Hivatalosan is megjelent a Windows 10 Áprilisi frissítése

Hivatalosan is megjelent a Windows 10 Áprilisi frissítése, amely mától (április 30.) letölthetővé vált, azonban automatikus frissítésként Windows Update-en még ne keresse senki, ugyanis oda leghamarabb csak május 8-án érkezik és már Windows Update-en is többeknek elérhető. A rendszer telepítői mostantól szintén beszerezhetők, így a hivatalos Media Creaton Tool, illetve a Frissítési segéd is frissült.


Frissítés azonnal segédeszközzel

Amennyiben a telepítőket szeretnék letölteni, vagy a Windows Update-re számunkra egyelőre nem érkezett meg az Áprilisi frissítés, az alábbi hivatalos segédeszközöket is használhatjuk. Fontos, hogy aki a Media Creation Tool vagy a Frissítési segéd egy korábbi verziójával rendelkezik, vagy az elmúlt napokban töltötte le, annak mindenképpen újra be kell szereznie a legújabb verziót, mivel csak az fogja a Windows 10 Áprilisi frissítését telepíteni. Az eszközök a megszokott módon működnek, de erről a Microsoft weboldalán minden részletesen leírva megtalálható. A rendszerben fellelhető újdonságokról pedig korábbi cikkünkben tájékozódhattok.

Media Creation Tool frissítéshez
és telepítő készítéséhez/letöltéséhez:

Media Creation Tool

Frissítési segéd, csak meglévő rendszer frissítéséhez:
Frissítési segéd


Az eszközzel frissíthető/letölthető rendszerek:
  • Windows 10 Home
  • Windows 10 Pro
  • Windows 10 Home N
  • Windows 10 Pro N
  • Windows 10 Edu
  • Windows 10 Edu N
N jelentése: Windows Media Player-t alapból nem tartalmazó kiadás

Már Windows Update-en is elérhető

A frissítés már Windows Update-en is elérhető lehet többeknek, amennyiben a Gépház → Frissítés és biztonság → Windows Update oldalán frissítések után keresnek. Azonban nem fog mindenki számára azonnal megérkezni az új kiadás, - mivel az hullámokban kerül kibocsájtásra; így rosszabb esetekben ez pár hetes, sőt hónapos csúszást is jelenthet egyes számítógépek konfigurációk esetében. De az Áprilisi frissítést idővel minden Windows 10-es számítógép automatikusan meg fogja kapni frissítésként, viszont aki nem szeretne erre várni, a fentebb lévő segédeszközök egyikével manuálisan most azonnal is megkezdheti a frissítést.

Tipp: Frissítést követően így törölhetjük visszamaradt rendszerünket (Windows.old mappa)

A végleges rendszer buildszáma 17134.1 lett, tehát akik korábban már telepítették Insiderként, vagy tőlünk, azoknak nincs teendője. A rendszerhez szokás szerint innentől kezdve hónapról hónapra új összesítő frissítsek fognak érkezni, melyekről itt az oldalon is informálódhattok majd.

Forrás: Microsoft - A Windows 10 letöltése
Csevegés (eddig 99 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
DarkZer0 23 napja
27-től használom a 17134.1 build-et, előtte a 17133.1 volt és azzal sem volt semmi gond. (Ja és bocsi a trolloktól, én is bennfentes vok Grin)
Csicso82 21 napja
Nem kötekedésként írok de az hogy NÁLAD vagy nálam nincs hiba az ezer dologtól függ párat felsorolok:
- minél régebbi hardver annál több a hibalehetőség + változatos hardver hiszen nálam pl. nincs nyomtató
- minél több, változatosabb, komplexebb - akár régi - programot használsz annál nagyobb az esély arra hogy beleütközz valami gondba.
- nem mindegy hogy tiszta telepítést csinálsz vagy mondjuk az aktuális rendszered mondjuk még win 7 korában volt utoljára újratelepítve és windows 8 upgrade majd windows 8.1 uprade után windows 10 1507 - 1511 - stb. és most a 1803

- azt is ideveszem ha ez a rendszer elhanyagolt, teleszemetelt, akár vírus lappang stb.

Nálam mivel csak alap programokat használok mindig tiszta telepítést alkalmazok lehet a még insideres RS5-ben sem futnék bele semmibe.
Szakóca 23 napja
Windows update is elkezdett frissíteni, úgy tűnik hamarabb jön mint május 8.
Driver 23 napja
Kösz a gyors infóért, frissítettem is a cikket.
fimici 23 napja
Már frissit is...
Gucho 23 napja
Enterprise elerheto valahol?
katt 18 napja
MCT kiírja, hogy van, ánglius, de csak MS fiók bejelentkezéssel engedi, azt meg leshetik, aztán állíthatnám vissza a partíciót. De ha valaki feltesz egy bejelentkezés nélküli linket, előre is kösz.
diobioesz 23 napja
Megtörtént a frissítés. A névjegynél 1709-es verziót ír ki. Jól van ez így?
Választ köszönöm!
Gucho 23 napja
Szerintem nem...Hmm
diobioesz 23 napja
Szerintem se, mert márciusban mikor telepítettem egy gépre, már a 1803-at írta ki...Sad
katt 22 napja
Nekem most is 1803-at ír ki, és mivel tegnap nem frissített, ez májusi frissítés, bárki bármit mond. az meg pont 3. hónap, úgyhogy a buld száma is rendben van.
Gucho 23 napja
Friss telepites szeretnek, mert linux alatt vagyok most.
Driver 23 napja
Összesítő frissítés érkezett már valakinek, vagy ezek szerint publikusan a 17134.1 marad az aktuális stabil verzió?
Szakóca 23 napja
Szerintem ez marad, mert a Windows Update is erre frissített.
Driver 23 napja
Kösz, akkor egy pár napig még lehet, hogy nem is jön hozzá. Érdekes, mert korábban a kiadással együtt szorosan általában mindig jött egy összesítő, de mostanában már amúgy sem nagyon lehet kiigazodni a Microsofton.
opus25 23 napja
Nos Education-ra, és Enterprise-ra is megjött win update-n keresztül a 1803-as verzió.

Edun alapból, Enternél a win updaten, a Frissítés keresésére kattintva egyből megtalálta.

Rejtett tartalom:

Rejtett tartalom:
Driver 23 napja
Érdekes, mert akkor valószínűleg nem VL (Volume) licencelésű Enterpise-on vagy. A VL-es nem szabad, hogy frissüljön, mert ha mégis, akkor a vállalatok most nagyon nem örülhetnek. Grin
Criosphinx 23 napja
Már szedhető a windows ISO downloaderrel is.
Közvetlen linkek:
Rejtett tartalom:


Rejtett tartalom:
opus25 23 napja
Driver

Dehogynem, VL-es a win 10 Enter, az enyémen az Education is MSDN telepítővel lett tisztán feldobva, az öcsém és a soginőm gépére a Kori féle decemberi win 10 ESD-és Enter van.
Aktiválva a gépek MSDN Mak kulccsal voltak elsőre, így kapták meg a digitális aláírást, az én gépem plusszban megkapta az Insiderkedés miatt az Educationra a Retail kulcsot, de az is az MSDN szerverén mentődik el.

Én akiknek eddig Entert vagy Edu-t telepítettem mindig megkapták a frissítéseket mind at tavalyi tavaszit, mind az őszit.

A vállalatokat ez nem igazán érinti, mivel ott le vannak kapcsolva a frissítésekről a gépek, max ha a rendszergazda engedi csak akkor frissülnek...ugye a vállalatoknak is szükséges a féléves frissítés, az MS állítása szerint, emiatt van a KMS aktiválás is 180 napra belőve, ez igaz a Mak key-re is hogy aztán a rendszergazdák, frissítik-e avagy sem, már más kérdés..:Smile
opus25 23 napja
No nálam most végzett, a szám maradt ami itt is ki lett írva, de frissítés tuti jönni fog, nálam az Edu-nál még nincs az idővonal...
Habár a telepítés végén talált frissítést de nem hozott ez változást az itt korábban írt számhoz...

Rejtett tartalom:

Rejtett tartalom:

A Home, Pro verziónál megjelent az idővonal?

Edu-nál, enter-nél még nem, frissítést nem talált újat,habár amikor Insider voltam is másnap jött egy frissítés, és azután jelent meg az idővonal is...Smile
schattila 22 napja
A 'Feladatnézet gomb' bekapcsolásával jön elő, nem nevezték át a funkciót idővonalra.
zoleey 23 napja
Nálam rekord lassú volt a frissítés... És nem is a letöltés miatt. Nem épp ezt ígérték.
katt 22 napja
Nálam kb. 5p alatt 100% a letöltés, újraindításokat még nem tudom, de egy gyenge 6300HQ-s laptopon vagyok. Összesen 1ó 5p volt az egész.
expa 21 napja
Nálam 12 perc volt Grin
katt 18 napja
Az egész frissítés? Csodálkoznék.
ttpityu 22 napja
Most frissít, de már legalább egy órája, 4 újraindulás volt közben...
ttpityu 22 napja
Most frissít, de már legalább egy órája, 4 újraindulás volt közben...

Elkészült .. Smile
Verzió:1803 build 17134.1 (Home változat)

Hagyott egy 7 gigás Windows.old könyvtárat maga után és megjelent egy feladatnézet gomb a tálcán.
schattila 22 napja
A frissités után érdemes lefuttatni a lemezkarbantartót a rendszerpartíción a rendszefájlok (korábbi windows) törlésével, ami nálam frissités utan 30 GB volt.
katt 22 napja
Jó szemetes wined lehetett.Smile 30GB az egész rendszerpartícióm, 9GB szemetet hagyott rajta a frissítés. így az egész 23,3GB. A tisztítás sosem árt.
A Windows saját karbantartója "6.75GB-ot nem tudott felszabadítani (jó kis karbantartás), de eltűnt a szemét, 17GB maradt az egész rendszerpartícióm, pedig 21GB volt előtt folyamatos pucolásokkal (szoftverek másikon, ide csak a pdata/pfiles szarságaikat tolják). Már csak az új (kém)szolgáltatásokat kell kiirtanom.Angry
Csabi1984 22 napja
Nekem már felfrissült Grin
opus25 22 napja
schattila

Kösz, s tényleg...rosszul emlékeztem..Smile
GBR 22 napja
Nálam ez az ESD jött le: 17134.1.180410-1804.rs4_release_CLIENTCONSUMER_RET_x64FRE_hu-hu.esd
Ezek szerint mégis 1804 lett 1803 helyett.
katt 22 napja
Ezek szerint frissítéssel 1803, letöltve 1804? Mi a különbség?
Gixer 22 napja
Sziasztok, nekem annyi problemam van vele, hogy miutan lement gond nelkul a frissites. Valamiert letrehozott a meglevo C meghajtombol ami egy 120GB-os SSD, egy uj OEM particiot amihez meg betujelet is rendelt, de csak 450MB-os.
A lemezkezeloben gondoltam, hogy hozzaadom a C meghajtohoz ezt a 450MB-ot, de sajnos ezt nem engedi, meg torolni se vagy betujelet modositani se. Most nezegethetem az ertesiteseket amiket kapok, hogy keves a hely az "F" meghajtomon, de kezdeni nem tudok mit vele...
Valakinek csinalt ilyet? Ugyanakkor ha van valakinek otlete, hogy mit kezdjek vele azt szivesen vennem Smile
katt 22 napja
Kell ott lennie egy helyreállítási partíciónak, amellett jött létre egy új? Ha az, vedd ki a betűjelet, aztán nem zavar többet.
450+100+16+System meghajtó alapból (GPT)
Gixer 22 napja
Igy nez ki:
Rejtett tartalom:

Jobbklikkre csak a "sugo" jon ki. Mas lehetoseg nincs.

#Opus25:
Koszi, de pont a teljes ujratelepitest szeretnem meguszni. Max addig 450mb kisesik a kapacitasbol.
katt 22 napja
Ez teljesen OK, win kezelőben nem látszik a 16MB-os partíció. Szóval távolítsd el a betűjelet és minden OK lesz
Gixer 22 napja
Ertem, de nincs opcio hozza amit kivalaszthatnek. Ott kene lennie, de nincs.
Mashol meg nem tudok ilyen opciot beallitani csak a lemezkezeloben(legalabbis ugy tudom).
katt 19 napja
Más partíciómanager program? Esetleg volt előtte fent valami, ami állíthatott a partíció attribútumain? (Pl. nem látja, hogy nem kéne betűt rendelnie hozzá, mert biztonsági partíció?) Nálam nem pakolt rá betűjelet, de tényleg nem lehet állítani. Nem tudom, régebben lehetett-e, mert sosem betűzte be, és sosem bolygattam. Én 3rd party beavatkozásra tippelek.
Nemazaki 22 napja
Hello! Nekem is elnevezte a helyreállító OEM partíciót D-nek, amit nem kellett volna. Nálam is folyamat riasztott, míg le nem tiltottam az értesítést.
katt 18 napja
Amúgy tuti, hogy mókoltak valamit ezen is, mert eddig a külső partíciómentőm mindig elmentette a 3. szervizpartíciót is, most meg külön meg kell adni neki. Még jó (asszem a 100MB-osnál jelez, hogy RAW), hogy észrevettem, leshettem volna egy visszaállításnál.
opus25 22 napja
Gixer

Én a helyedben letölteném az MSDN telepítőt, ncore-on is fenn van már a magyar is, és újratelepíteném az egészet, így valami nem kóser nálad, én nem kísérleteznék, hanem tisztán feldobnám, és nem lenne vele gondod, de persze ez csak egy lehetőség...Smile
katt 22 napja
Nálam eddig hazavágta az AVG tűzfalat, az Edge (content process) meg beépült aut. futásba, és nem lehet törölni az ideiglenes fájljait (csak miután kilőttem mind a 4! folyamatot), hát ez qrwára ügyes megoldás a hangerő megtartására (ti. nem lehet kikapcsolni a böngészőt, én legalábbis nem találtam registryben, és még nem találtam meg, hol aktiválja). Tehát semmi mást nem csináltak, mint folyamatosan futtatják a böngészőt a háttérben csak azért, hogy meglegyen a hangerő kontroll. Ekkora sz.rt!AngryOMG Az ilyen szolgáltatásoktól aztán biztosan gyorsulni fog a rendszer...
Criosphinx 22 napja
Ne törődj vele szerintem, egy idő után leáll magától, nálam most nem fut a háttérben.
Gondolom ez azért van hogy gyorsabb legyen az indulása, de ha egy ideig nem kerül használatra akkor leáll teljesen.

Egyébként a Gépház - Adatvédelem - Háttérben futó alkalmazásoknál megtalálod a megoldást Wink

UI.(1 órával később)
Egyébként hozzáteszem hogy hiába van nálam kikapcsolva a főkapcsolóval minden akkor is fut a háttérben most az Edge, Photos, Skype, komolyan nem értem mit művelnek ezek ezzel a rendszerrel, olyan rohadt bugos hogy az hihetetlen, de sajnos én is rákényszerülök erre a szarra...
katt 19 napja
Shut Up! Nem te, a program.
Egyébként jól tudom, mit és hol lehet állítani, de majd írok még érdekességet.
Criosphinx 19 napja
Már indítottam kérdésnél témát ezzel mert bugos ROFL
badamx 22 napja
Egy bug: A töredezettmentesitő nem lát egy partíciót amit a sajátgép igen és gond nélkül használ.
Ezt mi okozhatja? Átnevezés se oldotta meg a problémát.
Rejtett tartalom:
www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/05/01/748K_pkiv_g_s.png
www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/05/01/401K_pkiv_g_s2.png
tibi0328 22 napja
Szép napot!
Eddig vártam, hogy megjöjjön, aztán letöltöttem és felraktam, majd újraindítás után... Fekete képernyő és az ég adta világon semmire sem reagál.
Criosphinx 22 napja
Ha netán rá van kötve még a gépre még egy monitor vagy tv akkor ilyen esetben átkerülhet rá a kép, főleg ha DVI-vel a másik csatlakoztatva.
bali66 22 napja
Sziasztok.

Acer aspire latop. Update után induláskor kék halál. Valami start hibára hivatkozott. MBR javítást csináltam,de semmi változás nem volt. Kb 1,5 óra után feladtam. Új telepítés,azóta egyenlőre jó. Szerintem alánlott az új telepítés,szomorú de ez van. Még azt vettem észre hogy stabilabb a gép ha kikapcsolom a gyorsindítást. Szerintem nem akartak beégni az idő miatt és kiadták ugyanazzal a hibával ami volt. Az update utáni kékhalál és fekete képernyő ugyan úgy megmaradt. Ennyire elb@i egy pár újítás miatt!!!! Lehet megy vissza a 1709-es.
katt 19 napja
GPT lemez kéne. Én is Acer-en nyomulok és semmi gond.
opus25 22 napja
Az Insider-ek időben jeleztek minden hibát, Bug-ot, nem rajtuk, rajtunk múlik, én szóltam előre, hogy még ez a verzió totál sincs kész....ez ilyen, majd talán az őszi jobban sikerül az MS-nek..Smile

No meg a telepítőiben ezek az új verziók is? Háát Insider csatronán se találkoztam velük, hogy milyenek, hogyan, milyen kulcsokkal lehet aktiválni csak találgatások vannak az Insider fórumokon is...Grin
Csabi1984 22 napja
Azt gondolom,hogy legtisztább egy friss telepítés csak azért fél évente eljátszani Grin
Csicso82 21 napja
1 . ez windows 10 verzió is kb. ugyanannyi helyet foglal nálam mint a többi verzió - ugyanannyi szabad helyem mint korábban
2. imádom a vírusirtókat főleg a külső féltől származókat, és már évek óta nem volt fertőzésem (hébe hóba futtatok pár dolgot MBAM, Adwcleaner, drWeb cure it, Emsisoft Emergency kit, hitman pro stb. azt hogy vírust kapj kb. 90%-ban rajtad áll.
3. jelenleg böngészek 10% alatti a proci használat és kb. a 8-ból 3 GB ramot fogyasztok. Nekem még játék alatt sem fogy el RAM.

Amúgy nekem is szimpatikus a Linux, ha munka és/vagy játék ügyileg tudja magát függetleníteni az ember akkor kiváló alternatíva.
weaver 21 napja
és még mind ig vilognak az ikonok ha pdf et lát a renszer Grin nem értem mi lehet!!!!
katt 18 napja
Az lehet, hogy használtál valamilyen regpucoló szoftvert, és belecseszett a hozzárendelésekbe. Akkor sem javul meg, ha visszaállítod kézzel, mert újra és újra megpróbálja hozzárendelni, ezért villog. Mi több, ha elmentetted a registry-t pucolás előtt, azt is hiába teszed vissza. Ez a hiba a legelső W10 óta fennáll, én legalábbis már akkor tapasztaltam. Azóta minden regpucolásnál megnézem, és ha bármelyik pucoló szoftver a hozzárendelésekhez nyúlna, letiltom. Jó újratelepítést!Wink
expa 21 napja
Nálam 12 perc volt az egész pedig egy 3 éves rendszert frissítettem.
katt 18 napja
Ezt hagyhatnád már, senki nem hiszi el.
Ojenco 21 napja
Hát én maradok az előző verziónál, egyenlőre.
karcsika1980 21 napja
Hétfő délután az asztalin frissítettem a rendszert, kedd reggel laptop, de semmi problémát nem
tapasztaltam. Igaz nem vagyok hardcore felhasználó. Netezés, töltögetés, zene hallgatás, office és online játék. Viszont telepítés után letöröltem az old mappát 4 gigával több helyem lett. Semmi olyan problémát nem tapasztaltam, mint a hozzászólásokban, az asztali épen megy a defender és G-data IS és semmi gondjuk nincs.
szuper 20 napja
Thumbs up
Xmen 21 napja
A saját és a környezetemben levő összes gép frissítése megvolt, sehol egyetlen hiba nem jött elő és a felhasználás során sem tapasztaltam semmi gondot. Alapvetően mióta Windows 10 megy, semmi zűr nem volt. Szerintem teljesen korrekt és jól használható a rendszer mostanra.
deebass 21 napja
Így igazThumbs up
szuper 20 napja
Thumbs up
katt 19 napja
Alapjában ez igaz, de ha nem tudod, milyen pucoló/biztonsági/egyéb alkalmazásokat használj és hogyan, akkor keményen be tud szívatni. Nyilván van ebben némi tudatosság (ahogy most pl. a tűzfal/vírusirtó progikat kilövi, hogy mezei user ne tudja blokkolni a kémprogramokat), de a userek 95%-a csak hiszi, hogy érti a windowst és tudja, mit csinál rajta/vele. Cégnél csak win Edge-dzsel, ingyenes office-szal + CCleaner, és no problemo, amióta upgrade-eltünk W8-ról. Mondjuk oda tiszta telepítés kellett.
release 21 napja
Sziasztok!

Felraktam de nem sok jót tapasztaltam. Windows 7-ről szeretnék majd váltan. Telepítés után a NOD32 felment de nem akart elindulni, a legfrissebb Radeon RX560 kártyánál szétugrott a kép. Ezek olyan hibák amik szerintem alapból már ennyi idő után nem kéne hogy legyen. Nem húzom le a Windows 10-et de ennyi idő után nem erre számítottam. Alapjában véve jó rendszer. Kinézet az meg egy másik ahány ember annyi féle. Arról nem írok semmit.
szuper 20 napja
Ezek olyan hibák amit a M$-on kérnek számon, de pl. az új eszköz, a Radeon meghajtó telepítése után is szét volt esve a kép?
Nem?
Akkor miért W10 a rossz, azért mert nem ismeri föl a 2 napja kijött hardver eszközt??
A NOD32 nélkül normálisan ment a gép?
A NOD32 MÁR a LEGÚJABB verzió, ami 1803-hoz van illesztve?
Mert várhatóan a régebbi NOD verzió nem tudja kezelni az újabb (programozási) technikákat...
katt 19 napja
Írtam feljebb, hogy az AVG-t is kilőtte, steril pucolás után sem települ. Szerintem nem véletlenül lőtték ki a 3rd party biztonsági programokat.
Amíg nem lesz jobb, javaslom a Firewall App Blocker program használatát.
AMD kártyán nem csodálkozom.
Criosphinx 19 napja
A 18.4.1 -es Radeon driver már aznap kijött és "This release focuses on support for Windows 10 April Update (RS4)"
Ha jól emlékszem az előző W10 1709 -nél is volt gond a Nod-al és az Avg-vel.
Az meg nem igaz hogy kilőtték volna a 3rd biztonsági progikat mert az Avira pl olyannyira megy hogy még a Defendert is leváltja a biztonsági központban, pedig Ápr 26 a legutóbbi verzió, igaz ezt a szoftvert elég gyakran frissítik. Ettől függetlenül biztos van még TOP védelem ami működik ezen kívül, pl dobj fel egy Emsisoft Antimalware-t, 30 napig el vagy vele.
Jocika65 21 napja
Frissítés után a laptop fényerősségét nem tudom állítani.A csúszka ott van de nem reagál semmire.
Találkozott valaki ilyen problémával? Megoldására tud valaki tippet adni?
Előre is köszönöm.Smile
szuper 20 napja
Pontosan milyen laptopról, milyen típusszámúról van szó?
Mert az lehet gyártó specifikációhoz illesztett szoftver hibája is!
Jocika65 20 napja
Ez egy Dell Inspiron N5040 notebook.
Intel Pentium Dual-Core P6200 2,13 Ghz
4 GB DDR3 RAM, 500 GB HDD Köszi a segítséget. Smile
Csicso82 20 napja
Gondolom ehhez van valami dedikált program ami "vizualizálja" ezt a hangerő állítást, tehát nem a tálcán lévő hangerő állító eszközről beszélsz? Távolítsd el ezt a programot vagy driver-t (ez inkább program lehet ami grafikus felületet rendel a hangerőállításhoz) csinálj egy gép újraindítást és telepítsd újra. Amennyiben most sem működik akkor zárd be ezt a programot a feladatkezelőben és keresd meg az induló exéjét és jobbklikk az exe-n és futtasd kompatibilitási módban pl. windows 7-es vagy windows 8.1-es módban ha ezután sem fog működni még az megcsinálhatod hogy újra eltávolítod - restart - és MAGÁT a telepítőt próbálod meg kompatibilitási módban futtatni.
Jocika65 20 napja
Köszi de a fényerő állítással van a gondom. Smile
Csicso82 15 napja
Bocs elnéztem, de attól függetlenül végig lehet vinni behelyettesítve a hangerő helyére a fényerőt, hátha segít.
DarkZer0 20 napja
Bocs, hogy belevaú, de te milyen hangerőről beszélsz, mikor szegénynek a fényerő állítás nem működik???
Jocika65 20 napja
Köszi de igazad van. Smile
Csicso82 15 napja
Bocs, elnéztem, de attól még a leírás fényerő problémára is lehet alkalmazni.
katt 19 napja
Köss rá külső képernyőt. Én úgy használom. Tökéletesen állítható a laptop fényereje, a hozzá kötött monitor lett állíthatatlan 80% körül.OMG
Ha lehúzom a monitort, állítható marad, amikor pedig visszadugom, a laptopon beállított lesz a külső monitor is!Disappointed
Még, hogy vegyél játékot, minek?Cry
Jocika65 19 napja
Köszi Smile
release 20 napja
Már bocs de a Win 10 ugyanaz mindig. Nem új rendszer. Ti mondjátok hogy ez szolgáltatás. Az RX 560 pedig az se mostani kártya hogy ne lehetne normálisan felrakni hiba nélkül. NOD32 az se új program a 10240-es build óta létezik Win 10-re. Egy a kérdés. Miért kell elcseszni azt ami jó?
Driver 20 napja

Idézet

Már bocs de a Win 10 ugyanaz mindig. Nem új rendszer.

Ez nem éppen így van. Pontosan azért szolgáltatás, mert folyamatosan változik, az egésznek éppen ez a lényege. Minden új Windows 10 kiadásban van valami eltérő, úgy kell felfogni mint egy új mini Windows verziót.

A problémára válaszolva mindenképpen a legújabb NOD32 verziót kellene megpróbálni, mert bizony biztonság terén is rengeteg változás van, - már a nem rég történt Meltdown és Spectre sebezhetőségek és azok okozta következmények miatt is. Az RX560-as problémát pedig nem nagyon értem, szintén a legfrissebb illesztőt kell felrakni, vagy a Windows 10 maga is elvégzi ha van rá egy kis ideje, és akkor jó lesz.
katt 19 napja
Hát én nem kaptam Ryzen konfigot a frissítéssel, pedig az megoldaná az említett sebezhetőségeket. A szoftveres update-et anno feltettem, de széthalt tőle a windowsom, ezzel ígyben most nem.
katt 19 napja
Ezt mondd meg azoknak a fejlesztőknek, akiknek a programjai/játékai az alap W10-en elindulnak, de a későbbieken már nem.Pfft Csak az LTSB ugyanaz, azon máig fut minden.
katt 19 napja
SSD felhasználók figyelem! Nálam az ÖSSZES SSD-kímélésért lekapcsolt szolgáltatást újraaktiválta a frissítés, szóval nyálazzátok végig az eszközkezelőtől a reg beállításokon keresztül a defrag letiltásáig az összeset, mielőtt szétírná az SSD-ket, a MS meg felvenné a jutalékot az SSD-gyártóktól.Wink
Javaslat, mielőtt megint bugba futnának páran később: Ne az old mappát és a többi ott maradtat töröljétek, hanem van a W10-nek egy direkt az ott maradt állományok törlésére szolgáló, 1 kattintásos funkciója. Az többet töröl, tehát nyilván más szemét is marad az update után, ami a wint ismerve tuti, hogy később még bekavarhat, ha meg kézzel beletöröltök, nem biztos, hogy utána is felismeri a telepítési maradékot és eltávolítja.
tothjani 19 napja
Amilyen olcsó lett az SSD hát nyírja nyugodtan, egy 128 Megáson bőven elfér ha valaki nem nagy játékos, az ilyen kis méret meg már alig 10 ezer forint. Smile
katt 18 napja
Nem mindenki sz.rja a pénzt.Sad Neked meg sok sikert a 128MB-os SSD-hez + a win telepítéshez rá.
Hanyistok 19 napja
Sziasztok,valakinek hálózati tapasztalata? 2 gépem van az egyik csak torrentezgetős D megosztva eddig ugye volt otthoni csoport,most ezt kivették és hiába osztom meg újból vagy csinálok bármit nem hajlandó látni a hálózati mappát a másik gépem,próbáltam reserved IP-vel de hiába .
szuper 19 napja
EZT a hozzászólássorozatot olvasd el...
HÁTHA segít...
Hanyistok 19 napja
Ezeket már mind végig zongoráztam délután,van 1-2 iroda ha ez ott bedől botrány lesz,azért elmehet az ms a pcsába.
nabomix 18 napja
Sziasztok! 1803 óta van valakinek problémája a Photoshoppal? Mert nekem különböző harveren, különböző verziók esetén tetszőleges fotó megnyitása után kb. 5 másodpercen belül összeomlik. Cry
Driver 18 napja
Photoshop CC 2018-al (v19.1.2) eddig nem tapasztaltam ilyen jellegű problémát.
nabomix 18 napja
Már megy nálam is, egy DWORD hozzáadásával sikerült megoldani. Grin
release 17 napja
Egyre furcsább hibajelenségek jönnek elő... A posta indításánál: Probléma lépett fel a(z) Mail alkalmazással. Érdeklődjön a rendszergazdánál az alkalmazás javításáról vagy újratelepítéséről. - érdekes. Tegnap este hibátlanul futott.
Lefuttattam:
sfc /scannow

DISM.exe /Online /Cleanup-image /Restorehealth

Ez sem oldotta meg a problémát. Egyetlen UWP alkalmazás sem fut.

kepkuldes.com/images/16412de0a79f3a9bef3f78639bb44cd5.jpg

A rendszer naprakész... Egyszerűen nem értem ami tegnap este jól működött a gép éjszaka kikapcsolva volt ma reggel meg nem működik... Valaki esetleg tippet tud adni?
badamx 17 napja
Mikor telepíteni akarok valamit ezt dobja ki:
www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/05/06/322K_pkiv_g_s.png

Pedig be van kapcsolva a SmartScreen. Miért nem működik? Windows újratelepítés sem segített.
alagi075 16 napja
Gondolom, offline módban akarod telepíteni, és "okosan" licencelni a fizetős verzióját. Ahhoz ugyanis ki kell iktatni a netkapcsolatot, és ha kiiktattad, akkor szokott ez a figyelmeztetés megjelenni.
badamx 16 napja
Nem. Volt internet kapcsolatom , és egy teljesen ingyenes programnál dobta ezt fel többek között.(CCleaner)
katt 14 napja
Kipróbáltam az Enterprise verziót, hát az hogy-hogy MEGINT insider preview? Természetesen nem az van kiírva.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Mint minden weboldal, úgy az OPREND.hu is sütiket használ a megfelelő működéshez. További információ

Online tagok: 0

Jelenleg nincs aktív tag.

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!