Elérhető az AMD processzorokat érintő Windows 10-es hibajavítás

Még a múlt hét folyamán visszavonásra került több Windows frissítés, amelyek a Meltdown és Spectre sebezhetőségeit voltak hivatottak javítani. Ugyanis a frissítés telepítését követően több AMD, főképp Athlon és Sempron családba tartozó processzornál, a rendszer indíthatatlanná vált. Időközben a frissítést újra publikussá tették, - leszámítva persze az érintett processzorokon, nemrég viszont Windows 10 esetén elérhetővé vált a javított verzió.

A javítás maga egyelőre úgy tűnik nem érhető el mindenki számára, hanem főképp csak a problémás CPU-k esetén érkezik meg Windows Update-en. A Windows 10 őszi alkotói kiadása esetén (version 1709) ez az összesítő KB4073290 számon érkezhet, és telepítésével az új buildszám 16299.194 lesz, a korábbi problémás 16299.192-vel szemben. Mivel ez az összesítő csak az AMD-s problémát hivatott megoldani, így értelemszerűen egyéb nem érintett számítógép konfigurációkon nincs is valós haszna telepítésének.

Egy másik érdekes javítás érkezett szintén a Windows 10 őszi alkotói kiadására, ez esetben csak a 32 bites variánshoz. A KB4073291 összesítővel a rendszer buildszáma ez esetben 16299.201-re változik, a Microsoft pedig mindössze annyit közölt, hogy ez további védelmi javításokat tartalmaz, vélhetően a Spectre és Meltdown sebezhetőségekkel szemben.

Frissítést kapott még több korábbi Windows 10 kiadás is, így az alkotói kiadás (version 1703) a KB4057144-es frissítést és 15063.877-es buildszámot, valamint évfordulós frissítés is frissült (KB4057142 - 14393.2034). Ezek mindegyike egyébként több hibajavításon túl, természetesen szintén tartalmazza az AMD-s hibajavításokat.
Csevegés (eddig 3 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Magyar88 7 hó
Ez sajnos még mindig nem elérhető számomra. Intel Core i7-4770K CPU @ 3.50 GHz :/
DarkZer0 7 hó
Mit is vársz pontosan? Grin -->

Idézet

Mivel ez az összesítő csak az AMD-s problémát hivatott megoldani, így értelemszerűen egyéb nem érintett számítógép konfigurációkon nincs is valós haszna telepítésének.
LACI 7 hó
Mért ne lenne elérhető leszeded a Microsoft Update Catalogról és felrakod bár nem sok értelme van Grin Intel cpu miatt https://www.catalog.update.microsoft.com/Search.aspx?q=KB4073290 https://ibb.co/mDCjgw

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!