XBOX - XBOX ONE hivatalos ár és újratervezett XBOX 360

Az XBOX ONE bejelentésekor nem került sor az ár nyilvánosságra hozására, de most az E3 rendezvény alatt ez nem maradhatott el. Az XBOX ONE nálunk (Európában) 499 euróba (kb. 150 000 Ft) fog kerülni, ami nem mondható éppen valami olcsónak.


Viszont ezért talán nyújt némi plusz riválisával szemben hiszen ez az ár magába foglalja a Kinectet is. Az viszont biztosan hátrányos, hogy állandó internet kapcsolatra van szüksége a konzolnak (24 óránként minimum).

A játékokkal való kereskedés és kölcsönadásról végre közültek némi információt: a használt játékokat arra kijelölt boltokban lehet majd csak továbbadni (pl. GameStop). A játékokat nem lehet majd egyszerűen odaadni mondjuk barátunknak, ugyanis ahhoz legalább 30 napja szerepelnie kell profilunk baráti listáján és csak egyszer lehet kölcsön adni. Ezeken azonban a kiadók is szigoríthatnak.

A Microsoft bejelentése alapján az új konzol idén novembertől lesz kapható 21 országban világszerte.


Az XBOX ONE mellet viszont érkezik egy ránc felvarrott XBOX 360 is, ami a ONE alapján kapott új arculatot. Ezt már akár egyből beszerezhetnénk, persze nekünk valószínűleg várnunk kell míg hazánkban is megjelenik.

Az újratervezett 360-as konzol valamivel vékonyabb lesz mint a korábbi legfrissebb 360-as, illetve sokkal halkabb, Yusuf Mehdi szerint, aki a Microsoft Interactive Entertainment Business aligazgatója.

Azonban a külsőséget leszámítva más változásra nem igen lehet számítani, bár a DVD meghajtót illetően vannak bizonytalanságok, amit talán Blu-ray-re cserélhettek, azonban ezt semmilyen információ nem erősíti meg.

Az "új" XBOX 360 a Microsoft bejelentése alapján változatlan áron lesz majd kapható a jelenlegihez képest.


Forrás: Neowin.net
Hozzászólások megtekintése (eddig 5 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
WindowsFan · 7 év

Idézet

Az viszont biztosan hátrányos, hogy állandó internet kapcsolatra van szüksége a konzolnak (24 óránként minimum).


Régi szép idők, amikor betettél a Nintendo-ba egy kazettát és akkor játszottál vele, amikor akartál. De ugye van benne Wi-Fi-antenna?
Driver · 7 év

Idézet

De ugye van benne Wi-Fi-antenna?

Persze, hogy van.
classy57 · 7 év
phüüü....elgondolkoztam....de ez is csak annyira érdekel mint az előző...na mármost az mennyire is??? ?(
Mikeee · 7 év
úgy néz ki ezt a konzolgenerációt is kihagyom. majd ha nyerek a lottón. nembaj van egy fasza régi nintendo klónom elleszek én azzal Smile
yakkodori · 7 év
Sárga kazis megoldás. Grin

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (1)50 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (1)50 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 1

gabrio11
  • 3 Vendég
  • 43 Tagok ma
  • 4 Szülinapos
  • 18,557 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!