PlayStation 4 - Bejelentették a konzol árát

Az E3-as rendezvény bejelentették a PlayStation 4 hivatalos árát, ami 399 dollár Amerikában, 399 euró Európában és 359 font lesz Nagy-Britanniában. Tehát nálunk körülbelül 120 000 Forint lesz az ára.


Ami az XBOX ONE 150 000 Ft körüli árát figyelembe véve jóval olcsóbb, viszont itt a konzolon és egy kontrolleren kívül nem is kapunk mást (a kamera nem része az alap csomagnak), míg ott a Kinect is az árban van. A PlayStation 4 esetén viszont a többjátékos szolgáltatásokért havi 5 dollárnak megfelelő (kb. 1300 Ft) díjat kell fizetnünk. Azonban a ONE-al ellentétben nem is igényel állandó internetkapcsolatot a konzol.

A játékok kereskedelmével kapcsolatosan is derültek ki dolgok a PlayStation 4-et illetően, azt már tudni lehet, hogy a Microsoft elég szigorúan kezeli a játékok kölcsön illetve továbbadását. A Sony azonban egyáltalán nem köti ki mit teszünk a megvásárolt játékokkal (lemez alapúak), így azok szabadon újra eladhatóak, kölcsönadhatóak, vagy elajándékozhatóak. A beszerzett lemezeket sem lesz majd kötelező online hitelesíteni.

Az E3-as rendezvényen a konzol kinézetére is fény derült melyről korábban beszámoltunk. Úgy tűnik a Sony és a Microsoft csatája tovább folytatódik és mondhatni szöges ellentétei egymásnak ami a nézeteiket illeti. Meglátjuk, hogy ebből melyikük fog győztesként kikerülni. A PlayStaion 4 indén a karácsonyi szezonban már biztos elérhető lesz.


Forrás: Neowin.net
Csevegés (eddig 6 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Driver · 6 év
Hát érdekes, de engem például nem zavarna mert én sem vagyok nagy multis, ha meg kedvet kapnék hozzá akkor kifizetném. Gondolom úgy vannak vele, hogy jó, lehet teljesen is offline használni a konzolt, de aki multizni akar az fizessen.
classy57 · 6 év

Idézet

Bejelentették a konzol árát
be q-va nyát....mostasztán huzunk is a bótba.....merhó enékül nem élet az élet....na most én le megyek a kisboltba....kenyér vaj párizsi tej ja...meg sőr.,..
Driver · 6 év
classy57 - igen sejtjük, hogy ez neked mennyire érdekes információ volt...
yakkodori · 6 év
A vicces oldalán azért jót nevettem..gondold el, eladó néni kérek két deka párizsit, egy fél kiló kenyeret és egy olyan jó másfél kilós PS-t. Grin
Driver · 6 év
A Sony közzétett egy videót a játékok megosztására (enyhe Xbox kritikus beütéssel). Grin
nistvan26 · 5 év
de jó hogy 2 nap után eladtam nem buktam rajta nagy csalódás kb egy forintot nem ér egyik sem majd talán az 5....de csak talán szégyen hogy már a watch dogs nem megy 1080p-ben...

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (1)33.3 %
Nagyon jó (1)33.3 %
Jó (1)33.3 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 2

muffin73, loyalhudy
  • 9 Vendég
  • 93 Tagok ma
  • 6 Szülinapos
  • 17,057 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!