Windows 8.1 - Augusztus 1-jén érkezhet a Windows 8.1 RTM?

Eddig mindenki abban a tudatban volt, -és az elemzők is arra számítottak- hogy a Microsoft majd a Windows 8 egy éves kiadási időpontjára időzíti a Windows 8.1 végleges változatának érkezését, míg az "RTM" állapotot valamikor Augusztus vagy Szeptember környékén érheti el a frissítőcsomag.


Paul Thurrott, a WinSuperSite weboldal szerkesztője belső forrásokra hivatkozva állítja, hogy pontos dátummal szolgálhat a Windows 8.1 RTM változatának érkezéséről. (Aki nem ismerné a nevét, annak elárulhatjuk, hogy a tőle származó pletykák és információk nagy többsége valós, bár ő sem tévedhetetlen.) Thurrott szerint, egy belső Microsoftos forrás osztotta meg vele az információt, melyet aztán a Twitteren is közzétett.

A Tweetet olvasva, Paul egyik követője azzal vágott vissza, hogy ő pedig úgy hallotta, -egy másik cég forrásaira hivatkozva- hogy a Windows 8.1 végleges változata, Október 18-án fog elérhetővé válni. (Ez az időpont megfelelne a vártaknak.) Thurrott válasza erre: "Nekem azt mondták, ez a bizonyos valaki (belső forrás) egy kicsit közelebbről ismeri az ügyet." Így nem kizárt, hogy a pletyka valós, azonban várnunk kell a Microsoft hivatalos bejelentésére.

Elképzelhető, hogy az Augusztus 1. a Windows 8.1 RTM állapotba lépésének dátuma lesz, azonban eddig még egy Windows operációs rendszer esetében sem lehetett biztosan megmondani, mikor is készül el a végleges változat. A fejlesztés alatt álló frissítőcsomagon ugyanis naponta változtatások sorát hajtják végre, míg a kívánt Buildet kiválasztják, és a stabilitási- és egyéb hibajavítások után, ellátja kézjelével a Microsoft. Ráadásul, a Preview változat kiadása után alig egy hónap maradna arra, hogy a Microsoft fejlesztői elvégezzék a szükséges módosításokat, melyeket a felhasználók visszajelzéseiből gyűjtöttek.

A legvalószínűbb még tehát mindig az, hogy az RTM állapotot Augusztus vagy Szeptember környékén éri el a Windows 8.1, míg a kiadás Októberben történhet meg. Itt megemlítendő, hogy az MSDN előfizetők valószínűleg már egy-két héttel azután hozzáférhetnek a végleges változathoz, mikor az RTM állapotba lép.

Annyi azonban biztos, hogy a Windows 8.1 Preview, azaz előzetes változatát a Microsoft Június 26-án fogja elérhetővé tenni, mely frissítőcsomag jelentősen fog javítani a Windows 8 operációs rendszer egészét tekintve. A Windows 8.1 érkezését a cégek is nagy figyelemmel kísérik, hiszen náluk az első "szervizcsomag" jelentős mérföldkőnek számít. (Ezután döntenek, hogy váltanak-e az új rendszerre, vagy maradnak a jelenleginél.)
Csevegés (eddig 3 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Attila 5 év
Köszi Kori!
10 napot kell már csak várnunk.
Attila
Smile
Kori 5 év
Igen, már nincs sok hátra. Smile
Kori 5 év
Én meglepődnék, ha már a Preview változat után 1 hónappal kigördülne az RTM. (Ez nem azt jelenti, hogy megjelenik, hanem hogy aláírják a végleges Buidlet.) Nem kell elkapkodni.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (2)66.7 %
Nagyon jó (1)33.3 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Legújabb letöltések

Online tagok: 1

Krokus

  • 3 Vendég
  • 2 Tagok ma
  • 2 Szülinapos
  • 15,995 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!