Windows 8 - Amikor egy gyerek mutatja meg, hogyan használd

A videót a Microsoft Portugáliai székhelye állította össze, melyben bemutatják, hogy még egy gyerek is képes rövid időn belül elsajátítani azt a tudást, mellyel a rendszert probléma nélkül tudja használni. A gyerek nemcsak képes kezelni, de másoknak is képes bemutatnia a rendszer újdonságait.


"A small demonstration"-nak nevezett marketing videóban a Microsoft üzletében megforduló, és az új rendszer iránt érdeklődőket egy, az üzletben dogozó eladó fogadja első körben. Az eladó megkérdezi tőlük, hogy kérnek-e segítséget a rendszer bemutatásra. Ha szükségük van bemutatóra, akkor az eladó tájékoztatja a vásárlót, hogy várjon egy pillanatot, máris idehívja a kollégáját.

A "kolléga" egy kis srác, aki a gyanútlan vásárlóhoz lép és megkérdezi, hogy segíthet e, melyre a reakció a vásárlók részéről nyilvánvalóan, a meglepettség. Bár néhányuk a gyerek láttán elmosolyodik. Smile (Itt megjegyzem, hogy amikor először láttam a videót, és láttam a döbbent arcokat, nem bírtam ki röhögés nélkül.) A gyerek (Aki egy "kis segítség" nélkül még az asztalhoz sem ér fel.) bemutatja a rendszer legnagyobb újdonságait, valamint hogy azt mennyire egyszerűen lehet használni. Jól láthatóan ügyesen képes kezelni a Windows 8-as alkalmazásokat is, és nem is megerőltető számára.

Részemről, én már többször említettem, hogy az új rendszerhez alig egy hét alatt hozzászoktam (És a statisztika is ezt mutatja, hogy csak idő kérdése és megszokjuk a felületet) és a mai napig is használom, immáron 9 hónapja, így nem meglepő számomra sem, hogy a kis srác ilyen jól tudja kezelni a rendszert. (Valószínűleg az ő betanítása sem tartott tovább pár napnál.)

Én inkább azt veszem észre a mindennapokban, hogy inkább az idősebbek nem igazán tudnak megbarátkozni a rendszerrel, mivel a fiatalabbaknak (Én 22 éves vagyok) ez sokkal egyszerűbben megy, mintha jobban nyitnának az újra. Az idősebbek akkor is ragaszkodnak a Start menühöz, ha már váltottak az új rendszerre, még ha azzal is tisztában vannak, hogy ez a megoldás akár stabilitási problémákat is okozhat a rendszer működésében. Ez viszont azért nem meglepő, hiszen a Start menü már több mint 15 éve jelen van a Windows rendszerekben, így ennek eltávolítása az új rendszerből, komoly gondot okoz számukra.

Visszatérve a videóra, melynek végén a vásárló kíváncsi, hogy mennyi memóriára van szüksége a Windows 8-nak, a kis srác elbizonytalanodik, és segítségül kollégáját hívja. Mit gondoltok, ki fog érkezni a probléma megoldására? Smile

Szóljatok hozzá a cikkhez és mondjátok el a véleményeteket! Smile
Hozzászólások megtekintése (eddig 19 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
foxtrott · 8 év
én még emlékszem amikor először fogtam kézbe ipadet és azt se tudtam mi fán terem a kezelése.....azt hiszzem a win8 felhasználóknak nem lesz ilyen gondja Grin
Kori · 8 év
Szerintem sem, de én is próbálok majd praktikus dolgokat mutatni a rendszer terén.

Ami meg a Windows 8 felületének megszokását jelenti, egy barátomat idézném: (Bár a cikkbe is beleírhattam volna)
"Minden megszokás kérdése!" - Mixáj (WindowsMix)

Én meg azon kapom magamat mostanában, hogy akarok egy Windows Phone-os telót, csak ne lenne olyan drága...
Driver · 8 év
Kori, nem vagy egyedül, egy WP8-as Nokiát én is nagyon el tudnék viselni. Grin
foxtrott · 8 év
akkor már inkább htc 8x Grin
PowerPista · 8 év
Na és??? Csempéket nyomkodni nem nagy ügy.
A 4 éves Kincsőnek most lett véve egy droidos tablet és vígan bökdösi a "csempéket" és váltogat az appok között.
Az már más kérdés hogy a "csempéket" nem ő rakta ki magának és hogy a netes pónisjátéknak is hogy került oda az ikonja és ki állította be hozzá a linket...
foxtrott · 8 év
de szívesen lennék én is csenge Grin
sziklaszilárd · 8 év
Én sajnos 51 éves vagyok,de a win 8 használata nem okoz problémát,azonnal áttértem rá,a megjelenés után.Gyors,stabil,megbizható,mindenkinek csak javasolni tudom.
Mesant · 8 év
Kori ez nem kor, hanem megszokás kérdése, én lassan 24 leszek és elég jól kezelem a Nyolcast Grin Más kérdés, hogy sokan visszahozták a startot (külön progikkal) de puszta megszokásból....
Kori · 8 év
Mészi:

Idéztem a főnöktől, odaátról... Smile
Mesant · 8 év
Kori jól tetted, mindkettőnknek vannak jó beköpései Grin Egyébként társak vagyunk. Én tettestárs vagyokLOL
WindowsFan · 8 év
Grin Grin Ezt nem lehet nevetés nélkül kibírni! Már biztos, hogy megveszem a Windows 8-at (ha ilyen könnyen kezelhető) Amúgy az előbbi WP8-as telefonokhoz hozzászólva: A Samsung Ativ S a legjobb!
Mikeee · 8 év
Jópofa videó, meglepődnek, hogy a kiscsávó mekkora májer. Smile
Amúgy tényleg nem nehéz kezelni kb 2 hét megszokni. Lassan már ikonjaim se lesznek csak a metrot használom minden progi indítására.
Anonim felhasználó · 8 év
Azért azt érzitek, hogy a Microsoft mennyire le akarja mindenkivel nyeletni ezt az új Windows f*st? És vajon hány gyerek dolgozott már napi 10-12 órát mondjuk kódolással a játszás helyett? Ez az új felület semmire sem való. Logikus, hogy nem minden a megszokás kérdése. Röntgen fény is van, de valahogy nem szokta még meg a szemünk, és nem látjuk. Az embernek is vannak korlátai, és a természetéből adódóan nem minden jó az agynak sem.
Driver · 8 év
user12, - Miért lenne semmirevaló? Asztal ugyanúgy van, a kezdőképernyőről pedig gyorsabban lehet megnyitni a programokat mintha állandóan az asztalról indítanám el. Én elég sokat dolgozom php-val és közben kép szerkesztéssel is és sokkal kényelmesebb elérni a dolgokat a kezdőképernyőről mikor vagy 10 program meg van nyitva az asztalon...
Anonim felhasználó · 8 év
Daz loader van hozzá? Nincs. ZÉRÓT ér az egész már ezen a kezdeti ponton. Én még meg tudom csinálni a localhostos KMS-t hat havonta, de nem mindenkinek van ehhez tudása, mert sok a tudatlan felhasználó. Ezért is sózzák rájuk a Windows 8-at.

Itt a világon sok embert vezetnek félre. Mindenki el van szállva, hogy milyen csini, de engem nem etetnek ezzel meg a nagy kapitalista cégek.

És:
"Starting with the Server 2012 range Microsoft requires the RSDP to be in read only memory. Because of this there are limitations.
"

"Windows 8 support may never be added to the loader because the activation system has changed. It wouldn't be safe for me to
include what are basically retail keys as they can be blocked."


Sok sikert a Windows 8 -otokhoz. Én megmaradok az XP-nél, és max. a Windows 7-nél.
Kori · 8 év
Windows 8 Activator v4.0.1.6



Ez rendesen aktiválja, ezt ajánlom az integrált rendszereimhez is.

Üdv Kori
Driver · 8 év
user12, - Tehát ha jól értem azért rossz a rendszer mert fizetni kell érte? Hát képzeld az XP-ért és a Windows 7-ért is fizetni kéne, az már más dolog hogy ezt nem teszik meg.
Anonim felhasználó · 8 év
@Driv3r, nem, nem jól érted. Végleges kerülőút nincs Windows 8 -ra, DAZ szerint sem. Aki kíváncsi a pontos "technikai miért" -re, az szedje le a 2.2-es loadert, és olvassa el a readme.txt -t. Az előző hozzászólásomban már hivatkoztam rá. Windows XP és 7 esetében megoldott mindez. Az idióta fogyasztó társadalmat, mivel szó szerint h*lyék, félre vezeti az MS apróságokkal, hogy szebb a Windows 8, meg 30 másodperccel hamarabb indul mint az elődjei, közben beleépítik a védelmet(NEKIK EZ A LÉNYEG, EZ A FŐ VÁLTOZTATÁS!!!), sőt a BIOS- ba is, (MS AJÁNLÁS ALAPJÁN!!!), és jól kitolnak a néppel.

Ha ezt támogatja a többség, akkor valójában a WAREZ, Torrent stb. alapfilozófiájának(a tudás mindenkié) mond ellent,s ezzel a materialista, kizsákmányoló társadalmat szolgálja.

@Kori, sokan nem gondolkodnak. És mit csináljak ha nincs net a közelben, vagy blokkolják a szervereket? Imádkozzak egyet, vagy kézrátétellel aktiváljam? Erre eddig a legjobb megoldás a Localhostos KMS szerintem, de az is 6 hónapig aktivál.
yakkodori · 8 év
Másfelől szerintem ritka aki 6 hónap alatt nem szemeteli tele a rendszert annyira, hogy esetleges újratelepítés legyen a vége. Ha meg melózik és számára ez zavaró legfeljebb megveszi a Windows 8-at amennyiben tényleg annyi kényelmet nyújt neki pl. egy érintős monitoron vagy tablet gépen. És ilyen alapon minden kizsákmányolásnak számít de ha meg minden ingyen lenne a pék se sütne kenyeret mer minek melozni és akkor meg éhen halnánk..vagy vissza jutnánk az őskorszakba és kissé hippi világ lenne akkor viszont aki ilyet akar minek netezik meg számítógépezik?

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (2)66.7 %
Nagyon jó (1)33.3 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 3

Krapulax, Steffy105, pilgermayer
  • 5 Vendég
  • 107 Tagok ma
  • 5 Szülinapos
  • 19,357 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!