Elérhető a Windows 10 Tavaszi Alkotói Frissítés már talán végleges kiadása...

A korábban ismertetett forgatókönyv lépett életbe, vagyis egy teljesen "friss" és független build előállítására kényszerült a Microsoft, hogy kijavítsa a publikus megjelenés előtt becsúszott problémát. Így jelen állás szerint a build 17133 már nem tekinthető az RTM Tavaszi Alkotói Frissítésnek, helyette a most megjelent 17134 veszi át annak helyét, remélhetőleg ezúttal már véglegesen.

A Windows Insider blog beszámolója alapján nem is került igazán más ebbe az új előzetesbe, mint annak a bizonyos nem várt hibának a javítása, amely elmondásuk szerint kék halállal járhatott. Ezen felül pár általános hibajavítás is bekerült (pontosan nem ismert mi), illetve a korábbi összesítőből (build 17133.73) ismert hibajavításokat is tartalmazza ez az új 17134.1-es rendszer.


Egyes előzetes találgatásokban arról is volt szó, hogy a rendszer verziószáma esetlegesen 1804-re változhat az új összeállítás miatt (hiszen az már áprilisban történt), meglepő módon azonban ez nem így lett, és továbbra is 1803 maradt. Hasonló pletykák merültek fel a frissítés nevének változásáról is, azaz hogy nem Tavaszi Alkotói Frissítés lesz (hiszen egyre közelebb a naptári nyár), de pillanatnyilag ez sem valószínű, hogy megváltozna.

Az új RTM jelölt tehát a Windows Insider Program résztvevőinek már elérhető, egyelőre az Insider Fast beállítások mellet, de rövidesen az Insider Slow és Release Preview kiadási gyűrűkre is megérkezhet. Majd ezt követően, ha ezúttal minden valóban jól megy, a publikus megjelenés is megtörténik.

Akik továbbra is a Build 17133-en tartózkodnak azok dönthetnek úgy, hogy már most frissítenek az Insider programhoz csatlakozva, de inkább érdemes lehet várni, hiszen van rá esély, hogy a publikus megjelenéskor számukra is elérhetővé fog válni a build 17134, mint kiadásfrissítés. De egyelőre még mindig nem tudni pontosan, hogy erre mikor kerülhet sor.
Csevegés (eddig 30 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
opus25 8 hó
Láss csodát tényleg jön...http://kepkuldes.com/images/10012bcdf...4905e5.jpg

Insider Slow és Release Preview kiadási gyűrűn még semmi...http://kepkuldes.com/images/eb3d79639...e49021.png

Kíváncsi leszek mi sül ki belőle???

djbundy

Te le is mered tölteni ilyen helyről?
Driver 8 hó

Idézet

Insider Slow és Release Preview kiadási gyűrűn még semmi...

Ha a bolygók állása megfelelően alakul, akkor pár napon belül ott is fent lesz.

Egyébként én is hasonló módon Insiderként frissítettem (újrarakni egy jól működő rendszert nem fogok) több gépen is. Egy nagyszerű kb. 50 perces élmény volt azért cserébe, hogy egy 99%-ban azonos rendszert kapjak. De hát ez van....
Csicso82 8 hó
Sőt, ha nem használod úgymond egyik új fícsört sem akkor számodra 100%-ban ugyanaz.
Kori 8 hó
Windows 10 April 2018 Update Wink
dlaczko 8 hó
Ha majd lesz hivatalos build, akkor azzal elmeletileg siman rafrissithetek a mostani 17133.73-ra manualisan igaz?
RockNRolla 8 hó
Igen. De akár ezzel is. (Én pl. megtettem probléma nélkül)
opus25 8 hó
dlaczko

Igen, de le fogja az tölteni magától is amint elérhető lesz, kérdés mikor?
Csicso82 8 hó
Amennyiben TÉNYLEG kész van, akkor jövő hét kedden simán jöhet. Ha jól számolom egy olyan 2 hét csúszást jelentett ez a probléma.
Csicso82 8 hó
Ez volt a legjobb döntés: TISZTA ÚJ RTM, semmi mókolás, foltozás.
opus25 8 hó
Így nézegetve az Insideren kapott verziót, frissítés biztos érkezni fog, még az Idővonal nem elérhető, de eddig megbízhatóan futnak a szolgáltatások, kellemes csalódás eddig, sajna tesztelgetni majd csak vasárnap tudom, de ez így egy jó kezdete lehet a tavaszi alkotói frissítés véglegesítéséhez.
RockNRolla 8 hó
Nálam március 28-ig elérhető minden nap. Akkor tettem fel a 17133.1-et. Azóta feltettem a .73-at is, akkor is jó volt. És most fenn van a 17134.1. Most is jó az idővonal.
degu61 8 hó
Magyarosítani lehet?
opus25 8 hó
A magyar nyelvi csomagot nekem, az éjjel alapból letöltötte, igaz Insiderként vagyok...

http://kepkuldes.com/images/f5df1bbe0...afb901.jpg
figaro72 8 hó
Nem vagyok Insider, inkább kimaradnék belőle. Nem szeretnék tesztelő lenni.
Csicso82 8 hó
Az insiderkedés nem rossz dolog de:
- nem éles rendszernek kell használni
- többen amúgy is csak virtuálisan telepítik és úgy tesztelik
- vagy dual bootban
- vagy van egy régebbi gépük amin nem kockáztat semmit ha élesben teszteli rajta
alonzo 8 hó
i.imgur.com/X4OPQHk.png
Magyar.
haribo 8 hó
Magyarul honnan lehet letölteni?
figaro72 8 hó
Innen letudjátok tölteni magyarul:
https://uup.rg-adguard.net/index.php
Az Insider Verziót válasszátok a tipuson belül!

Itt letölt egy 6Mb -os fájlt s az leszedi és megcsinálja .iso fájlba a rendszert készre.
("creatingISO" -ra kell kattintani...)
haribo 8 hó
nekem egy zip file jön el.hogy tudom hogy iso file legyen?
haribo 8 hó
creating iso-t rendszergazdaként futtattam.error work scrip jött ki kb 10 perc után.illetve iso fájl helyett egy csomó kabinet fájlt és esd fájlt kaptam
haribo 8 hó
sikerült.harmadjáára elkészitette az iso-t Smile
Gamelord 8 hó
Köszi, várok akkor a túl gyorsan felpakolt 133-ommal.
gsmtomi 8 hó
Csak az .iso foldert kell kiírni ?????
dolfi 8 hó
Itt olyan számokról beszéltek, amik számomra még ismeretlenek.
Az én verziószámom: verzió 1709, build: 16299.371.
Én nem vagyok insider és nem tudom, hogyan lett nektek 17.133-as build.
Az automatikus frissítés be van kapcsolva, de a gép szerint nincs elérhető frissítés.
Valaki segítsn nekem, mert elveszek ezekben a számokban.
Előre is kösz!
Ui: A frissítéseket itt szoktam még keresgetni:
https://support.microsoft.com/en-us/help/4043454/windows-10-windows-server-update-history
RockNRolla 8 hó
Még nem adták ki hivatalosan a "tavaszi frissítést", tehát akik feltették (köztük én is), azok "nem hivatalos forrásból" tették fel. Úgy is mondhatjuk hogy "nem hivatalos tesztelők vagyunk". Insidereknek, tesztelőknek küldik folyamat az újabb és újabb verzákat/buildeket, és ez úton lett beszerezve a nem insider, viszont bátor (egyesek szerint botor) júzereknek. Grin

ui: De ha feljebb olvasol, láthatsz elérhetőségeket is.
dolfi 8 hó
Köszi az infót.
Én akkor inkább megvárom a végleges verziót, ezzel a tavaszi alkotói frissítéssel is gondok voltak.
Az insidereknek kiadott verziókat nem akarom telepíteni, jobban hiszek a "végleges verzióknak".
Köszi és üdv: Dolfi
RockNRolla 8 hó
Nm. Mondjuk Win10-ből soha nem létezett végleges változat, és soha nem is lesz. Smile Max olyan, amire azt mondják éppen. De az is csak a köv. Patch keddig, vagy egy köv. hirtelen felfedezett nagyobb bugig. Grin (Persze minden más szoftver is hasonlóan müxik, max nem ilyen nagy mértékben van tele hibákkal)

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 5

vizesember, djbaler, rintintin, laci8405, HOHI

  • 12 Vendég
  • 244 Tagok ma
  • 10 Szülinapos
  • 16,348 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!