Java - A Microsoft figyelmeztet a hamis Java frissítési riasztásokra

Az amerikai kormány már megelégelte, hogy a szoftver folyamatosan a bűnözök célpontja, így egy figyelmeztetést is kiadott még Január közepén, melyben kérik a felhasználókat, hogy tiltsák le böngészőjükben a Java-t, így megakadályozva a hackerek bejutását a gépekbe.


Mivel mindenki halott már arról, hogy a szoftverben sorra találnak sebezhetőségeket, a felhasználók ezért saját maguk próbálják meg frissíteni, és így naprakésszé tenni a gépükre telepített szoftvert. Ezzel nem is lenne baj, ha a felhasználók a Java legfrissebb verzióját az Oracle oldaláról töltenék le, majd telepítenék gépükre.

A Microsoft blogbejegyzésében most azonban arra figyelmeztet mindenkit, hogy ne dőljenek be az egyes honlapokon felugró, a Java azonnali frissítésére felszólító üzeneteknek, mivel a hackerek esetleg megpróbálhatják kihasználni a jelenlegi, egyre súlyosabb helyzetet.

"A kiberbűnözők gyakran hamis vírusriasztásokat szimulálnak, hogy Önt rávegyék egy általuk készített, hamis víruskereső szoftver megvásárlására. Ezek a riasztások azt állítják, hogy a számítógép vagy az ahhoz csatlakoztatott egyéb eszköz veszélyben van. Azonban, ha a felhasználó a hivatkozásra kattint, akkor egy rosszindulatú szoftvert tölt le számítógépére. A felugró hamis Java frissítésekkel pontosan ugyanez a helyzet, mivel a bűnözők a Java-ról terjedő híreket használják ki. A tudatlan felhasználó pedig azt gondolva, hogy így megvédheti magát, rákattint a hivatkozásra, mellyel a támadók szerint naprakésszé teheti a számítógépre telepített Java-t." - áll a Microsoft bejegyzésében.

A Microsoft azt javasolja, hogyha szeretnénk frissíteni a Java-t a számítógépen, akkor ezt egyenesen az Oracle weboldalán keresztül tegyük. Ezenkívül, a legjobb védekezés a támadók ellen, ha letiltjuk a Java-t a böngészőben, vagy esetleg teljesen eltávolítjuk azt a számítógépről.

Az Oracle egyébként a frissen felfedezett rések foltozására, nemrégen kiadta a szoftver legfrissebb verzióját, mely a Windows, a Linux, Mac OSX és a Solaris felhasználókat is segít megvédeni a támadások ellen.

Java Version 7 Update 13 letölthető a Java oldaláról innen:

Szóljatok hozzá a cikkhez és mondjátok el a véleményeteket! Smile
Hozzászólások megtekintése (eddig 9 hozzászólás)

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Phoenix · 8 év
Én úgyse használok Javát amióta újra lett rakva a gép.
Szóval részemről ennyit.
Kori · 8 év
Szerintem jól is teszed, mert több sebezhetőséget találnak benne, mint a Windows-ban, pedig azt is támadják ugye... Mégis minden héten nem hallani új résekről melyek olyan súlyosak, hogy azonnal foltozni kell őket... Ez már tényleg elképesztő!
Mikeee · 8 év
Felraktam a frissítést és nekem a mozilla már nem jelzi a sebezhetőséget.
Anonim felhasználó · 8 év
Hogyan kell Firefoxból kiszedni?
Altrix · 8 év
Eszközök/kiegészítők/bővítmények alatt, legalábbis Ubuntun ott van, gyanítom Windowsnál is hasonló az eljárás. Kiválasztod a Java-t és letiltás gomb Smile
Driver · 8 év
A Firefox már alapjáraton letiltja, ha régi verziót használsz. Egyébként én le is töröltem azóta, amúgy se használtam.
foxtrott · 8 év
és azt az idióta minecraftot meg javára írták -.-" valaki igazán megvehetné az oraclet hogy javítson a biztonsági réseken
Magyar88 · 8 év
Töröltem a gépről a javát végleg semmi nem használja és semmi nem tart rá igényt egy bughalmazos fölösleges program csak.
TheKornel · 8 év
Én sajna nem tudomSad Talán a bővítmént...Ha JavaScript-ről lenne szó, azt nemSad Az kell a weboldalakhoz, és a játékokhoz!

A Minecraft-ot én se értem, minek Javára írtákSad Vagy a zenék miatt vagy a frissítés SmileAzért sem tudom kitörölniSad

Hirdetés

Hirdetés blokkolva!

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!

Értékelés

Csak regisztrált tagok értékelhetnek.

Bejelentkezés vagy Regisztráció az értékeléshez.
Felülmúlhatatlan! (3)100 %
Nagyon jó (0)0 %
Jó (0)0 %
Átlagos (0)0 %
Gyenge (0)0 %
Adatvédelmi irányelveink megváltoztak. Erről és a sütik használatáról itt olvashat

Online tagok: 2

Valentin50, zolifix
  • 6 Vendég
  • 116 Tagok ma
  • 5 Szülinapos
  • 20,000 Összes tag

MegaDance

A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!