Május 8-án érkezik publikusan a Windows 10 új frissítése?

Ismételten "csúszhat" a Windows 10 új frissítése, amely a Tavaszi Alkotói Frissítés néven jelent volna meg. Ehelyett érthető okból, vagyis, hogy a tavasz majdnem elmúlt, a Microsoft már mint "Áprilisi frissítés" (April update) hivatkozik, ugyanakkor ennek ellenére előfordulhat, mégsem áprilisban érkezik.


Minderre egy Microsoftos kínai kiskereskedés által derült fény, ahol egy a frissítési eseményről tájékoztató üzenetet kaptak. Eszerint Kínában május 9-én kerül sor a frissítés publikus kiadására, amely Amerikában, illetve nálunk is május 8-ra esik. Ez a májusi javító kedd időpontja, nem mellesleg a 2018-as Build konferencia is ekkor lesz (május 7-9), azaz valóban egy ésszerű időpont lenne.

Mindez persze nem hivatalos információ, tehát még az is előfordulhat, hogy április 30-ig mégis meg fog jelenni a frissítés, rosszabb esetben persze lehetne május 8-nál később is a publikus kibocsájtás. De amennyiben ez mégis igaz, elég furcsa helyzet állt elő, hiszen a rendszer jelenleg a 1803-as verziószámot viseli (ez márciusra utal), az Áprilisi frissítés köznevet kapná, de mégis májusban jelenne meg.

Ugyanakkor ezen feltételezett csúszás, - mivel április 10-én kívül eddig nem volt új ismert időpont; nem feltétlen jelenti azt, hogy egy másik RTM jelölt kiadás fog érkezni. Jelenlegi nincs arról információ, hogy a 17134.1 helyett egy újabb buildet készítenének, és valószínű, hacsak nem csúszik be egy újabb igazán súlyos hiba, erre már az idő hiánya miatt nem is fog sor kerülni.

Forrás: Neowin
Csevegés (eddig 9 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Deadman 27 napja
Sztem hagyják az egészet a francba, és adják ki majd valamikor ősszel a következő nagy frissítést addig meg jöjjenek a patchek,azt jó napot.Aztán álljanak át az éves nagy frissítésekre azt marad idő NORMÁLIS Buildokat építeni.Egyébként meg ez a szarakodás helyett végre megcsinálhatnák azt amit ígérgetnek már mióta. Tudniillik azt hogy a MS EDGE Végre a Store-on keresztül frissülne, mondjuk sűrűbben mint most.
katt 27 napja
Hát senki nem érti meg, hogy a Windows 10 SZOLGÁLTATÁS! Az EULA-ban meg MINDEN szoftvernél ott van, hogy "as is", ha nem tetszik, bekaphatod, hiába vetted meg, nem reklamálhatsz. (Csak kicsit bővebben írják.) Olyan is az összes.
Deadman 26 napja
Pont ez a lényeg SZOLGÁLTATÁS ! Ha sz@rul szolgáltatnak ne csodálkozzanak, hogy egyre többen be fognak be inteni.
Mi mezei userek kicsi szereplők vagyunk, DE ha már megcsinálták volna azokat amiket az évek folyamán igértek.Pl MS Edge a store-on keresztül frissül sűrűbben és bekerülnek az új fejlesztések akkor talán nem a béka segge alatt lenne a részesedése. Így kb 1/2 évente kapunk új MS Edge valamiket.Miközben a többi böngészőt Folyamatosan frissítik.Lásd FF van nyilvánosan letölthető beta, meg nightly, plusz a stabil stb stb. Chrome szintén zenész. Az Edge meg a futottak még kategória. De lelkük rajta.Ez a böngésző is lassan úgy fog járni mint a WP platformuk.Kihal
Csicso82 26 napja
Aki Edge-et használ az meg is érdemli. Soha nem is követem mi van az EDGE-el mivel alap, hogy nem használnám. Sajnos a windows-nak már nehezebb hátat fordítani hiszen számos program hozzá köt de amit ki lehet váltani azt ki is fogom.
katt 25 napja
Ha nem követed, már hogyan tudnád, milyen? Szánalmas. Van elég szarság a windowsban, amit lehet szidni.
Hát szerintem pedig az Edge gyors és takarékos. Cégben "eldobható" laptopok vannak, minden hájpolt böngésző elakad (különösen a google kémprogramja), ebben meg skype is gyorsabban fut, mint asztali alkalmazásban. Reklámblokkoló és egyebek ehhez is vannak, csak a NoScriptet hiányolom, marad a FFox, de az aztán bugos rendesen (skype nem is fut benne).
katt 27 napja
Hát én már du. 2-kor megírtam, mert az infó reggel 9-től ismert volt.Pfft
A talán előbb, gondolom, az oldal látogatottságának növelésére került bele. Smile
Csak logikailag: ha nem jönne még frissítés, miért várnának vele még 2 hetet? Ja, h töltsük le a véglegtelent. Ne már...
tothjani 26 napja
Keresem az oldalon a cikkedet, de nem találom, nem lehet hogy te csak az üzenőfalon írtál róla, amit csak a regisztrált tagok látnak?
katt 25 napja
Csak fórumban írtam meg. Minek cikket írni arról, hogy X napon megjelenik a következő Windows? Persze vannak lapok, ahol ez legalább 10db, min. oldalas okoskodás, mert az annyiszor több kattintás, amire ostobább cégek fizetnek.
https://oprend.hu/index.php?readmore=2255
alonzo 26 napja
https://pcforum.hu/hirek/20472/brekin...-frissites[iMegújul a Microsoft EdgeA zavaró tényezők kiszűrését a Microsoft Edge böngészője is támogatja: egy gombnyomással elnémíthatóvá válnak a hangos hirdetések vagy az automatikusan lejátszódó videós bejegyzések, a könyvek és dokumentumok pedig mostantól valódi teljes képernyős módban is megtekinthetők. Az intelligens, automatikus űrlapkitöltő funkciók pedig anélkül gyorsítják fel az online fizetést, hogy a felhasználónak aggódnia kellene az adatai biztonsága miatt.A Windows 10 frissítése nem csupán minden eddiginél teljesebb körű felhasználói élményt hoz, hanem maximális biztonságot is. A Windows Defender beépített vírusvédelmi program valós idejű védelmet kínál az e-mailekben, az alkalmazásokban és a weben terjedő vírusok, kártevők és más szoftveres veszélyforrások ellen.A Windows 10 Április Frissítés hétfőtől lesz letölthető a Microsoft oldaláról, de az új verzió automatikusan csak május 10-étől fog elkezdeni felkerülni a rendszer korábbi kiadásait már futtató gépekre.][/i]

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ

Online tagok: 3

bizsuka68, astefi, loyalhudy

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!