Az E3-as rendezvényen elég szép számmal bejelentettek be új játékokat a két új generációs konzol számára, így nehéz is lehet kibogozni, hogy melyik játék mire érkezik. Egy listában ezeket összefoglalva megtalálható mindkét konzolra megjelenő játékok listája, illetve az exkluzív címek is.
A Rockstar pár nappal ezelőtt végre egy pontos megjelenési időpontot adott a sokak által a 2013-as év egyik legjobban várt játékának, a Grand Theft Auto V-nek. A bejelentés szerint azonban az eredetileg a cég által tavaszra ígért játék, több hónapos csúszással lesz majd csak megvásárolható az üzletekben.
Az EA kedden ingyenesen letölthetővé tette az év egyik legjobban várt játékának Multiplayer bétáját, mely ugyan még nem a végleges változat, azonban a játékot tesztelők számára eszméletlen látványos grafikával és rendkívül élvezetes játékélménnyel szolgál. A Crysis 3 Multiplayer bétája letölthető az Origin oldaláról.
A 343Industries pár nappal ezelőtt bejelentette a Halo 4 hivatalos kiadási dátumát, amely még az idén November 6.-án jelenik meg várhatóan először Xbox 360 konzolra. A Halo 4 kiadási dátumát egyébként a hivatalos oldalon jelentették be, egy videóban.
Valóságos Crysis 3 dömpinggel kápráztatja el a rajongókat a Crytec, holott az csak 2013-ban fog megjelenni. A múlt héten és a héten számos képernyőkép látott napvilágot a Crysis 3-ról, azonban ha ez nem lenne elég itt az első Teaser és egy hosszabb Trailer is.
Kétségtelenül a jövő év egyik legjobban várt játékába mutatott egy kis betekintést a Rockstar, miután bemutatta a Grand Theft Auto V első trailerét a hónap elején, amely már most megmozgatta a játékosok fantáziáját a Grand Theft Auto franchise következő tagja iránt, és amely játékipari elemzők szerint jövő Júniusban érkezik.
A tegnapi nap folyamán megjelent a méltán híres Grand Theft Auto sorozat legújabb részének első trailer videója. Bár a játékról még nem sokat tudni azért a videónak hála jó pár részlet kiderült.
A Microsoft tegnap végre elérhetővé tette az Avatar Kinect-et, amely lehetővé teszi az Xbox 360-al rendelkező játékosok számára,hogy egyénivé tegyék saját Kinect Avatarjukat és egymással beszélgetést folytassanak.
Mint ahogy korábban jeleztük,úgy meg is érkezett a tegnapi nap folyamán a Crysis 2 újabb 1.9-es patche,amely elhozza a várva várt DirectX 11-es élményt a játékosok számára!
A játékosok,akik csalódottak voltak a Crytek legújabb játékában a Crysis 2-ben,mert az DirectX 11 támogatás nélkül jött,most végre élvezhetik a játékot DirectX 11 alatt is,ugyanis a legújabb patchben ez már támogatott lesz!
Az Electronic Arts tegnap reggel bemutatta a következő Need for Speed játékának első trailerét,ami felkerült a netre,majd a cég ezt megerősítette,hogy valóban eredeti és hogy ez lesz a következő kiadásra szánt játékuk. (+Videó)
A hirdetés blokkolva lett. Kérjük amennyiben teheted, támogass minket legalább annyival, hogy oldalunkon feloldod a reklámszűrőt. Mindez neked nem kerül semmibe, az oldal fennmaradásában viszont sokat segíthet. Köszönjük szépen!
Megjelenés
Auto módban az oldal operációs rendszered által preferált színsémát használ.