Játék - Egy hibás törésen keresztül követték az illegális letöltőket

Az Sports Interactive, 2012 Novemberében tette világszerte is elérhetővé a "Football Manager 2013" nevű játékát, mely ettől kezdve futótűzként terjedt a világhálón keresztül, hála a töréseknek. A Crackerek azonban véletlenül egy hibát hagytak az általuk készített törésben.


A törésben rejlő hiba okán, a Sports Interactive fejlesztői sikeresen tudták követni, hová áramlik szerzeményük az elmúlt hat hónap során. (A játék tört változata, 2013 Májusában jelent meg a fájlmegosztókon.) A szakemberek a játékot illegálisan használók IP-címeit tudták követni, s ha már nem tudták megakadályozni annak további terjedését, így adatokat gyűjtöttek a játékosoktól.

Kiderült, hogy a "Football Manager 2013"-at 10,1 millióan töltötték le 2013 Novemberéig, melyből 3,2 millió letöltést Kínába vezettek vissza. A játék azonban Európában is népszerű az illegális letöltök körében, mivel a rangsor második helyén Törökország áll 1,02 millióval, melyet Portugália követ 780 ezer letöltővel. Az olaszok is előszeretettel töltötték le a játékot, mivel hazájukban is akadt fél millió letöltő, de ami talán érdekes lehet, hogy a Vatikánban is regisztráltak egy illegális letöltést. Smile

Miles Jacobson, a Fejlesztői részleg igazgatója elmondta, hogy az illegális letöltök 1,74 százaléka vásárolta volna meg ténylegesen a játékot, ha nem jelent volna meg a játék tört változata az interneten. Nem volt olyan hatalmas a veszteség, azonban az is tisztán látszott, hogy a tört játék világhálóra kerülése után csökkent a játékot megvásárlók száma is. Ez közel 3,7 millió dollár veszteséget jelentett a játékgyártónak.

A cikket készítette: Kori
Hozzászólások megtekintése (eddig 12 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kori · 7 év
Valószínűleg, erről a változatról van szó:
Football.Manager.2013.PROPER-CPY (PC)

Bár arról nem tudni, mely platform törésétől származnak az adatok. (PC, PS, xBox)
Mikeee · 7 év
Akkor nem csak mi torrentezünk, pedig állítólag máshol gazdagabbak laknak, pl Olaszországban vagy Portugáliában Smile
Kori · 7 év
Vagy egyszerűen csak az az ok, hogy ezt a fajta gémet mi nem töltjük le, hiszen vannak ennél jobbak is. Smile Minőségi cuccokra útazunk. Grin
trgzdsgjtzjg · 7 év
A pápa is fifázik Grin
WindowsFan · 7 év

Idézet

ami talán érdekes lehet, hogy a Vatikánban is regisztráltak egy illegális letöltést. Smile

I. Ferenc pápánk sem unatkozik a szabadidejében. Grin ROFL
tomburger · 7 év

Idézet

Ez közel 3,7 millió dollár veszteséget jelentett a játékgyártónak.

Oh, szegények, majd meg szakad a szívem értük.
Szerintem az otthoni felhasználók 99,99%-a már töltött le valamit illegálisan. Én természetesen a 0,01% százalékhoz tartozom. Pfft
Magyar88 · 7 év
A pápa is focizik ez aztán a mennyei és isteni játék! Grin
Zsenyka · 7 év
Végülis argentín, nem? Grin
Kori · 7 év
Ha alkalmazott akkor rendben van, de mivan ha tényleg pap az illető? Akkor a tízparancsolat egyike már megszegve... Shock Smile
Andras · 7 év
1 letoltes nem ilegalis az kovet el torveny sertest aki fel tolti es neki meg van az eredeti a torvenyek szerint nem szabad sokszorositani deha nekunk is lene rendes fizetesunk ahogy nincs biztos toben meg vennek mer a letoltott valtozatba mindig van hiba is
WindowsFan · 7 év

Idézet

Ha alkalmazott akkor rendben van, de mivan ha tényleg pap az illető?

Meg van ennek is a logikája. Smile
Szerintem egy gamer magával vitte a laptopját a római nyaralásukra és amikor Vatikánban voltak (mert ugye Rómában van Vatikán) akkor az aktuális országot vette figyelembe a rendszer. Smile
Kori · 7 év
Igen WindowsFan az megeshet.

Ha a pápa posztolna ide, akkor ilyet küldene erre a cikkre:
www.kephost.com/images4/2013/11/27/a1_2013_11_27_kh8ze92c95.gif

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (3)75 %
Nagyon jó (1)25 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 1

gus4k
  • 7 Vendég
  • 245 Tagok ma
  • 1 Szülinapos
  • 19,467 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!