Windows 10 - A 2015-ös BUILD-en leplezhetik le a "Windows 10 Developer Preview"-et

A Microsoft terveit orosz hírforrásunk, WZor osztotta meg velünk Twitter oldalán, aki elárulta, hogy cégen belül már nagy erőkkel folyik a 10074-es Build tesztelése, melyet "Windows 10 Developer Preview" néven írhatnak majd alá. A digitális kézjeggyel való ellátás még a héten megtörténhet, azonban kiadás helyett, ezután egy alapos tesztelés következik majd.


A kiszemelt építés egyébként már sikeresen túljutott a belső "Fast" (Gyors) gyűrűn, és jelenleg a "Medium" (Középső) gyűrűn folyik annak kiértékelése. Azt még nem tudni, hogy a "Windows 10 Developer Preview"-ként kikiáltott 10074-es Build, valóban ezen a számon fog-e végül megjelenni, vagy egyszerűen átnevezik azt egy 101xx-es építésre. Annyi biztosnak tűnik, hogy továbbra is az "fbl_impressive" ágról kerül ki a következő Build, melynek teljes Build száma a következő: 10074.0.fbl_impressive.150424-1350

WZor szerint, ha minden a legnagyobb rendben halad, akkor a "Windows 10 Developer Preview"-et jobban szemügyre vehetjük majd a 2015-ös BUILD-en, mivel a Microsoft egy nagyobb bemutatót kíván majd tartani a fejlesztőknek szóló előzetes rendszeréről. A rendezvényen természetesen - a fejlesztőkön kívül - a sajtó részéről is sokan jelen lesznek, így biztosra vehető a temérdek információ, mely majd felénk özönlik. Ha ez nem lenne elég, akkor streamen is követhetjük majd a 2015-ös BUILD-et. Smile

A Windows Insiderek talán megkapják majd a bemutatott előzetest a rendezvényt követően, de ez nem vehető biztosra, mivel WZor azt is megemlítette, hogy erre egészen Május 9.-ig adott magának időt a Microsoft. A későbbi kiadás viszont jót is tehet, hiszen addig átkerülhet a gyors, s végül talán a lassú gyűrűre is, melynek eredményeképpen, már ISO-ban is megkaphatjuk majd a Developer Preview vonal első Buildjét. Az idei BUILD Április 29.-én veszi majd kezdetét, és egészen Május 1.-ig tart majd. .)

A cikket készítette: Kori
Csevegés (eddig 9 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
gabesz1 · 4 év

Idézet

A Windows Insiderek talán megkapják majd a bemutatott előzetest a rendezvényt követően

Gondolom Updaten fog érkezni, nekem arról mindig gondjaim voltak a frissítéssel( lehet el vagyok átkozva), de remélem, hogy most másképp lesz, és nem kell órákat tölteni a masina elött...Shy
Kori · 4 év

Idézet

Gondolom Updaten fog érkezni, nekem arról mindig gondjaim voltak a frissítéssel...


A leggyorsabban úgy kapnánk meg. Az ISO-ra mindig várni kell, mivel frissítésekkel együtt adják ki.
Attila · 4 év
Akkor a hétvégén lesz mit töltögetni talán??? Smile
Kori · 4 év
Reménykedjünk benne, mivel már elegem van a Technical Preview vonalból... Grin
Lali · 4 év
Gabesz

Idézet

remélem, hogy most másképp lesz, és nem kell órákat tölteni a masina elött...


Ez csak a letöltéstől függ hogy mennyire lesz leterhelve az ms wu szervere, mert ha sokan szedik akkor nagy lesz a terhelés, és akkor sok idő mire le szedi, de ha lent van akkor már nem tart sokáig és jön a reboot, utána remélem hogy nem fog focánkolni 3 és 30%-k közt...

Kori

Idézet

már elegem van a Technical Preview vonalból... Grin
Hát nekem is, + jöhetne már az ms kicsi halacskája a boot logóban ROFLLOL
gabesz1 · 4 év
Kori:

Idézet

A leggyorsabban úgy kapnánk meg. Az ISO-ra mindig várni kell, mivel frissítésekkel együtt adják ki.

De, még mindig a boot.ESD( lehet nem jól írtamShy) megjelenése után, nemsokkal már szinte bárhol elérhető volt az Iso, szinte az összes platformon. Persze ezek nem hivatalosak, de működnek rendesen..Smile
Lali · 4 év
Gabesz Inkább install.ESD WinkThumbs up
Kori · 4 év
Ez a jövő, és ezért váltok én is erre a formátumra. :)
Azt sem bánnám, ha az MSDN-es rendszer is így jönne majd ki...

Közben:

Windows 10 Build 10061 Update:

The lock screen in Windows 10 Technical Preview Build 10061 might appear as a black screen with a mouse cursor

x64:


x86:




Windows 10 Build 10074 Slow Ring (Belső!):

Üdv Kori
kerekpar53 · 4 év
Sziasztok ! Ha ez májusba kijön még angol lesz mi én megvárom a magyart remélem hamar eljönn az is .

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (1)25 %
Nagyon jó (3)75 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 5

Istvándi Gábor, bojkovska, Fan, sky, loyalhudy
  • 15 Vendég
  • 183 Tagok ma
  • 6 Szülinapos
  • 17,060 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!