Kipróbálható az iOS 9.3 Beta

Szerző: Driver
Körülbelül egy hónapja jelent meg az iOS 9.2 stabil változata, és most hasonlóan a Microsofthoz, az Apple is munkába kezdett, és ki is adta az év első iOS bétáját, a 9.3-at. E mellet frissített bétát kapott még az Apple Watch-on futó watchOS is (2.2), illetve a tvOS is. Az iOS 9.3 pedig már a publikus béta programban is tesztelhető lett bárki számára.


Ehhez nincs szükség másra, mint egy iOS 9-et támogató iPhone, iPod, vagy iPad termékre, majd ha még eddig ne tettük volna, az Apple Beta Software Program-ban egy regisztrációra. Ezt követően már frissíteni lehet az iOS 9.3 bétájára, de egyébként ugyanígy már szintén hozzájuthatunk a jövőbeli béta OS X rendszerekhez is.

Az iOS 9.3 több hasznosabb újdonságot nyújt majd a rendszerben. Például több beépített alkalmazás kap majd bővített 3D érintési támogatást, a fényerő beállítás bővül egy éjszakai móddal, a jegyzeteinket ujjlenyomattal is titkosíthatjuk (Touch ID-vel), és végül de nem utolsó sorban végre több felhasználó kezelésére is képes (csak?) iskola felhasználás esetén (Classroom alkalmazás). A végleges verzió megjelenésére jelenlegi spekulációk alapján, február, vagy március környékén számíthatunk.
Hozzászólások megtekintése (eddig 1 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
vermilion · 6 év
Minden ikonnak lesz nyomásérzékeny menüje. Ez tetszik.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (2)100 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 0

Jelenleg nincs aktív tag.
  • 9 Vendég
  • 2 Tagok ma
  • 3 Szülinapos
  • 20,610 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!