Windows 10 Redstone 5 Build 17733 előzetes

A múlthéten és a héten is érkezett több új Windows 10 Redstone 5-ös előzetes, mely egyre közelebb kerül a véglegesítéshez. A három előzetes verzió, a 17728, 17730 és 17733 leginkább csak apró fejlesztéseket tartalmaz, illetve egy korábbról beígért alkalmazás mostanra megérkezett a rendszerhez.

Csatolt telefon (Your Phone)


Még a májusban tartott Build konferencián került bejelentésre egy "Your Phone" (magyarul Csatolt telefon) nevű alkalmazás, mely mostanra megérkezett működő formában. A build 17728-ban újból bemutatott, majd 17730-cal ténylegesen elérhetővé tett alkalmazás célja, hogy nagyon egyszerűvé váljon telefonunk és számítógépünk között a közvetlen tartalommegosztás, vagyis nem felhőn keresztüli szinkronizálásról van szó, hanem helyi hálózatunkon keresztüli kommunikációról és fájlátvitelről. Jelenleg az alkalmazás csak Android telefonokkal képes működni, ahol a képeink, illetve igény szerint szöveges üzeneteink is megtekinthetővé válnak az alkalmazásban, a társítást követően. Képeink esetén pedig akár húzd és ejtsd módszerrel is azonnal áthúzhatók azok, például az éppen szerkesztett dokumentumainkba.

Kész a sötét fájlkezelő


Elkészült a sötét fájlkezelő fejlesztésével a Microsoft, legalábbis egyelőre. A Windows 10 Redstone 5-ös kiadására ezzel véglegesítették a sötét fájlkezelőt, így az októberben megjelenő rendszerre már ez nem fog eltérni a jelenleg éppen aktuális build 17733-ban is megtalálhatótól.

További fejlesztések

  • Számos hibajavítás és fejlesztés a Narrátorban.
  • HTTP/2 és CUBIC támogatás a Windows 10-ben és a Windows Server 2019-ben.

Ismert hibák

  • Zöldhalált kaphatunk, amennyiben a számítógépről egy olyan helyi fájlt törlünk, mely OneDrive-ra is szinkronizálva van.
  • Alkalmazásokból történő más alkalmazások elindítása nem működhet.
  • Előfordulhat, hogy a tálca hangerő, hálózat stb. felugró menüi nem rendelkeznek az akril hatással.
  • A Gépház → Könnyű kezelés részében lévő a szövegméret állításával egyes szövegek és grafikus elemek nem férhetnek ki, illetve nem mindenhol változhat meg a szövegméret.
  • Windows 10 S-nél (pontosabban S módban), előfordulhat, hogy az áruházból telepített Microsoft Office dll hibára hivatkozva nem képes elindulni. Megoldást jelenleg esetleg az Office újratelepítése jelenthet.
  • Több a Narrátor használatát, valamint annak beállítását érintő hibába futhatunk ebben az előzetesben.
  • A Start menü (megnyitási) megbízhatósága jelentősen rosszabb lehet ebben az előzetesben.
  • A Windows Mixed Reality-ben leeht, hogy újra párosítani kell a mozgás vezérlőket frissítést követően, illetve a flashlight funkció sem működhet abban megfelelően.

Forrás: Microsoft
Csevegés (eddig 4 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Deadman 2 hó
Egy láma kérdés. HA TUDJÁK ,hogy

Idézet

Zöldhalált kaphatunk, amennyiben a számítógépről egy olyan helyi fájlt törlünk, mely OneDrive-ra is szinkronizálva van.
akkor miért adják ki ezt a buildot ? Mi értelme ha A három előzetes verzió, a 17728, 17730 és 17733 leginkább csak apró fejlesztéseket tartalmaz, illetve egy korábbról beígért alkalmazás mostanra megérkezett a rendszerhez. ?Suspicious Ezért minek kell egy hibás buildot kiadni ? Miért nem "reszelik" aztán előjönnek egy kevésbé hibással vagy uram bocsá egy közel hibamenetes változattal ?
dlaczko 2 hó
Haho, ez beta build. Ennek pont ez a lenyege, hogy fosasig van hibakkal, amiknek a tobbseget majd szepen folyamatosan javitjak
Deadman 2 hó
Hahó !

Idézet

A múlthéten és a héten is érkezett több új Windows 10 Redstone 5-ös előzetes, mely egyre közelebb kerül a véglegesítéshez. A három előzetes verzió, a 17728, 17730 és 17733 leginkább csak apró fejlesztéseket tartalmaz, illetve egy korábbról beígért alkalmazás mostanra megérkezett a rendszerhez.

szerinted ez a mondat azt jelenti, hogy beta build ? Sztem nem Ha azt írják, hogy csak apróbb fejlesztések és egyre közelebb kerül a véglegesítéshez ráadásul augusztus közepén joggal várhatja bármelyik insider pl hogy ne zöldhalálozzon egy build pláne ha tudnak is a hibáról. Ez olyan mintha adnák Neked egy autót amire azt mondodm, hogy próbálhatod ,DE TUDOM, hogy ha a kuplung után megnyomod a féket akkor nem lassulni fog hanem gyorsulni.
Csicso82 2 hó
EZ ismert hiba ami MÉG nem javított, de ki kell adni, hogy még több hibára fény derüljön, persze jó lenne ha egy build kijön és adott idő - mondjuk 1 hét - alatt ami visszajön hibajelentés azt mondjuk megint 1-2-3 hét alatt teljesen javítanák de nem ez van.

+ gondolom - kiadnak egy buildet arról jönnek a visszajelzések de ők is reszelgetik maguktól majd ha lejár a határidő (ha nem szabnak határidőket akkor soha sem lesz kész) úgyhogy ha jön a határidő aki bújt aki nem amit tudnak kijavítottak és amit maguktól újat beletett akár fícsör akár hiba azt megint lehet tesztelni keresni.

Persze a legjobb az lenne ha :
- kijön a build - 1 hét alatt ami visszajön azt megint 1-2 hét és teljesen javítják de ez nem tartható mert közben ők is fejlesztenek tehát lehet a hiba olyan ami amúgy is egy félkész részhez tartozik stb.

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Legújabb letöltések

Online tagok: 0

Jelenleg nincs aktív tag.
  • 6 Vendég
  • 18 Tagok ma
  • 10 Szülinapos
  • 15,995 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!