Windows 10 Redstone 5 Build 17639 (Skip Ahead)

Újabb előzetes érhető el az év második felében érkező új Windows 10 kiadásból, a Redsstone 5-ből. A még mindig csak "Skip ahead" Insider beállítások mellet elérhető új build 17639, főképp a Kollekciók esetében hozott további fejlesztéseket.

Újdonságok

Kollekciók: A Kollekciók (Sets) melynek segítségével egy ablakon belül további fület nyithatunk meg, további fejlesztéseket kapott:
  • A lapok most már fog és ejtsd útján is átrendezhetőek.
  • A kollekciókba foglalt alkalmazások már az Alt+Tab során külön megjelennek.
  • A Gépház → Rendszer → Több alkalmazás részébe új beállítások kerültek.
  • Változott a lapok jobb klikkes menüje, ahova bekerült az összes többi lap bezárása, illetve a jobbra lévő lapok bezárása parancs.
  • Fejlesztések a Lapfülek visszaállításában:
    • Már kiválasztható, hogy mely füleket szeretnénk visszaállítani.
    • Már minden korábbi kollekció visszaállítható, míg korábban csak azok voltak, amelyekben dokumentum is szerepelt.
    • Amennyiben egy olyan dokumentumot nyitunk meg, mely korábban kollekcióban volt, akkor a rendszer rákérdez, hogy visszaállítsa-e azt.


Fájlkezelő fejlesztések: A Fájlkezelő most már támogatja a Kollekciókat, így abban a lapfüles fájlkezelés is könnyebben kivitelezhető. A Ctrl + T billentyűzetkombinációval már azonnal új fájlkezelőfül nyitható, illetve a Fájl menüt lenyitva az új ablak megnyitása menün keresztül már új fül is nyitható. Továbbá mappák jobb klikkes menüjén, azok tartalmát szintén meg lehet már új lapon nyitni.

Bluetooth fejlesztések: A Gépház → Eszközök lapján az azt támogató eszközök esetében már ott szerepelni fog azok töltöttsége.

Ismert hibák

  • Minden olyan hivatkozás, amely a Gépházban az Áruházra mutat, nem működhet, és összeomlaszthatja a Gépházat.
  • Az alvásból való felébresztést követően, egy rövid időre látható lehet az asztal, még mielőtt a zárolási képernyő megjelenne.
  • A Filmek és TV alkalmazás összeomolhat, amennyiben megtagadásra került számára a Videók könyvtár elérése.

Forrás: Microsoft
Csevegés (eddig 4 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
geo59 8 hó
nálam semmi frissités nem akarodzik. mi lehet a gond?
Csicso82 8 hó
Nem insiderkedem de nézz körül az insider beállítások között: slow ring vs. fast ring stb. Lehet Slow ringen vagy és ez csak fast ringen jön stb.
geo59 8 hó
megoldottam a gondot. leszedtem és tisztán felraktam. az inseder beállításba csak a skin ehaed beállításba dolgozik , és ott nincs állítsi lehetőség . halványan a fast látható.
TBMtrb 8 hó
Lehet használni elsődleges számítógépen? Talán nincs benne annyi bug még, de tetszik ez az egybe minden az Edge-ben.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 5

csabika01, Laci09, loyalhudy, lophas, Vivid

  • 10 Vendég
  • 248 Tagok ma
  • 10 Szülinapos
  • 16,348 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!