Érkezik a Surface Go eszköz, amivel csak egyetlen probléma van...

A héten a Microsoft egy meglepő bejelentést tett, ugyanis jóformán a semmiből egy új Surface eszközt jelentett be. Azonban ez egyelőre nem a sokat pletykált széthajtható okostelefon/táblagép hibrid (projekt Andromeda), hanem egy olcsóbb kis táblagép hibrid.


Ez pedig a Surface Go nevet kapta, amely nem más mint egy kisebb és olcsóbb Surface Pro formájú eszköz. Az olcsóbb ez esetben 399 dollárt, átszámítva mint egy ~112 ezer forintot jelent, ami valóban messze a legolcsóbb Surface eszközzé teszi. A kijelző 10 colos (3:2 képarány, 1800 x 1200 felbontás) természetesen tíz ponton érinthető, valamint a tollas bevitelt, köztük a Surface Pen-t is támogatja, mint minden egyéb Surface eszköz. Ebben a kategóriában nyilván nem kimagasló specifikációról van szó; a Surface Go-ban Intel Pentium 4415Y (2x 1,6 Ghz) processzor van, az alap modell pedig 4 GB RAM-mal, illetve 64 GB eMMC háttértárral rendelkezik. De mélyebb zsebbenyúlásért cserébe lehet 8 GB RAM-mal és 128 GB-os SDD-vel rendelkező modellt is kapni, ez pontosabban plusz 150 dollárt (~42 ezer Ft-ot) jelent.

Maga a váz továbbra is magnéziumból van, portok tekintetében pedig egy USB-C (Thunderbolt, adat és töltés is), microSDXC kártyaolvasó, 3.5 mm-es jack aljzat, valamint Surface töltő csatlakozó található. Kamerák tekintetében elöl 5, hátul 8 megapixeles szenzor kapott helyet, de egy Windows Hello arcfelismerő szenzor is belefért az árazásba. Viszont itt a fedőbillentyűzet, valamint a Surface Pen extra kiegészítőnek számít. Végezetül pedig a Surface Go természetesen Windows 10-et futtat majd, méghozzá S módban, vagyis csak áruházas alkalmazások lesznek telepíthetők, hacsak ezt ki nem kapcsoljuk (ingyenesen).


Papíron tehát jól mutat, és a piacot elnézve sem rosszabb a helyzet, hiszen az alapmodell lényegében egy az egyben azonos a legolcsóbb Apple iPad árazásával, vagy éppen több szintén prémium minőségű Chromebook-kal. A Go esetében a célközönség pedig nagyjából ezekkel egyező szegmens, például lehet egy családi eszköz, amit a gyerekek is használhatnak, vagy egy másik lehetséges célközönségnek az iskolák számíthatnak, ahol az ilyen jellegű eszközök az utóbbi időben egyre kelendőbbek.

A legnagyobb probléma azonban a Surface Go-val továbbra is ugyanaz mint minden eddigi Surface-el, vagyis nálunk, Magyarországon nagy valószínűséggel ezt az eszközt sem fogjuk tudni megvásárolni, - ami először majd augusztusban kerül a Microsoft boltok polcaira. Legalábbis harmadik fél, vagy külföldre látogatás nélkül biztosan nem, amit akárhogy is nézünk, itt azért nagy hátrány lesz egy Apple iPad-del, vagy Chromebook-kal szemben.
Csevegés (eddig 0 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Még nem küldtek hozzászólást

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!