2020-ra teljesen megszűnik az Adobe Flash Player

Végre eljött az idő, ugyanis az Adobe kitűzött egy konkrét időpontot annak, hogy mikor küldje végleg nyugdíjba az egykoron dicső, de az utóbbi években inkább a potenciális sebezhetőségek melegágyává vált Adobe Flash-t. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy 2020 végére teljesen megszüntetik a Flash Player frissítését, valamint hivatalosan, az Adobe-n keresztül letölteni sem lehet majd.


Tehát a megszűnés nem azonnali, a cég fokozatosan fogja háttérbe szorítani a Flash Player-t, és egészen a kitűzött időpontig még biztonsági frissítésekkel el fogja látni azt. A Flash megszűnésében több vállat, illetve szervezet is közrejátszik majd, mint az Apple, a Facebook, a Google, a Microsoft és a Mozilla. A Microsoft már egy menetrendet is megosztott arról, hogy a Windowsokban, illetve az Edge és Internet Explorer esetében mi lesz várható a következő években:
  • 2017 végén és 2018 elején a Microsoft Edge továbbra is engedélyt fog kérni ahhoz, hogy a weboldalakon lévő Flash tartalmakat lejátssza-e, a felhasználó pedig megjegyeztetheti a böngészővel a beállítást. Az Internet Explorer a továbbiakban is automatikusan le fogja játszani a Flash tartalmakat.
  • 2018 közepétől az Edge minden esetben engedélyt kér majd Flash tartalom lejátszásához. Az Internet Explorer a továbbiakban is még mindig automatikusan le fogja játszani a Flash tartalmakat.
  • 2019 második felében mind a Microsoft Edge és mind az Internet Explorer esetében a Flash beépülő alapból letiltásra kerül. A felhasználó manuálisan újra engedélyezheti a beépülőt. Az Edge ezt követően szintén minden esetben engedélyt fog kérni a tartalmak lejátszásához.
  • 2020 végére teljes mértékben megszüntetésre kerül a Flash tartalmak lejátszásának képessége minden Windows verzió esetében. Nem lesz lehetőség a Flash bekapcsolására vagy használatára.

Egyébként és természetesen nem véletlenül, szinte teljesen azonos tervet fog követni a Google Chrome, a Mozilla Firefox és az Apple Safari is.

A webes tartalmak jövőéért pedig nem kell aggódni, hiszen a HTML5, WebGL vagy WebAssembly nyílt webes szabványok már most nagyon széles körben átvették a Flash helyét, az elkövetkezendő években ezek pedig csak elterjedtebbé válnak. Így az egyetlen dolog amit majd nélkülözni kell valahogy, azok a régi, ezredforduló környékén igazán népszerű, Flash alapú játékok lehetnek.

Forrás: Adobe
Csevegés (eddig 4 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
dlaczko 5 hó
Vegre
locomotion 5 hó
Mi lesz így szegény Farmvillezőkkel? Shock
Csicso82 4 hó
Már vagy 5 éve ha nem régebben hallom, hogy na most már vége
Juxtapoz 4 hó
végre.. ennek már nagyon ideje

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ

Online tagok: 2

djbaler, Mesant

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!