőt
trgzdsgjtzjg · 7 év
Én PowerISO-t használok, persze a virtuális meghajtó ki van kapcsolva mindig, csak mikor kell akkor kapcsolom be.
yakkodori · 7 év
Én ritkán használok virtuális CD-romot de ha kell felrakom a Daemon Lite-ot aztán mehet majd uninstall.

Régen olvastam erről, hogy elvileg a Daemon Tools és társai aka Alcohol úgynevezett zéró kódot vagy kódokat futtatnak a háttérben és ez ahhoz vezethet, hogy az író elromlik.

Nem okoskodni akarok csak azt írtam le amit olvastam, hogy ez igaz vagy sem azt mindenki maga döntse el. Az viszont biztos hogy régebben többet használtam ezeket és elég sok íróm olvasóm elromlott persze aztán ki tudja, lehet csak az idő vasfoga volt vagy poros író fej..mindenesetre jobb elkerülni.
ISO készítésre meg tökéletes az Ultra ISO Portable, az se kell hogy mindig fusson a Power ISO-ra meg elég ritkán van szükség szerencsére mert számomra nem olyan bejövős mint az Ultra ISO és csak eggyel több formátumot ismer.
TheKornel · 7 év
Ez semmit sem ér, mert mindenhol azt írja ki, hogy Failded Grin Ez is csak egy ***.Még drivert nem lehet hozzáadni.... Hiába a Temp-be rakom, bárhova is, ezért nekem haszontalan ez a téma.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (1)50 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (1)50 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 1

Valentin50
  • 4 Vendég
  • 96 Tagok ma
  • 4 Szülinapos
  • 19,342 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!