Szem vezérléssel bővült a Windows 10 előzetese (Build 16257)

A múlthéten ismét új előzetes jelent meg a WIndows 10 tesztelői programjában résztvevő felhasználóinak, ezúttal PC-n és mobilon is elérhetővé vált egy új előzetes. A főbb újdonságok a PC-s build 16257-es verziójú előzetesben keresendők, ahol megjelent például egy teljesen új kisegítő lehetőség.

Szem vezérlés

Egy új kisegítő lehetőséggel bővült a Windows 10, a valamilyen hátrányos helyzetű, vagy fogyatékossággal élő felhasználók számára. Ez pedig a szem vezérlés (Eye Control) nevet kapta, amellyel így a szemünket használva vezérelhetjük az egeret, billentyűzetet, illetve a szöveg beszéddé alakítását is. Ehhez egy kompatibilis eszköz szükséges, jelenleg a Tobii Eye Tracker 4C támogatott, de a későbbiekben több eszköz is azzá válik. Illetve most még csak az angol billentyűzetet használó bevitel támogatott.


Amennyiben rendelkezünk a fenti eszközzel, illetve annak legfrissebb illesztői is telepítve vannak (Windows Update-en már elérhető), a gépház → Könnyű kezelés (Ease of Access) → További lehetőségek (Other Options) → Eye Control pontja alatt bekapcsolhatjuk a funkciót.

Microsoft Edge fejlesztések

Az Egde ebben az előzetesben frissített megjelenéssel érkezik, így áttetsző lett a böngésző ablakkerete, illetve a lapfülek is követik ezen dizájnt. A gombok animációja és hatása is változott, hogy még jobb felhasználói élményt keltsen. Ezen kívül több hibajavítás is bekerült és a Windows Defender Application Guard (avagy Sandbox mód) is frissült.

Ismert hibák PC-n

  • A Start menü, műveletközpont és értesítési üzenetek háttere olykor áttetsző lehet, ezért azok tartalmát nehéz lehet kivenni. A ShellExperienceHost.exe feladat újraindítása a feladatkezelőből megoldhatja a problémát
  • Egy hiba vizsgálat alatt, amely miatt a műveletközpont ikonja új értesítéseket mutathat, holott megnyitáskor az teljesen üres.
  • Egy hiba vizsgálat alatt, amely miatt a startban továbbra is megjelenhetnek az ajánlott alkalmazások, annak ellenére, hogy a gépházban azokat kikapcsoltuk.
  • Az alkalmazás frissítések nem működhetnek és 80070057 hibával meghiúsulhatnak. A megoldás az alkalmazások törlése és így a legújabb verzió telepítése lehet.
  • A Windows Defender biztonsági központjában a Vírus és veszélyforrások elleni védelmének állapotánál az ismeretlen jelenhet meg. Ezen hiba okát már vizsgálják, a rendszer újraindítása megoldhatja a problémát.

Ismert hibák mobilon

  • Egy hibából kifolyólag a HP Elite X3 készülék esetén, a dokklót használva az álló képernyő tájolás Continuum-ban nem kerül beállításra újracsatlakoztatást követően. A megoldás ha a telefont mindvégig dokkolva hagyjuk, illetve csatlakoztatva van a kívánt kijelzőhöz, majd mikor beállítjuk az álló tájolást a beállításokban, azonnal újraindítjuk a készüléket.
  • Amennyiben SD kártyánkon vannak alkalmazásaink, lehetséges, hogy azok nem fognak tudni frissülni 8007000B hibakóddal. A megoldás ha azokat a belső memóriára átmozgatjuk, frissítjük, majd visszamozgatjuk az SD kártyára.
  • Az alkalmazás frissítések nem működhetnek és 80070057 hibával meghiúsulhatnak. A megoldás az alkalmazások törlése és így a legújabb verzió telepítése lehet.

Az előzetesek telepítését ezúttal is csak a hozzáértőknek ajánljuk, éles mindennapi használatra nem. Mint midig, a rendszerrel kapcsolatos tapasztalataitokat megoszthatjátok egymással a hozzászólásoknál.

Forrás: Microsoft
Csevegés (eddig 1 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
knor1982 4 hó
egy profibb változat a szemmel irányíthatóságra, az arccal irányíthatóság:

Smile))

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ

Online tagok: 5

linux, Lali, torrentszaki, Mesant, tomko78

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!