Egy bennfentes feljegyzései

Szerintem sokan számoltunk azzal, hogy végeláthatatlan és rögös úton kell majd végig haladni.

Frissítés

A frissítések és a telepítések metodikája előzőleg nem volt alaposan kidolgozva, megegyezett a korábbi nagy formátumú frissítések lezajlásával.

Ez rengeteg gondot okozott:
  • Menet közben leállt a folyamat, lezajlott a frissítés, de nem ment végbe, végbement de nem indult újra a számítógép, hogy az offline folyamattal lezáruljon a telepítés.
  • Sokan, olyanok is beléptek a WIP-be, akik sem megfelelő sávszélességgel, sem angol tudással nem voltak felvértezve. Ezért aztán a hiányosságok alaposan megbosszulták magukat.
  • Például - a sávszélesség dacára - rengeteg olyan eset volt, amikor a frissítés 88-90%-os állásnál leállt és meg sem mozdult, ezekben az esetekben iso fájlokból frissítve tudtuk telepíteni az új verziót.
  • Eleinte Gabe Aul volt a WIP vezetője, majd Dona Sarkar vette át tőle a stafétabotot.
  • A UUP megérkezésével azt hittük valóban sokkal kevesebb letölteni való adatmennyiséggel kell dolgoznunk, de a UUP kezdeti stádiumban okozott egy pár nehézséget.
  • A Redstone számokkal jelzett szakaszaiban - például az áprilisi frissítés előtt - az RS4, majd az Őszi frissítésig az RS5 korszaka következett.
  • Közben átdolgozásra került a rendszer kép-, és megjelenésformája, amely a Fluent Design-ban öltött testet, nem okozott osztatlan örömet a felhasználókban. Jelenleg - optimális esetben - 30-32 perc alatt frissül - update-n keresztül egy előzetes verzió.
  • A rengeteg teszt, kérdések, bugvadászat meghozta a kívánt eredményt, minden szakasz befejezésével, hibátlan, stabil rendszer került ki. Viszont sokan megismerték a BSOD, GSOD fogalmát, főleg olyan esetekben, amikor a hardverkövetelményeknek már nem megfelelő alkatrészekkel, modulokkal rendelkeztek.


Biztonság



Személy szerint úgy gondolom, hogy a legnagyobb fejlődést a rendszer védelme hozta. Komoly képességű, harmadik fél által végzett teszteken is bizonyított) vírus és kártevő-védelem, tűzfal, fiókvédelem, alkalmazásvédelem, rendszervédelem. integritásvédelem. A Windows Security kezeli a biztonsági processzort is (TPM).

Tegyük hozzá, az indulás nehézkes volt, a Essentials-tól, a Defenderen át, a jelenlegi Windows Security-ig rögös út vezetett.

A rendszerben komolyabb átrendeződések is megjelentek, sokáig magam sem értettem, hogyan fogják a Vezérlőpultot, vagy annak moduljait integrálni, milyen automatizmusok azok, amikkel egy felhasználónak nem kell foglalkoznia, milyen mélységig dolgozza fel a rendszer. Az automatizálás az intelligens fájlokkal és természetesen a legfontosabb Windows-funkciók folyamatos szerkezetátalakításával is megmutatkozik. A Vezérlőpult funkcióinak zöme már a Gépház minden szegletében jelen van, halad a teljes integráció felé.

A belépés lehetősége is biztonságosabb lett, nem csak az obligát felhasználónév/jelszó, hanem a képjelszó és a pin kód is bevezetésre került.Itt jegyezzük meg, hogy az informatikabiztonsági szakemberek által a legbiztonságosabb kritériumnak a pin kód használata felel meg!

Készség, stabilitás, kompatibilitás


Valamikor az RS5 folyamatában beszélgettem arról bennfentesekkel, hogy szinte "ugrik" a rendszer egy egérkattintásra, egy billentyű lenyomására, éreztem ezt annak ellenére, hogy egy három éves i5-ös konfigurációval rendelkezem.
Ennek ellenére meg kell jegyezzük, hogy volt olyan eset a bennfentesek életében, hogy 24 órán belül kétszer érkezett új előzetes verzió a gépünkre.

Általánosságban kijelenthetjük, hogy amely előzetes verzió végleges kiadást megélt, az stabil volt, bár ezt nem mindenki gondolta így.

Megjelenés


Ez az a fejezet, amiben mindenkinek más véleménye van. A Windows 10 megjelenése, a Fluent Design, a homályosított háttér, vagy mindenféle eseti hókuszpókusz (egy barátom jegyezte meg ebben a formában) hidegen hagy, amíg nem a célszerűséget szolgálja. Hatalmas lépés volt a sötét rendszerháttér és a betűtípusok integrálása.

Címkék:cikkwindows 10
Csevegés (eddig 33 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Satad 2 hó
Üdv Öreg barátom! Smile

Köztünk legyen szólva én nem igazán ájultam el a win 10 től. Nekem okozott több gondot is amire nem találtam eleinte gyógyszert. Például az erőszakosan többször települő appok. A háttérben futó felesleges adatforgalom generálás a számomra értéktelen drájv, az aero nélküli feketeség. Nekem csak rendszer kell, én szeretném eldönteni mit telepítek fel, és melyik program bonyolíthat adatforgalmat. A win 10 kém-op-rendszer kb közel 100 címre küld jelentéseket a gépen zajló mozzanatokról. A DESTROY nyílt forráskódu szoftvert futtatva link; https://github.com/Nummer/Destroy-Windows-10-Spying/releases/ ez nyílvánvalóvá vált. Persze értem, a gépen ne csinálj rosszat és kész. Ám ez még sem így megy! Mert indokolatlanul a beleegyezésem nélkül MILYEN jogon kutatnak és használnak keylogert .. Nem kell használni vagy alakítani kell rajta. Minden esetre az XP hez képest valóban nagy áttörés, meg kell hagyni tényleg jó. Jelenleg egy gyomlált win 10 esen feszengek mindenféle felesleges program nélkül. Ennyi a repertoár; http://kepkezelo.com/images/eaqfz1ibcqjnznuiqp0o.jpg Wink

Szép napot és jó egészséget kívánok!
Mesant 2 hó
Sokan ellenálltak egy darabig a Windows 10-nek, de valóban igazad van, széles lett a repertoár, ez sok ismerősömet meggyőzte.
Deadman 2 hó
Szia !
Ahogy lehetett ingyenesen váltottam a Win 10-re DE Én úgy érzem Főleg az Edge esetében ,hogy hatalmas nagy egyhelyben topogás tapasztalható és már az RS 5 kiadás várjuk ugye. Tehát 2014 óta gyakorlatilag csiga lépésekben halad a" hipiszupi ó de faxa miénk lesz a legjobb böngésző fejlesztése." 2018 Augusztusában a Magyar nyelvű Edge nem tudja a jobb klikkes menüben a Bing vagy Google vagy bármilyen keresést .Komolyabb böngésző frissítést amivel új funkciókat kapnánk 6 havonta adnak ki a konkurencia havi kéthavi frissítéseivel szemben. Egyszerűen ezt így NEM SZABAD csinálni ( De az MS mégis ezt teszi ).Minden UWP progit áruházon keresztül frissítenek kivéve ezt.Iszonyat lassú az FB és még mindig nincs orvosolva a kezdetektől létező Disquis hiba. Viszont az a beépített termék ami hihetetlen fejlődésen ment keresztül az a Windows Defender. Ebbe hiba nincs. Még pár fejlesztés és bizony kenterbe veri a "nagyok" termékeit. Viszont ehhez az kellene hogy egy két nagyvállalati szolgáltatást ne csak a pro változatba tegyenek be hanem a home verzióba. Viszont az is érthetetlen hogy a home felhasználók miért nem tudják HIVATALOSAN használni a gpedit.msc parancsort ? Egy kicsi hiányérzetem van a Defenderrel kapcsolatban hogy a mappavédelem kivétel kezelése kicsit lehetne "barátibb". De összességében a Defender egy igen jó termékké forrta ki magát.
A Win 10-et már igen sokan lehordát mindenféle adatlopó szemétnek, de ezzel úgy vagyok, hogy a Google, az amazon, az apple is gyüjt adatokat sőt lehet még többet is. Sőt ma már a Linux is. Szóval ha ez valakinek nem tetszik akkor váltson más oprendszerre vagy állítsa úgy be a rendszert, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozzon.
Egyébként köszi a beszámolót igen érdekes írás lett.
Mesant 2 hó
Szándékosan nem hoztam szóba az Edge kérdést, mert csak eseti tesztelés alkalmával használtam, Vivaldit használok.
dlaczko 2 hó
Szoval te vagy az aki szetcseszi a rendszert mindenfele csudimeno tvikkel aztan eztkovetoen telesirja az osszes letezo forumot, amik egy random update utan a rendszer azonnal osszeszarja magat
Windows NT 2 hó
Üdv.

A fekete háttér nagyon jó lett, így használom én is és sokkal kellemesebb a szemnek mint a fehér.

Satad-al teljesen egyetértek, ezért szeretem az LTSB verziót én is ezt használom vagy a Server-t. Valóban az lenne a legjobb megoldás a Microsoft részéről, ha csak csupasz Windows települne, csak az áruház ikonja lenne az asztalon és mindenki azt az appot telepíti ami neki kell, ha nem kell semmi akkor marad csupaszon, és ez így lenne jó.

Egyébként sokat javult a 10 és nemcsak 3 éves i5-ön fut jól, hanem Intel E6550, 8200, és sok egyéb régebbi konfigurációkon, (olyan konfigurációkon amiben legalább DDR2 ram és minimum 2 GB van a gépben. (64 bit min. 4 GB ram)

Édesanyám gépe E6550 proci 2x1GB Geil ram, Gigabyte P35 alaplap, 8400 NVidia videókártya és hagyományos merevlemez 32 bites Windows 10 LTSB 2016 és meglepően gyorsan áll fel a rendszer bekapcsolás után és utána sem lassul be.

Itthoni gépbe 240 GB SSD van Pentium 4620 2X4 GB ram, Asus Prime B250-Plus alaplap, alaplapi video, nagygép 120 GB SSD, Xeon 5650, 12 GB ram, Asus Rampage II alaplap, Nvidia 630 videókártya, az SSD megteszi hatását.

Sok gépre telepítettem már 10.-et és mindegyiken szépen futott, max driverproblémák lehetnek a régebbi masinériákkal, de a későbbi kiadású DDR2 memóriát használó gépeken meglehetősen jól fut. Itt is azok vannak hátrányban, amikor megjelent a DDR2 szabványt támogató gépek és rögtön szaladtak megvenni az üzletbe, akinek későbbi kiadású annak nem hiszem, hogy lenne problémája, maximum a videókártyát kell cserélni pl.: ATI 1650, felismeri, de nincs hozzá driver.


"Sokan ellenálltak egy darabig a Windows 10-nek" hú mennyit halgattam az elején, hogy így sz@r, úgy sz@r ahogy van, de mára már nem igazán hallom senkitől sem.
dlaczko 2 hó
" Windows települne, csak az áruház ikonja lenne az asztalon és mindenki azt az appot telepíti ami neki kell, ha nem kell semmi akkor marad csupaszon, és ez így lenne jó. "

Ezzel csak az a problema, hogy az emberek 90%-a akkor keptelen lenne hasznalni az oprendszert. Probald meg anyad ravenni arra, hogy toltse le a vlc-t vagy rakja fel a chrome-on adblock-al. Sok sikert.
Windows NT 2 hó
Ezeket amúgy is (vlc, crome) külön kelett installálni, és nincsenek is alapból benne a Windows telepítőben tehát ezt a válaszodat ezért nem tudom elfogadni. Viszont a Windows telepítőt sok hasznavehetetlen villogó alkalmazással tömték tele, amit hiába távolítok el, ha egyáltalán el lehet, mert nem mindet lehet eltávolítani és különben is visszamászik a frissítésekkel. Igaz van rá megoldás, de nem tökéletes.

Az emberek 90%-a megoldja valahogy, ha máskép nem, mert nincs ismerős, szomszéd pistike akkor van szerviz és elviszi oda. A W2k, Xp, W2k3, sem volt teletömve és mégis mindenki elvoltunk vele.

A baj a divatirányzattal van és ez állítom, hogy a felhasználok többségének nem tetszik, mindent beletenni a Windowsba nem lehet, a Windows mint alap operációsrendszer nem feladata mindent megoldani. Jó tudom sokan komplett rendszert akarnak, csak az fő probláma éppen, hogy ettől nem lesz kompletteb a rendszer, mert úgyanúgy kell telepíteni a már előbb említett szoftvereket, tehát erőltetnek a felhasználóra egy divatiránytatot és ezt úgy látom, hogy egyre rosszabb lesz.

Ezzel az erővel kár külön server oprendszert készíteni, mert abba is beletehetnék, de nem viccből csupasz a server és az ltsb kiadás.
dlaczko 2 hó
Pedig pont azert irtam, mert ezert tesz bele egy csomo mindent a microsoft a windows telepitobe, mivel keptelenek az emberek maguknak felpakolni a dolgokat

"A W2k, Xp, W2k3, sem volt teletömve és mégis mindenki elvoltunk vele"


Tevedes, ugyan ugy tele voltak szarva azok is, csak epp a lehetoseg volt sokkal de sokkal kevesebb.

"Windows mint alap operációsrendszer nem feladata mindent megoldani"

Ez igaz az ipari felhasznalasra, es upsz, ott van is LTSB amiben semmi sincs. A Windows 10 HOME / Pro feladata igenis mindent alapbol megoldani, ha tetszik ha nem. Ha nem tetszik akkor meg veszel szepen LTSB licencet.



"Ezzel az erővel kár külön server oprendszert készíteni, mert abba is beletehetnék, de nem viccből csupasz a server és az ltsb kiadás.

Szoval akkor tisztaban vagy vele, hogy letezik az LTSB, de reklamalsz, mert a HOME tele van pakolva mindennel? Ember, ertelmezd mar a kiadas nevet legalabb. HOME = A felhasznalo hulye. LTSB = A felhasznalo kevesbe hulye
Windows NT 2 hó
"Szoval akkor tisztaban vagy vele, hogy letezik az LTSB, de reklamalsz, mert a HOME tele van pakolva mindennel? Ember, ertelmezd mar a kiadas nevet legalabb. HOME = A felhasznalo hulye. LTSB = A felhasznalo kevesbe hulye"

Igen és csak is kizárólag LTSB-t használok, otthoni nagy gépen Server 2016 fut. A virtuális gépen insiderként futtatok csak sima enterprise verziót.

"HOME = A felhasznalo hulye. LTSB = A felhasznalo kevesbe hulye" Ez a megjegyzésed kimondottan tetszik, van benne igazság.
Zsombi33 2 hó
Ez kicsit nosztalgikus nekem, az elején voltam insider inkább. Smile
Most már inkább a nyugis kiadás, bár azért volt hogy stabilnál sem volt álom minden.
Ott is használtam a visszajelzést, biztos insider berögződés de valahogy mindig helyreráztam.
Igen jól körbeírtad a témát, most az 1803 nem olyan mint a kezdeti botladozásuk.
Mi több ahogy körbeírtad RS5-felé, már nagyon várom a sötét témát! Thumbs up
Csak legyen sima az átállás, és méregmentes mindenkinek! Smart
initio 2 hó
Hát őőő..... Nem is tudom.... Nem XP fankodás következik stb... csak valahogy nem mindennel értek egyet. márpedig az én egyetlen olyan lehetőségem ami kenyeret hoz az asztalra az a minőség! Nem semmi mit kell kiálljak minden "FŐ" verzió megjelenésekor. éjjeleken át történő integráció, stb....

hogy én is megszólaljak szépen sorjában, aztán mehet az anyázás:

1.) Driverek ---> Hurrá mindent felismer, minden működik ( nagy SZ*RT) eleve bele kell integrálnom a létező összes Intel és amd drivereket, az ich7 sorozattól felfelé! ha nem teszem akkor ( nézzétek csak meg ti is ) Eszközkezelő / rendszer: csak ezek köszönnek vissza:
Szabványos SMBUS vezérlő, szabnányos PCI-PCI híd stb.... Nincs ki kérdőjelezve, de már bocsánat így nem szebb valahogy?
KÉP:
kepkezelo.com/images/96ae6r9qqdgpx51v7s10_thumb.png
Ami még borzalmasabb

A legfontosabb: a SATA vezérlő Szinte minden esetben ( visszavonom a szintét ) Szabványos sata AHCI vezérlő van. Ezt ismeri fel ( megjegyzem a windows 7 is ezt tette de ott még létezett chipset driver ami jóesetben feltette ezt is )
Nálam ez így néz ki:
KÉP:
kepkezelo.com/images/dv9to8tlupvz1ymsa532_thumb.png

2.) Megjelenés: JÉZUSOM egy gyári w10 és már is az okádhatnék tör rám... Fluent?????!?!?!?!?! mi akar az a fos lenni? elhomályosítunk valamit??? te jézus... és ezt fejlesztjük majd egy éve hogy legyen féligátlátszó homályos??? mi a F*SZ kell ehhez egy év kínlódás?? mikor a tervező team-jük kb még a telepítőt is agyon fluenteli 2 hét alatt ( max ) Nem mintha érdekelne, mert abszolút windows 7 lekerekített, és NORMÁLIS kinézetű skint használok, az ablak kezelő rendszeren pedig XP LUNA BLUE skin-t ( ezek alapvetőek hogy egyáltalán szóbajöhessen nálam egy rendszer )
Aztán a már jópár éve visszatért "startmenü"nek nagyvonalúan nevezett csempehalom, mely azzal kecsegtet hogy " tudunk gmailül " ez annyira undorító hogy a métely és a galandférget inkább megrágom és lenyelem, mint hogy azt nézzem napi 18 órát ( kb ennyit dolgozom egy nap )
Megjelenés???? én valahogy így látom ezt:
KÉP:
kepkezelo.com/images/aqj6farf9vm1l86r6klq_thumb.png

Még Win7-en ment a tálca teljes XP BLUE-ra skinezése, ezen sajna erről le kellett mondani......

3.) A kiváló agyon dícsért Windows defender hm......... ( kiválóan trágya )
Játszottatok valaha IGÉNYES online játékkal ( nem steam szarokkal összevissza mocskolt keretprogramfüggő reklámszeméthalommal induló játékra gondolok ) PL Cabal online... W7-ről váltás óta éveken át kerestem miért DC-z a játék 3 percenként..... aztán rájöttem...
az nem is elég ha kikapcsolod a defendert és a tűzfalat, sőt nem is kell őket már a 1803-óta, ha játszani akarnék, hanem egy olyan dolog van amit mindenkinek erősen javasolt kikapcsolni... Enélkül maga a XignCode játékvédelem el sem tud indulni, ha ezek aktívak, így a kliens sem indul.
mutatom:
KÉP:
kepkezelo.com/images/kfaes1bvtlnr8a6qbexn_thumb.png
Szerintm ALSR CFG meg minden ilyen felesleges mocsok, csak egy dolog miatt van: hogy minden instabil legyen. Részemről oké hogy w10-et kell használjak, de szerintem ezen igen csak van még mit javítani............

Ezért van hogy saját "termékem" a HSP Red, már mind tartalmazza, ezeket amikről beszéltem, és én magam már PXE szerverről telepítem villámgyorsan és persze GPT/UEFI-ben mindenkinek.... forrás ügyben PM.... ( persze ez nem a reklám helye )
igazából azért szólaltam fel, hogy olyan dolgokra is felhívjam a figyelmet, amiről a többség hajlandó megfeletkezni....
Mesant 2 hó
Érdeklődéssel olvastam írásodat. Én feltétel nélkül nem szidom és nem dicsérem, nem imádom és nem utálom a Windows 10-et. Tudom, ha így haladunk, kész nem is lesz soha, csak egy-egy lépcsőfokkal előbbre jutva elcsípünk egy szeletet a fejlődésből.
Csicso82 2 hó
Köszi a leírást. A "legbiztonságosabb a pin kód" ez igaz lenne ha legalább 8 karaktert kis nagy betű stb. lenne benne de az emberek nem tudják megjegyezni és itt borul a dolog. A fluent dizájn nekem sem tetszik de simán kikapcsoltam és nekem úgy is jó amúgy is ízlés kérdése.

Egy kérdésem lenne irányodba - mint igazi bennfentes: MIKOR AKARJÁK ABBAHAGYNI HOGY TELEPÜLJÖN EZ A SOK SZAR UWP-S JÁTÉK DIZNI KINGDOM MAJONG MEG A TÁRSAI?? DE mondhatnám az összes többit is onenote stb. nem akarják ezt abbahagyni?? Van valami felület ahol lehet ez ellen tiltakozni, van valami petíció már amit alá lehet írni??
Itt is írta valaki, hogy miért nem lehet egy jó nagy ikon az asztal közepére és a tálcára ÁRUHÁZ néven kitenni, rákattint az ember ha akar és onnan azt szed le amit nem szégyell.

Válaszodat előre is köszönöm.
Mesant 2 hó
Személy szerint nem hivatkoztam rá, de tudom ki nyilatkozta. A jelenlegi biztonsági helyzet a sunyi, mellékesen és szinte láthatatlanul települő keylogger progik miatt befolyásolt. Ezért mondta, hogy a pin kód biztonságosabb (gondolom a felhasználó számára is) mint a fióknév/jelszó.

A bennfentesség nem azt jelenti, hogy beépültem a Microsoft parancsuralmi gépezetébe, halványlila fifikám nincs arról, hogy mikor akarják befejezni ezt a tömegpszichózist a játékokba, áruházba beépülő reklámokkal. Azt tudom hogy a Windows rendszer fejlesztésével és híreivel foglalkozó bármely weboldal, teleköpködi a saját oldalát a Surface Go, vagy más ügyeletes üdvöske reklámjaival.
Csicso82 2 hó
Köszi, ilyen oldal reklámokkal szerencsére sehol nem találkozom hála az UBLOCK ORIGIN böngészőbővítménynek.
Mesant 2 hó
Dettó Thumbs up csak időnként ki kell kapcsolnom és kitolják a szemem....
Windows NT 2 hó
Én leszek az első aki aláírja, sőt tüntetni is elmennék veled/ek, ha megszervezitek a grafisoft parkba.

Végra valaki mást is irritál és nem csak én vagyok ezzel egyedül.
Mesant 2 hó
Válaszként kapsz egy részletet a tavaly elkészült irományomból.

"Gimnazista koromban Alberfalvára jártam focizni a méltán röhejes nevű Lódenposztógyár BLASZ III. focicsapatába.

A pálya a Vegyész utca végén volt. Nem igazoltak le, mindig más igazolásával játszottam.
17 évesen, igazi jobbszélső alkat voltam, kissé rövid lábakkal, iszonyatos kezdősebességgel robbanékonysággal és fordulási képességgel. Ennek ellenére balösszekötőként kerültem a csapatba.
Aztán egyszer a jobbszélső beteg lett. Nem jött ki a meccsre sem. Már nem tudom kivel játszottunk, jobbszélső lettem. Egy alacsony, köpcös balhátvéddel meggyűlt a bajom, nagyon kemény volt. Aztán egyszer átemeltem felette a lasztit, elfutottam mellette és elgáncsolt, jó nagyot estem. Sárga lap.

Még az első félidőben adtam egy kötényt neki, elfutottam és beadtam, a középcsatár bebólintotta.
Amikor a második félidő elkezdődött, pár perc múlva, egy bokacsörgető belépő után repülve értem talajt, a bíró kiállította a köpcöst.
Megtartottuk az előnyt, egy góllal győztünk.
Ennek ellenére sosem játszottam többet jobbszélsőként.
Aztán kicsit előjöttek ezek az emlékek, mert arrafelé helyettesítettem a kézbesítőt. A pálya már csak nyomokban volt meg. Az öltöző épületének helyén egy kellemes színű, modern irodaépület volt, rajta a felirat Microsoft Magyarország.

A hölgy, aki a postát átvette, mogorva volt, flegma és lekezelő. Utolsó nap amikor ott jártam tettetett kedvességgel mondom a hölgynek, srác koromban ide jártam focizni, nem is figyelt rám, folytattam:

- Tetszik tudni Ön hol ül most? Itt volt a férfivécé. –"
killjoy 2 hó
Az a döbbenet, hogy miközben visszajött, sőt sokkal jobb lett a Start menü, egy csomó gépen szenvedek azzal, hogy ilyen-olyan third-party start menüket telepítenek, aztán egy csomó minden nem úgy megy, ahogy kellene. (Pl. az egyik gépen valamivel összeakadt a külső menü és időnként fogta és az összes ablakot letette, akár munka közben is a tálcára, sokszor úgy, hogy még csak hozzá sem nyúltak a géphez, mert filmet néztek éppen. És érdekes módon a menü törlése után a hiba is megszűnt.) Azt is szeretem, amikor (elnézést előre is, és persze tisztelet a kivételnek!) 200 órás rendszergazdai tanfolyammal már vérprofi hackerként telepítenek minden olyat, amire szükség sincs, aztán a kedves delikvens meg nem érti, hogy "De a Józsi ért hozzá, ő csinálta!", de mégis gányul megy az egész.

Sokszor jönnek azzal, hogy "Nincsenek driverek", hát mondjuk ez meg ugye nem a Microsoft hibája, csak ezt a legtöbben lazán elfelejtik. Aztán ha nincs driver, akkor felrakják a Win7-es vagy ne adj isten, az XP-s drivert, és meg vannak lepődve, hogy itt-ott összeomladozik a rendszer. (Mondjuk ezzel én sem nagyon vagyok kivétel, mert egy ezeréves Canon LIDE 60-as szkennerrel én sem tudtam mást csinálni, de szerencsére ez sem okozott még soha problémát. Mondjuk a beépített szkenner program nem látja, de a NAPS2 mégis tökéletesen kezeli Smile )

Egyik ismerősöm első dolga kikapcsolni az UAC-ot, mert őt zavarja az a rengeteg felugró ablak (normál használat mellett nálam naponta párszor jelenik meg valami, de ha nem pakolok új dolgokat, akkor van, hogy napokig semmi...), aztán meg szar a Windows, mert összeomlott azoktól a nem kívánatos vackoktól, amiket amúgy már az UAC is megfogna, nemhogy a Defender, amit persze szintén az elsők között kell kikapcsolni a telepítés után, mert csak lassítja a gépet...

Egy csomóan jönnek azzal, hogy ennyi Insider mellett miért nem sokkal jobb, gyorsabb a fejlesztés. Ezzel kapcsolatban azért egy dolgon érdemes elgondolkodni: ha egy készülő programomat 10-en kipróbálják és elmondják, hogy nekik ez vagy az nem volt jó, vagy nem működött, akkor azt egyrészről tudom kezelni, másrészről a visszajelzések mennyisége alapján könnyen tudok prioritási sorrendet is állítani. Namost itt van pár millió tesztelő, hogy ebből mennyi a Mesanthoz hasonló ténylegesen aktív, azt a fene tudja. de ha csak minden századik, akkor is több tízezer ember visszajelzéseiről beszélünk. És a visszajelzések nagyjából mindegyike egyedi. Vagyis csak egy gyors számolás: induljunk ki abból, hogy 50000 aktív tesztelővel számolunk (hogy ez mennyire reális, azt nem tudom, én kevésnek érzem, de lehet, hogy naív vagyok). Minden aktív tesztelő hozza átlagosan Mesant visszajelzéseinek a felét, vagyis 100-at. Az 5.000.000 egyedileg megfogalmazott hibajelentés/új feature igény/egyéb nyűg. Kezd már körvonalazódni a probléma? Iszonyatos mennyiségű visszajelzés, de mindegyiket külön-külön értelmezni, kiértékelni és kezelni is kellene... Nem véletlen, hogy mintha valahol azt olvastam volna, hogy változtatni akarnak az insiderségen, és inkább kevesebb, de valóban aktív résztvevővel szeretnék csinálni a mostani sokszor teljesen passzív tömegek helyett.

Én szeretem a Windowst. A Win95 óta használom az összeset, viszonylag jó, de sohasem elit vason, az egyetlen követelményem mindig csak az volt, hogy ismertebb és támogatott alkatrészek kerüljenek a gépembe, de azt kell mondjam, hogy én még (köpjetek le, röhögjetek ki, pofozzatok fel) a Vistát is szerettem és nem volt vele problémám, így nagyon lelkesen vetettem bele magam a Win10 világába is, mikor lehetőségem nyílt rá és mind a mai napig nem is okozott olyan mértékű csalódást, hogy bármikor is más alternatíván gondolkodtam volna. Kiemelném: otthoni, hétköznapi használatról beszélek mindig, max. pár géppel (PC, laptop, tablet) egy otthoni hálózatban!

És mindezeket figyelembevéve azért azt is el kell ismernem, hogy a mostani androidos tabletemet semmi pénzért nem cserélném el a fiam windowsos tabletjére, és nem csak azért, mert sokkal erősebb az enyém hardvere (van egy kb. azonos kvalitású androidos tablet is a házban, mint a windowsos, na, azt már szó nélkül, ha csak teljesítményről volna szó, mert viszonylag azonos erőforrások mellett a Windows 10-es kicsike sokkal pörgősebb, mint az androidos! (1/16 GB-ról beszélünk mindkettőnél és egy szinte azonos erősségű processzorról.) Persze ebben benne lehet az is, hogy a Win10-esnek sokkal gyorsabb a háttértára is! Smile ), hanem mert a Windows 10, akármennyire is van benne tablet mód, meg érintésvezérlés, meg egyéb anyámtyúkja, azért nem erre van kitalálva. Nem használhatatlan, de kategóriákkal kényelmetlenebb egy csomó minden, mint androidon. De az is igaz, hogy bár próbálgattam már mindenféle Linuxot, ha tényleg dolgozni akarok a gépen (képszerkesztés, ebook készítés, LÁTVÁNYOS(!) tanórai prezentáció készítés, stb. - MONDTAM, HOGY HÉTKÖZNAPI HASZNÁLATRÓL BESZÉLEK!), akkor fel sem merült más, mint a Windows, mert nem vagyok hajlandó sem a Photoshop helyett valami fapados rettenettel szenvedni, sem az Open/Libre/xy Office-okkal szívatni saját magam az MS Office helyett, és még sorolhatnám...

Az meg, hogy a Windows kémkedik utánam... HÁT KI NEM? Facebook, Google, Youtube... BRUTÁLIS, HOGY MI MINDENT TÁROL A GOOGLE! https://myactivity.google.com/myactivity - Még a megnyitott torrent fájlokat is listázza, amiket nem is kereséssel találtam, hanem felmentem az adott oldalra, és rákattintottam a letöltésre! És ezekhez nincs kapásból a Gépházban egy Adatvédelem opció, hanem minden oldalon külön keresgélnem kellene, és még ha ki is iktatom, akkor is... A múltkor Messengerben beszélgettünk a Skoda privát lízing lehetőségéről egy ismerőssel. A következő megnyitáskor már a Skoda reklámjait hozta a FB az Hírfolyamban. Nem nyitottam meg semmit, nem volt link vagy bármi más CSAK A MESSENGER beszélgetés. És persze, lehetne azt mondani, hogy ne használjon az ember FB-ot, YouTube-ot, stb. De mivel körülötted is mindenki azt használja, így nem igazán tudod ezt megtenni.

Ja! És én leszek az első, aki közterületen nyilvános harakirit követek el, amikor megtörténik az első eset, hogy a Win10 kémkedése alapján a Alsó-Suttyomregőce Külsőn élő Birizga Izidorra ráküldi a Microsoft a CIA egyik bérgyilkosát, mert a kis Izidor letöltötte a Halo 29-et, vagy mert egy Word doksijába beleírta, hogy Bill Gates egy f... és ezt az előre telepített kém keylogger naplózta. Wink
Mesant 2 hó
Köszönöm értékes és jókedvű hozzászólásodat.SmileThumbs up

A bennfentesek visszajelzései esetében a fatális hibákra harapnak, a kritikusra ugranak, a régóta előforduló, évek óta maguk előtt görgető hibákra meg valahogy szinte sosem reagálnak. Legalábbis én úgy látom. Hogy lehet kiadni úgy egy előzetest, hogy a changelog-ban benne van, milyen hibák vannak és merülnek, merülhetnek fel a frissítés után? Csak egy mondatot mondok, hány év óta tolakszik a pofánkba az a hibajelzés, hogy a
Windows nem megfelelően lett leállítva!


Még egy újdonság, az RS5 késői buldjeiben nem volt a szolgáltatások között az Előtöltés (Prefetch, Superfetch). Írtam egy visszajelzést, másnap egy észak kanadai srác, aki a sarkkörön túl dolgozik, írt rá választ, hogy a Sysmain szolgáltatásban vannak eldugva, ezért azt kapcsoljam ki.

i.imgur.com/tw4zMTX.png

Igaza volt.
killjoy 2 hó
Hmmm… Ez nálam ki van kapcsolva alapból... Szerintem a múltkor használt SSD optimalizáló csinálhatta, mert ott volt olyan, hogy nem igazán van SSD-nél prefetch-re szükség Smile
Mesant 2 hó
Persze, de a lényeg, hogy a Microsoft egy mondatra sem méltatta a bennfenteseket.
killjoy 2 hó
Na, mondjuk ez viszont elég szomorú Sad
initio 2 hó
Egyetértéssel fogadom amit leírtál, de a startmenüvel kapcsolatosan: nem "ilyen olyan 3rd" hanem startisback.com. licence megvesz kártyával, és lám: semmi baj, sem crash...
de egyébként osztom a véleményt, talán mégegy kivétel:

UAC--> azonnal kiakpcsolom, az őrületbe kerget az elsötétülő képernyőben a " tényleg ön nyomta meg a gombot? " nem b*meg, anyám...
és amivel még ezen is túltettek, az a SmartScreen online.... na attól a hideglelés kerülget. de mint mondottam a RED-ben ezeket alapból letiltom, így is települ a rendszer.

am sok hasznos dolgot írtál, páran tényleg megfogadhatnák....
főleg a jánosbá rendszergizda lett, és aztán települ a cclener ha kell ha nem ( újabb program amitől rosszul vagyok ) Végszükségben tényleg jó ha van, egy Portable változat, nem pedig a " belépülökarendszeredbe és mindentmegcsinálokhelyetted és akárégafacenisvisszairokacsajodnak " methódusú pofátlan retek. ( alapból kiakaszt ha valami olyan épül be a rendszerbe amit nem szeretnék )
killjoy 2 hó
Start menü: Magyarország, 2018... Szerinted hány mezei otthoni felhasználó megy a startisback.com-ra és mennyinél telepítenek valami tört verziós vackot, még akkor is, ha a SIB csak 3$? AZ EGY OLCSÓBB HAMBURGER ÁRA! Smile

UAC: Van olyan UAC beállítás, hogy normálisan figyel, de csak egy ablak jelenik meg és nem sötétül el a teljes képernyő. (Megjegyzem, ez a teljes elsötétítés nekem is elég idegesítő volt, de csak akkor, amikor pl. a gyerek mesét nézett a tévén, miközben én dolgoztam, és minden módosításkor, telepítéskor eltűnt az ő meséje is, amíg nem nyomtam egy Igent Azért azt én nem bánom, hogy figyelmeztet, ha módosítás történne a gépen, még akkor is, ha az elmúlt évek során egyszer sem sikerült kártevőt összeszednem.

Ccleaner és társai - Nem tudom, hogy magával a CCleanerrel van a gondod, vagy a Next-Next-Next-Finish telepítőhuszárok bénázásával, akik úgy tesznek fel programokat, hogy semmilyen szükséges beállítást nem csinálnak meg. A CCleanerben nálam az első (telepítem, de szerintem csak a megszokás miatt és nem azért, mert gondom lenne egy portable változattal), hogy a felügyeletet meg a figyelést kikapcsolom a francba. Majd én eldöntöm, hogy mikor akarok takarítani. Hát nehogymár a porcica kiabáljon, hogy vegyem elő a porszívót! Grin
Csicso82 2 hó
Igazad van sajnos.
tresure 2 hó
Az en velemenyem az, hogy elgge jol halad a fejlesztese a 10 esnek. Nekem tettszik a fluent design, de ha valakinek nem tettszik akkor ki lehet kapcsolni a beallitasokban. Windows Security elegge jol mukodik, eddig nem lassitotta a gepemet, mondjuk mind 2 gepem premium termek, amin fennt van a Windows 10, es jo is vele dolgozni.
Mesant 2 hó
Még egy dolog, amit elfelejtettem mondani. Az RS5 korai szakaszában úgy döntöttem, hogy miután a Cortana szerintem sosem lesz magyar nyelven használható, a beállításjegyzékben kikapcsoltam, csak a keresés működik. Így a Cortanát illető, összes bosszankodási lehetőséget kizártam.
astefi 2 hó
A magyar fejlesztésű szoftvereket nekünk is ki kéne adni a világ összes nyelvén, kivéve a románt és az angolt, csak hogy érezzék a törődést...
Csicso82 2 hó
Szégyen, de ha nem is véglegesen (de) 5-10 évig még tuti nem lesz előrelépés. Sajnos ennek a megvalósítására MAGYAR nyelven beszélő - ergo magyar - embereket is kellene fizetni azt meg nem szeretné az MS.
Mesant 2 hó
Mindenesetre a velünk kb. ugyanakkora létszámban leledző Csehország már régen cseh nyelven működteti a Cortanát. A magyar szekció csak néz ki a lukon.
initio 2 hó
killjoy

egyetértek veled. A SIB 3 Dollárja ( nekem eleve 5 X 5gépre licencem van ) csak a faszarágó idiótákat tartja vissza, attól hogy a saját gépük rendesen működjön a régi START-al. Megjegyzem, ez ízlés kérdése: én ezt a csempés "tudunk gémailül" szánalmat nem hívom startmenünek. de ebből kérlek ne legyen vita. igen: a next-next telepítőhuszárok némileg megeszik az életem a munkám során. Az " ingyenes Youtube letöltőt " telepítő huszárok meg egyenesen a sírba tesznek. lyenek gépén van jelen a " PC Spedup, meg a kínai vírusírtónak kinéző vírus amit csak kínai nyelven lehet leírtani stb.... " Svájci bicskám egy darabig az ADWCLEANER volt, de mióra a malwarebyte megvette azóta integet a beépülőknek scann esetén, majd ráránt velük közösbe, majd közli, hogy " nincs káros elem " dehát ez az ára mindennek ami valamit is ér....
kiváncsi vagyok a ninite projektjét mikor veszi meg valami multi-állat.... bár nekem az fizetősen van. így szelektív mit tegyen fel a gépre minden adware nélkül, ( az eddigi leg profibb amit láttam ) és az ingyenes verziója is teljesen tiszta ( legalábbis én 3 éve tolom fizetősen ) de ott kevésbé szelektív.

Végeredményben aki a saját rendszeréért nem képes 3 dolcsit fizetni, az meg is érdemli hogy ingyenes fos 3rd cuccokkal b*sza el a gépét.
nomeg ugyanez vonatkozik a SIB hackelt változtatát használókra is. a fejlesztők nem hüjegyerekek, és tudják, hogy ha valaki törten használja a terméküket, és tesznek ellene instabilitással stb-vel. de akinek nincs 3 dollárja az nem csak hogy szánalmas, hanem teljesen meg érdemli azt amit kap a csalásért.


Am a hozzászólásaid tetszenek, és értékelhető a véleményed. bár a startmenü-ben nincs egyetértés, de látom te is küzdessz eleget a manapság magukat géniusznak képzelő lelkes amatőrök akik a winlemezt betéve feltettek egy rendszert és mingyárt azt hiszik hogy ők B.Gates reinkarnációja.

Am én PXE-szerverrel telepítek már mindent... meg halnék ilyen usb meg DVD szutykokkal Grin

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Legújabb letöltések

Online tagok: 1

Mawerik

  • 2 Vendég
  • 26 Tagok ma
  • 10 Szülinapos
  • 15,995 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!